Zsinórban bukják el a KESMA-bekebelezett újságok, portálok a sajtópereket, de kit érdekel ez azok után, hogy a választás előtt, vagy az éppen aktuális Fidesz-érdek érvényre juttatása...
A magyar ügyészség nem túl aktív a korrupciógyanús politikusok ügyeiben, és nem vizsgálták meg a hatóságok a magyar média sokszínűségét fenyegető kormányközeli médiaalapítványt – többek közt...
Ez egy egy esztendős poszt, de úgy látom, a kormány alaposan nekilátott a megvalósításának. A csahos lapok az Index után megtámadták a 24.hu és a HVG...
Mintha némi késéssel ugyan, de Donald Trump, az Amerikai Egyessült Államok elnöke már megint Magyarország miniszterelnökét másolná. Indul a rókavadászat? Trumpnak és körének már nem elég...
A Debreceni Egyetem elsőként indítja el Magyarországon az új típusú felsőoktatási honvédelem tantárgyat idén szeptembertől – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A pilot jelleggel indított...
1947. június 25-én jelent meg először Anna Frank naplója, amely világszerte népszerű bestsellerré vált. Otto Frank kezdetben nem tudta elolvasni, nemhogy kiadni lánya naplóját, amely 77...
A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat, amiket a vasárnapi önkormányzati választás során adtak le. 24 592 ilyen volt Budapesten, 76-szor annyi, mint a...
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a szlovák miniszterelnök elleni merénylet másnapján az InfoRádió stúdiójában arról beszélt, hogy tenni kell valamit a gyűlöletkeltés ellen. Ha itt megállt...
Az Országgyűlés megszavazta, -ennyire fontos dolog lenne?- hogy a jövőben a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gyakorolja a Nemzeti Sportot is kiadó N.S. Média és Vagyonkezelő...