Savanyú cukor szemenként, parizer hitelre – ez is 2021 Magyarországa!

Egy nagyvárosban, ha a közeli kisboltban, vagy a nagyobb hiper-szuperben drágálljuk például a megvenni kívánt cukor árát, kifordulunk a boltból és már látjuk is a következő üzlet reklámtábláját, hát odébbállunk. Eszünkbe sem jut, hogy hiába írunk 2021-et, pár-tíz, vagy szák kilométerrel arrébb úgy élnek honfitársaink, mintha egy évszázaddal visszautaztak volna az időben.

A sors – vagy inkább a piaci törvényszerűség – kegyetlen igazsága, hogy épp azok jutnak a legdrágábban élelemhez vidéken, akik a legkevésbé tudják megfizetni az árakat. Miközben egy nagyobb városban akár néhány száz méteres körön belül is akad több, alacsony árat kínáló szupermarket, addig például a Cserehát vagy a Rétköz falvaiban akár kilométereket is utazni kell, amíg egy normális, és viszonylag szolid árréssel dolgozó ábécét találni.

Virágzik az élelmiszer-uzsora

A Heves megyei, cirka 600 lakosú Tarnabodon a viszonylag alacsony forgalom miatt be akarta zárni a helyi kisboltot annak korábbi üzemeltetője, egy kiskereskedelmi áruházlánc. Négy ember került volna emiatt utcára, a helybélieknek pedig órákat kellett volna utazni oda-vissza a ritka autóbuszjáratok egyikén, hogy Kálban vagy Hevesen bevásároljanak. A falubeliek szegények, jórészt közmunkából élnek, nekik nagyon nem mindegy, ha több száz forintos útiköltség terheli még pluszban a tejet, kenyeret ahelyett, hogy helyben hozzájuthatnak az alapvető élelemhez.

A bolt felszámolása ráadásul azzal is fenyegetett, hogy – miként ez más hasonló észak-magyarországi vagy dél-dunántúli hátrányos helyzetű településen előfordul – a piaci rést kitöltik az úgynevezett élelmiszer-uzsorások, akik vagy autók csomagtartójából, vagy egy-egy eldugott garázsban, félreeső udvari helyiségben kínálják az alapvető cikket, nem ritkán a bolti ár háromszorosáért. Aki nem tud azonnal fizetni, annak hitelbe is adnak, ez azonban plusz kamattal jár, ami még inkább megdrágítja az amúgy sem olcsó termékeket

– írta a Népszava.

“Tarnabolt”

A 2000-es évek elején a Máltai Szeretetszolgálat szárnyai alá került Tarnabodnak szerencséje van, mert a faluban akadt egy vállalkozó szellemű férfi, aki részben üzleti, részben szociális szempontoktól vezérelve Bencsik Attila átvette a kisboltot.

“Bele kellett ebbe is tanulni, értek meglepetések – mondja. Például, amikor több száz kilogramm cukrot sikerült jutányos áron beszerezniük, s az átlagos bolti ár alatt adták kilóját, egyszer csak pár faluval távolabbról megjelent néhány felvásárló, s elvitték az egész készletet. Azóta limitálják az elvihető mennyiséget, ez jó tanulópénz volt.”

A „Tarnaboltban” – s ez szintén a szeretetszolgálattal való együttműködésnek köszönhető – vannak úgynevezett

„piros betűs termékek”,

amelyeket garantáltan alacsony áron adnak. Ezeket a termékeket szembetűnő, piros betűkkel reklámozzák a polcokon.

Az ár nagyjából a nagyvárosi hipermarketek akciós ajánlatával egyezik meg, s a cukortól a liszten, rizsen, tésztán és néhány konzerven át az egészségügyi betétek is ebbe a kategóriába tartoznak.

Az elmúlt években közismert fogalom lett a „menstruációs szegénység”:

a havi 22 ezer 500 forintos álláskeresési támogatásból, vagy az ötvenezer forintos közmunkás bérből élő családokban nemigen jut pénz a kamaszlányoknak, asszonyoknak a drága egészségügyi és higiénés termékekre, s emiatt akad, aki inkább otthon marad ezeken a napokon, nem megy iskolába vagy épp dolgozni. Nekik segít, hogy ezeket helyben, olcsón megkapják.

“Mivel én is tanítok időnként a helyi iskolában, látom, némelyik gyerek milyen felpörgetve érkezik ezek fogyasztása miatt reggel. Megtehetnénk, hogy egyáltalán nem árulunk ilyesmit, de akkor magunkkal mennénk szembe, hiszen a dolgozók bérét ki kell termelni, és azt biozöldség-, vagy gyümölcslevek haszonkulcsából nemigen tudnánk itt előteremteni”

– mondja Bencsik Attila.

“Így most inkább azon töprengenek, hogy a reggeli órákban korlátoznák majd valamelyest ezek megvásárlását, de hogy ezt miként tudják majd a mindennapokban jogszerűen megtenni, egyelőre számukra is fogas kérdés.”

cukor

Savanyú cukor szemenként, parizer tripla áron

Az elszegényedett falvak egy részéből már évekkel ezelőtt kivonultak a hivatalos kiskereskedelmi láncok, az Áfészok, a Coop-ok, a CBA-k, jellemzően akkor, amikor megszűntek a kis posták, helyi takarékszövetkezetek, s megszűnt előbb a felső tagozat, majd később az egész iskola is bezárt.

Maradtak a helyi magánszemélyek által működtetett úgynevezett garázsboltok, amelyeket egy idő utána a helyi uzsorások – volt, ahol a polgármester rokonai – vettek át.

Az észak-borsodi térségben van olyan üzlet, ahol

a savanyú cukrot szemenként árulták, a közeli városban ötszáz forintért megvehető csirkecomb kilója pedig 1500 forintba, s az olcsó párizsi is a szokásos ár háromszorosába kerül. Korábban ezekben a falvakban a „klasszikus kamatoltás” dívott: a bajba jutott családoknak kamatos kamatra adtak kölcsön pénzt a tehetősebbek, s aztán, ha nem tudták visszaadni, csicskáztatták, vagyis éhbérért dolgoztatták őket, olykor a házukat is elvéve. Ma azonban már sokkal jellemzőbb az úgynevezett élelmiszer-uzsora.

A teljes cikket ide kattintva olvasható.

 

iskola

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük