Schilling Árpád rendező, a Krétakör Színház egykori alapítója és felesége, Sárosdi Lilla színésznő két éve élnek gyerekeikkel, Frigyessel (7) és Franciskával (11) Franciaországban, Lyontól nem messze egy ötezer fős kisvárosban, Die-ben. A rendezővel, aki figyelemmel kíséri az itthoni történéseket, a 24.hu készített interjút. Ebből a hazai közállapotokra vonatkozó részeket szemlézzük.

“Magyarország egy helyben toporog, vagy inkább büszkén lépked visszafelé az idővonalon”

A művész szerint az igazán nyugati országok, például a franciák, a britek vagy a hollandok valami mást tudnak, vagy valamit másképp tudnak a szabadságról és az azzal együtt járó személyes felelősségről:

- Hirdetés -

“A gazdag kultúrák alatt mindig tömegsírok rejlenek. De éppen ezért működik valamiféle komplex önreflexió is. Az a valami, annyira fájdalmasan hiányzik a kelet-európai országok jelenkori történetéből. Mondhatnánk, hogy mindennek súlyos okai vannak, és ez igaz is. De sajnos nem látom, hogy a jelen bármilyen értelemben is meghaladná a múltat. Magyarország egy helyben toporog, vagy inkább büszkén lépked visszafelé az idővonalon. Ijesztő és fájdalmas ez az önfelszámolás, ami ellen jó ideig harcoltam, de aztán úgy éreztem, hogy a személyes életemet, illetve ami abból még maradt, emészti föl ez a kórság. Nem válhatok szabad emberré, mert lépten-nyomon utamat állja az önpusztító tradíció. És hát a legfájdalmasabb a szellemi leépülés. Én ugyan nem vagyok egy szellemi fárosz, de így is sok munkámba került, hogy kikupáljam valahogy magam onnan, ahonnan jövök. Most azt érzem, hogy nincsen tovább. Beszélni még lehet érdekes dolgokról, de a mindennapi életnek semmi köze az olvasmányélményeinkhez. Iszonyat sebességgel húz el a világ Magyarország mellett, ami egyre inkább önmaga árnyéka, egy zárvány, egy kopjafa vagy nem is tudom.”

“Rosszindulat, irigység, féltékenység, sértettség”

Úgy véli, a keleti társadalmak nagyon nehezen viselik, ha valaki kilép valamiből, ha újat akar kezdeni, újra akarja fogalmazni az életét:

“Kudarcnak vagy egyenesen árulásnak éljük meg keleten, ha egy sikeres ember egyszer csak teljesen mást kezd csinálni. Úgy érezzük, tőlünk loptak el valamit, megraboltak minket, frusztrálódunk, mintha annak a bizonyítékát látnánk, hogy mi erre nem soha nem leszünk képesek, és nehezen adjuk át magunkat az érzésnek, hogy az adott embernek joga van az életéhez és mi csak kíváncsiak lehetünk legfeljebb, hogy az új életében mit tapasztal, és mi abból mit tanulhatunk. Rosszindulat, irigység, féltékenység, sértettség. Bármennyire is szentimentálisan hangzik, valahogy az óceán közelsége ehhez képest ad valami mást.”

“….az igazodási kényszer…”

Hangsúlyozta, nem lehet úgy dolgozni művészként, hogy nem az alapján ítélnek meg, amit mondasz vagy csinálsz, nem a kimondott szó súlya és igazsága az érdekes, nem a tehetség, nem az őszinteség, hanem az, hogy kihez tartozol, kinek az oldalán állsz:

“Magyarországon egyszerűen képtelenség felnőni. Ha autonóm vagy, gyereknek néznek, mert így tudják érvényteleníteni mindazt, amit képviselsz. Nincsen szakmai vita, nincsen érdekképviselet. Tekintélyes potentátok vannak, és hozzájuk még azok is alkalmazkodnak, akik a kocsmában ellenállóknak mutatkoznak. /…… / “Az intézményvezetők meghunyászkodása például alapvető oka annak, hogy nincs demokrácia Magyarországon. Fontos felismerés volt számunkra Lillával, hogy bennünk is mennyire mély az igazodási kényszer, a szorongás, nehogy megbántsunk valakit, hiszen minket is úgy szocializáltak, hogy ne bántsuk meg anyut és aput, a szomszéd bácsit, a tanár nénit, a buszsofőrt, a portást és így tovább. Ne mondjuk ki, ami a szívünket nyomja.”

“….a magyar identitás bezárkózást jelent…”

Franciaországot magát nem helyezi Magyarország fölé. Nem gondolja, hogy a franciák vagy bárki más több volna a magyaroknál:

“A nemzeti tudat sokszor egyszerűen csak arról szól, hogy ez ad némi biztonságot az egyénnek. Attól boldog, hogy érti, amit körülötte beszélnek. Ebben a franciák pont olyanok, mint a magyarok. Én akkor vagyok nyugodt, ha nem értem, amit körülöttem beszélnek. Van más is, mint a nyelv, ami gyakran börtön, vagy éppen háborúk kiváltó oka. Ne felejtsük, hogy ha megnézzük például Ady Endre vagy Bartók Béla sorsát, akkor azt is látjuk, hogy a magyar kultúra teljes természetességgel köpi ki magából azokat, akik mesteri módon ismerték és tartották fontosnak a magyar kultúra gyökereit. A probléma az, ha a magyar identitás bezárkózást jelent, az egyéni szabadság sokféleségének, sokszínűségének a limitálását. Rengeteg probléma nem élhető meg abból az egyetlen nézőpontból, hogy magyarok vagyunk, például a klímaváltozás vagy a migráció.”

“Ez az a kultúra, amit védenünk kell?”

Nagyon boldog lenne, ha úgy tudná megélni a magyarságát, hogy itthon él és alkot, Magyarországon teljesedik ki és mondhatja el a véleményét különféle dolgokról úgy, hogy nem nevezik féregnek vagy laboratóriumban kikísérletezett patkánynak:

“Nagyon nagy fájdalom az, hogy ránk lehet olyat mondani, hogy hazaárulók vagy nemzetellenesek vagyunk, lehet azt mondani, hogy ha mi valamihez csatlakozunk, akkor az rossz fényt vet egy produkcióra. Legutóbb épp a Békeidő című film kapcsán jött ez elő, különösen nehezményezte Vitézy László, hogy mi Lillával szerepelünk a filmben. Nem kívánom, hogy a gyerekeimnek azzal kelljen szembesülniük, hogy az apjukat úgy kezelik, mint egy csótányt, ha az emberségre hivatkozom egy “keresztény” országban, és azt hangoztatom, hogy nem lehet menekülő embereket éheztetni, mint egy csótányt.
Ezzel én állítólag a magyar és az európai kultúra védelmét hagyom figyelmen kívül, ez baloldali és liberális értelmiségiek szájából is elhangzott. Hogy bizonyos emberektől óvni kell a kultúránkat. Milyen kultúrát? Ahol megalázzák a gyengét, és akinek pénze van, az mindent megtehet? Ez az a kultúra, amit védenünk kell? Tényleg, mi az az európai érték? Milyen szellemi és spirituális érték az, amit ez a kontinens az utóbbi időben felmutat? Azt, hogy aki szegény, az a legszegényebb. Ez ma Európa. És ezt kell kerítéssel körbevenni és tűzzel-vassal megvédeni. ”

“Egész Magyarországnak jót tenne egy alapos #metoo…”

Magyarországon már jó ideje nem a művészet érdekelte a legjobban, hanem a fiatalokhoz való közeledés. A demokratikus működésmódok és színterek megismertetése, workshopok, táborok, amelyek fejlesztik az együttműködést:

“Azonban komoly társadalmi fejlesztéseket állami kereszttűzben nem lehet fenntarthatóvá tenni. Egy olyan rendszerrel szemben, amely mind az oktatásban, mind a kultúrában, a tudományos életben, az igazságszolgáltatásban vagy a törvényalkotásban mindent megtesz a demokratikus értékek leépítése érdekében, tehát éppen abban érdekelt, hogy minél kevesebb színtéren maradjanak meg a demokráciának, a másik tiszteletének, a toleranciának a nyomai, egyszerűen képtelenség mikro-projektekkel hatást elérni. Minden tiszteletem azoké, akik ennek ellenére minőségi munkát végeznek, de ez sajnos nem hatékony: ha a közeg olyan, hogy egy fiatalember később csak úgy tud érvényesülni, ha a tanultakkal homlokegyenest ellenkező működési elveket követ, akkor ennek a tanulási folyamatnak semmi más értelme nincs igazság szerint, minthogy megnyugtassa a tanárok lelkiismeretét.”‘ /…… / “Egész Magyarországnak jót tenne egy alapos #metoo, és nemcsak a fiatalok érdekében. Hanem hogy mindenki megértse, hogy mondhat nemet, mondhatja bármire, hogy én ezt vagy azt nem fogom megcsinálni. Így nagyobb értéke lesz az igeneknek is, ha valaki valami mellett kiáll, ha valaki mellett leteszi a garast. Az igazság kimondása mindig is kockázatos, az igazsághoz bátorság kell, és nagyon sokat lehet vele veszíteni, de még annál is többet lehet nyerni általa.”

maffiaállam

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét