Connect with us

Kerítésen innen

Schmidt Mária laptulajként páros lábbal ugrál a sajtószabadság maradványain

Megosztás

A Schmidt Mária-féle XXI. Század Intézet szervezi az Európa jövője elnevezésű konferenciát, melyre helyhiányra hivatkozva nem kapnak bebocsátást a brit Guardian, a HVG.hu, az Index, a Zoom és a Hír Tv újságírói.

A tiltott gyümi

A nagy erőkkel titkosított eseményen Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök egykori főtanácsadója tart előadást az oly szűkös Várkert Bazárban.

Indoklás

Köszönjük érdeklődését a 2018. május 23-24-én megrendezésre kerülő Európa jövője elnevezésű nemzetközi konferenciával kapcsolatban. Sajnálattal értesítjük, hogy a helyszín kapacitásának korlátai miatt nem áll módunkban biztosítani részvételét a rendezvényen. Az előadások nyomon követésére így is lehetősége lesz, mivel honlapunkon élőben közvetítjük a konferencián elhangzottakat.”

Gábor György vallásfilozófus közösségi oldalán ír a sajtószabadság újabb megalázásáról:

„Nem az az igazán érdekes, hogy a rendező intézmény igazgatója, Schmidt Mária egy sor írott vagy elektronikus lap tudósítóját kizárta a rendezvényről. Ez szimplán a tahóságnak, a megfelelni vágyó szolgalelkületnek, a frusztrációval elegyes hatalmi mámornak, valamint a primitív és kisstílű bosszúnak a szimbiózisa, vagyis épp az, mi Schmidt Máriának a lényege.

Sokkal inkább figyelemre méltó, hogy az érintett tudósítók kitiltását Schmidt Mária a Figyelő c. sajtótermék tulajdonosaként követte el. Azaz laptulajdonosként. Vagyis ezzel az alábbiakat hozta tudtunkra:

1. Mint laptulajdonos, nagy ívben tesz a sajtó működésének alappillérére, a sajtó-, a közlés- és a véleményszabadság elvére és gyakorlatára.

2. Mindezzel azt is közölte, hogy a tulajdonában lévő Figyelő nem sajtótermék, hanem kenyéradó gazdáinak folytonosan megfelelni igyekvő tacepao, kormányszócső, a hatalom faliújságja, amelynek print változata – némi jóindulattal – legfeljebb ablak-, vagy fenéktörlésre alkalmas, semmi egyébre.

Vagyis a tény, hogy a kitiltást egy laptulajdonos abszolválta, épp olyan, mintha egy önmagát demokratikusnak valló hatalom elcsalta volna a választást (a hazug választási rendszer egészétől a helyi ócska trükközésekig), avagy olyan, mintha egy önmagát kereszténydemokratának valló kormány – teszem azt – a „Ne lopj!” parancsolata helyébe a „Lopj annyit, amennyit nem szégyellsz!” parancsolatát állította volna.

Mindenesetre Schmidt Mária működése a rendszerhez adekvátnak nevezhető.”

Az Index, a HVG, a HírTV és a Zoom újságíróit sem engedik be Bannon előadására

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük