Gyorsan lebuktak a Rajk Lászlót, Donáth Ferencet, a Kádár-korszak bátor demokratikus ellenzékét gyalázó díszpintyek. Heti lapzsemlémben Kardos András ÉS-cikkét és Haraszti Miklós Index-hozzászólását ajánlom az Orbán-rezsim szellemi alvilágának piszkos kampányával kapcsolatban.

Hajszára szövetkeztek

“Kísértet járja be a pandémia idején a magyar politikai és szellemi élet nem jelentéktelen részét”  — írja az Élet és Irodalom hasábjain Kardos András ( Kardos András: “Sorstalanítás és emlékállomány“, ÉS, május 15. ).  — ” Hajszára (de nem szentre) szövetkezett nem egy történész, kutató, újságíró, hogy nekitámadjon a hajdani demokratikus ellenzéknek általában, s nem egy kiemelkedő személyiségének különösen. Az érdekes az, hogy úgy látszik, sok oldalról támadt fel ez a szükséglet, mert a Fidesz kurzustörténészétől, Schmidt Máriától kezdve a baloldaliként elgondolt Braun Róberten keresztül az egykori főszerkesztő Szombathy Pálig igen széles a paletta. Ami ezekben a támadásokban közös: a hajdani demokratikus ellenzék egészének és néhány kiemelkedő figurájának morális és politikai ellehetetlenítése, méghozzá azzal módszerrel, hogy hiteltelenítsék a demokratikus ellenzéket, morálisan és politikailag egyaránt.”
(A szemle készítőjének megjegyzése: létszámra talán valóban ” a magyar politikai és szellemi élet nem jelentéktelen része” indította a hajszát, de szellemi és erkölcsi értelemben nagyon is jelentéktelen.)

- Hirdetés -

Schmidt, Szombathy, Braun

“Még önmagához képest is megdöbbentő Facebook-posztot tett közzé Schmidt Mária” – vette észre Szily László a 444-en a terrorházával a rezsim hazug történelemszemléletét intézményesítő Schmidt, “az egykori történész” (sic!) különös Facebook-alkotását.  (“Schmidt Mária kőkeményen beszólt egy halott embernek és lekomcsizta az apja miatt akit a halott ember 9 hónapos korában végeztek ki“)

Márai Sándort ráncigálta ide az idők szavát megérző Szombathy Pál, egykori főszerkesztő.
A kórushoz az Indexen kapcsolódott kitűnő időzítéssel Braun Róbert, aki “sorsközösséget” emleget, és itt bűnbánó ex-baloldaliként mintha a köztársaságot elpusztító, az országot szellemi és morális zuhanórepülésbe kormányzó Fidesz-társasággal szeretne valamiféle mindent kölcsönösen megvalló, össznemzeti orgazmusba ájuló “sorsközösségben” egyesülni.
Haraszti Miklós Indexen érkezett gyors és egyértelmű válasza után pedig Braun eleresztett még egy próbálkozást, amelyben sértődötten megismételte a műsort, letagadva saját szarvashibáját.

Feledékenyek? Lódítanak?

Apák és fiúk (új, bővített, javítatlan kiadás) — Válasz Braun Róbertnek” címmel érkezett az Indexen Haraszti Miklós cikke.
A liberális szerző lelkesen üdvözli a Schmidt- és Braun-féle szövegek szabad közlésének jogát. “Braun Róbertnek és Schmidt Máriának jogában áll azt mondani, ami az eszükbe jut. Köszönet ezért a jogért, ifjabb Rajk László, hiszen ezért éltél, még akkor is, ha számodra, Rajk Judit, nincs semmi köszönet a felbugyborékoló kurzusrágalmakban.”
(…)
Bár mindehhez “joga Braunnak, de szögezzük le, hogy az erkölcsivé maszlagolt vöröscsillagos-nyilaskeresztes apák-fiúkozás egy hírhedt kurzusszöveg másolata. Hiszen pontosan ez a teória a veleje Schmidt Mária összes történelemhamisításának, a Terror Házától az Alaptörvény Preambulumáig.

A tényekben azonban nem lehet engedni” — szögezte le Haraszti Miklós. — ”Braun abban is igazodik Schmidthez, hogy valótlant állít az alapkérdésben, hogy Rajk elítélte-e az apját, továbbá, hogy a Demokratikus Ellenzék elítélte-e a kommunizmus bűneit meg az elkövetőket.(…) Ez az állítás (meg az egész cikke) csak két módon születhetett meg. Az egyik, hogy Braun el sem olvasta Rajk önéletrajzi kötetét, s nem ismeri az ezernyi interjút, filmet, meg persze a tetteit. (…) A másik lehetőség persze az, hogy Braun a kimódolt, fontoskodó leszólás kedvéért mondja Rajkról a tudottan nem-igazat. Ugyanazt a karaktergyilkosságot, amellyel Schmidt tölti meg a cikkét és az állami propagandagépezetet.

Ezt teszi a Demokratikus Ellenzékkel kapcsolatban is. (…) Tehát Braun Róbert ebben is Schmidt Mária módjára feledékeny vagy lódít, nemkívánt törlendő.”

Index szerkesztő: rossz döntés volt így leközölni

Haraszti Miklós cikkével együtt megjelent egy rövid szerkesztői közlemény is, amelyben ezt olvassuk:

“Braun Róbert május 1-én az Indexen megjelent publicisztikája olyan súlyú tárgyi tévedést tartalmaz ifjabb Rajk Lászlóval kapcsolatban, melynek tényével és jelentőségével szerkesztőként tisztában kellett volna lennem. Bár Haraszti Miklós alábbi sorai és a cikkbe ágyazott videó azok számára is egyértelműen tisztázzák a kérdést, akik nem ismerik Rajk László életművét és véleményét az apjáról, ez nem tudja helyrehozni a rossz döntésemet, hogy Braun Róbert írását így leközöltük. A konzekvenciákat magamra nézve levontam, az olvasóktól és Rajk László családjától elnézést kérek. Miklósi Gábor”

Hazugság, gyalázkodás: “a kritikusok” módszerei

Kardos András így ír idézett cikkében az Élet és Irodalomban: nem azt firtatja, “mi késztette a „kritikusokat” erre a kirohanásra, annál inkább igazolni kívánom, hogy vádjaik nem csupán alaptalanok, hanem részben kimerítik a rágalmazás és a meghamisítás fogalmát, vagyis hazugságokkal, csúsztatásokkal próbálják meg „igazolni” a vádiratot. Még további általános „módszertani” azonosság is felfedezhető a demokratikus ellenzék elleni vádiratokban. Az egyik „poétikai fogást” idézethamisításnak hívjuk, amely most nem azt jelenti, hogy nem létező szövegeket idéznek, hanem azt, hogy vagy tendenciózus az idézet, tehát nem reprezentálja szerzőjét, vagy olyan kontextusba helyezik az idézett mondatokat, amelyek eltorzítják, alkalmasint épp az ellenkezőjére változtatják az idézet jelentését, így aztán a kommentár olyan önkényes lehet, amilyen csak lenni óhajt.
Természetesen a „kritikusok” leszögezik, hogy csak az igazság feltárása, az elmaradt szembenézés pótlása okán szólalnak meg. (…) a következőket olvassuk:

„Rajk László [az ifjabb] valóban nem mondott egyenes mondatokat édesapja kapcsán. Ahogyan a demokratikus ellenzék egésze sem mondott egyenes mondatokat a kommunizmus bűneit elkövető és köztünk élő, még ha később példaértékű politikai-kulturális életművet hagyókkal kapcsolatban.” Helyben vagyunk. Először nézzük a második idézet első, ifj. Rajk Lászlóra vonatkozó állítását. Braun Rajkra vonatkozó állítása, nem beszélve arról, hogy saját magának mond ellent, hazugság és gyalázkodás.”

Schmidt? Róla inkább semmit

Tökéletes egyetértéssel idézem Kardos Andrást Schmidttel kapcsolatban: “nem kívánok e helyütt foglalkozni a kurzustörténész asszony gyűlölködő, ifj. Rajk László ellen írott szövegével, mert ekkora aljassággal az ember már ne vitatkozzon, továbbá Rajk László özvegye, Rajk Judit már nagyon tisztességesen reagált e lap hasábjain a kritikának álcázott gyűlöletpamfletre.”

Esetleg egy ide pásszoló Lenin-idézet?

Szombathy Pál eljárásával kapcsolatban Kardos András így ír:
“ő még Braunnál is cselesebben használja az idézetet mint bizonyítékot, kombinálva azt a tekintélyérv dogmájával. Ő ugyanis nem tesz mást, mint Márai Sándor ’84-ből származó naplóbejegyzését idézi ultima ratióként, hogy érvek emelése helyett a tekintély furkósbotját forgassa a demokratikus ellenzékkel szemben, persze ő is kizárólag a morális szembenézés elmaradása okán. (…) Csakhogy Márai optikája San Diegóból bizony torzít. Onnan nézve láthatta ő a rendszer minden szereplőjét a „legvidámabb barakk” egyazon politikai platformján állóknak, akik pusztán a szereposztásbéli helyzetük okán különböztek egymástól. Ez azonban torz és hamis állítás, még akkor is, ha a nyolcvanas években a demokratikus ellenzék kétségtelenül kevésbé volt fenyegetett helyzetben, mint lett volna az ötvenes években.

De egy szó sem igaz abból, hogy valamifajta összekacsintás működött volna, hogy az ellenzék titkos megbízottai a színfalak mögött kiegyeztek volna a kádárizmussal. Az általában „csak” állásvesztést elszenvedő ellenzékiek a hetvenes években még olykor emigrációba kényszeríttettek, s nem azért, mert lepaktáltak volna a hatalommal. Márai neve és tekintélye ide vagy oda, fenti bejegyzése alapjaiban hamis, és nem felel meg sem a tényeknek, sem azok lehetséges interpretációjának. Ennél is aggasztóbb, hogy Szombathy még mindig azt képzeli, hogy miként az ötvenes-hatvanas években, egy jól sikerült Lenin- vagy Marx-idézet önmagától legitimálni fog egy álláspontot. Ez az akkori diktatúra körülményei között is szánalmas volt, éppen úgy, ahogy az a mai diktatúra körülményei között is.”

Itt nincs helye a hazugságbeszédnek, a mismásolásnak

Kardos András értékeli Braunnak a Haraszti Miklós válasza utáni újabb próbálkozását is: “Braunt aggodalma a „közös politikai nemzet” létrehozásáért arra ragadtatja, hogy ismételten elvitatja egyfelől Rajk Lászlótól az „egyenes mondatot” apja bűneivel kapcsolatban, másrészt Donáth Ferenc leszármazottait is ugyanebben marasztalja el. Igaz, másfelől elismeri, hogy Rajk László mind morálisan, mind történelmileg szembenézett az apja sorsával, s teszi ezt ugyanabban a bekezdésben, ahol ezt elvitatja tőle az „egyenes beszéd” elmaradása okán. Nos: Rajk László egyrészt többször világos és egyenes mondatokkal határolta el magát apja kommunista bűneitől, másfelől Rajk László, Donáth Ferenc és az egész egykori demokratikus ellenzék egyenes mondatokban és egyenes, világos tettekben fordult szembe a kommunista diktatúrával.

Itt nincs helye a hazugságbeszédnek, a mismásolásnak: Rajk és Donáth a demokratikus ellenzék vezetőiként szálltak szembe a diktatúrával, ráadásul magatartásuk morális és politikai nagyszerűségét történelmi jelentőségűvé teszi, hogy az egyikük az apja bűneivel nézett szembe, és szállt szembe a létezett diktatúrával, másikuk, Donáth Ferenc, minden rendszer örökös lecsukottja, igenis katarzison ment át, amikor saját kommunista múltjával szembenézett, és életében kétszer is, 56‑ban, majd Kádár börtöne után az ellenzékben, szembefordult saját korábbi magatartásával, szóban és tettben egyaránt. Mind a két Braun által kipécézett áldozat éppen hogy magatartásának katartikus tisztasága okán kiemelkedő példája a szabadságért, az emberi jogokért való küzdelemnek. Tágabb értelemben pedig az egész demokratikus ellenzék híján volt „személyes tanácstalanságnak” és „a politikai közösség morális útmutatás-hiányának”. Ugyanis volt morális útmutatás és személyes kiállás. Ezt pedig megtagadni Rajk Lászlótól és Donáth Ferenctől csakis az igazság tévútra térítésével lehetséges.”

hajléktalanoknak

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét