Schobert Norbert a Gulágot és Auschwitzot emlegette, amikor az elhízásról beszélt

Schobert Norbert nem tud lecuppanni feltehetően a gyerekkorából beléivódott fóbiájáról, miszerint a túlsúlyos embertársai elítélendők, megváltoztatandók, megszégyenítendők és mindennek véghezvitele az Ő feladata. Ezzel haknizza végig rendszeresen a rá kíváncsi orgánumokat.

A „testszégyenítés, súlyfóbia, vékony kiváltságok” voltak annak a műsornak a témái a Pesti TV-n, melyben néhány nappal ezelőtt Schobert Norbert a Gulággal és Auschwitzcal példálózott, amikor az elhízás és a genetika kapcsolatáról beszélt – szúrta ki a 444.

A fitneszguru szerint, míg a magasság például velünk született adottságunk, addig

„kövérnek senkit nem teremtett a Jóisten”.

A műsor készítői szerint ezek „Magyarországon viszonylag ismeretlen fogalomnak számítanak” a fent említettek, ezzel szemben szerintük

„tőlünk nyugatabbra tombol”, sőt „dübörög az egészségtelen életmód propagálása”

– írta a portál.

Schobert szerint senki sem születik kövérnek, azzal folytatta,

„ha volna olyan genetikai betegség, ami az embert elhízlalja, akármit tesz ellene, akkor…”,

ám itt közbevágott a műsorvezető, hogy ott a pajzsmirigy, amire Schobert így reagált:

„Nem, az se. Igazából ugye a pajzsmirigy is tudja azért szabályozni az anyagcserét meg a vízháztartást, 3-5 kilóért tud felelős lenni. De nekem egy orvos barátom mondta, hogy: »Te láttál a gulágon, vagy Auschwitzban elhízottat?«”

Erre a műsorvezető is azt mondta, hogy „erős példa”, majd Schobert úgy folytatta, „ez erős példa, de nem igaz”. Hogy mi nem igaz, az ebből sajnos nem derült ki, mindenesetre azzal folytatta, hogy „az tény, hogy nem születünk egyforma genetikával és egyforma képességekkel”, majd hozzátette,

„az elhízás nem egy olyan probléma, hogy ha felhívjuk rá az emberek figyelmét, akkor testszégyenítésnek kell megélni, mert az egy kóros betegség”.

Egyébként mindezek előtt arról beszélt, hogy korábban sokszor csúfolták őt a magassága miatt, pedig szerinte ő a 172 centiméteres magasságával

„átlagos rasszba” tartozik.

Schobert nem először megy neki a túlsúlyosaknak

Nem kímélte saját fiát sem:

Nevelési tanácsokat is szívesen osztogat:

Az anyák szülés utáni külselyéről alkotott véleményét sem rejtette véka alá:

országgyűlés

3 hozzászólás

  • Avatar
    2021.01.26 - 18:13
    Közvetlen hivatkozás

    Schobertnek be kéne fejeznie az emberek izélgetését. Ha valaki kövér, és úgy dönt, akkor majd fogyózni fog. Sajnos van néhány daganatos ismerősöm, akik sajnálják, hogy nem volt rajtuk jónéhány kiló felesleg, mert akkor a betegség miatt lett volna miből fogyniuk. Így viszont szinte már csak a csontjaik vannak, és rettenetesen legyengültek. Orvosok is azon a véleményen vannak, hogy 4-5 kiló felesleg nem árt. Az meg, hogy Schobert a Gulággal, meg Auschwitz-al példálózik, az már az elmebetegség jele. Ez pont olyan idióta elszólás,mint amikor a kokain vegyjeléről beszélt.

    Válasz
  • Avatar
    2021.01.26 - 18:41
    Közvetlen hivatkozás

    Kit érdekel ez az IQ nulla, unalmas már, nem veszi észre hogy senkit nem érdekel a primitiv proli megnyilvánulásai,, Elég belőled undoritó kis patkány…

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük