Segíts a másik kisgyereken is!

A XI. kerület frissen megválasztott polgármesterétől érkezett egy segítségkérő felhívás. Dr. László Imre nem polgármesteri, hanem orvosi minőségében kér segítséget egy kisfiúnak.

Segíts!

A Városi Kurír alig néhány hete, elsők között közölte az SMA betegség csapdájában vergődő kis Zente családjának segélykiáltását. Az a segítség, amit Zente kapott, megilleti az ugyanabban a bajban szenvedő Leventét is, ezért közöljük a doktor úr felhívását:

„Az Összefogás Levente Lépteiért Alapítvány egyik támogatójaként fordulok az Önhöz/Önökhöz.

A hírekből bizonyára Ön is értesült az SMA betegségben szenvedő kisfiú, Zente történetéről, akinek főként civil összefogással sikerült rekordidőn belül 700.000.000.- Ft-ot összegyűjteni a világ legdrágább kezelésére.

Most egy újabb kisfiú kaphatná meg a lehetőséget a génterápiára. Fontos hangsúlyozni, hogy kivételes esetről van szó. Magyarországon ők ketten felelnek meg az összes SMA-beteg közül a Zolgensma-kezelés jelenleg fennálló kritériumainak.

Tehát nem arról van szó, hogy folyamatosan segítséget kérünk, hanem egy kisfiúnak, Hosszú Leventének gyűjtünk. Több jótékonysági csoport is újabb gyűjtésbe kezdett, ezúttal Levente részére, de az időnk vészesen fogy!

OKTÓBER VÉGÉIG van lehetőségünk összegyűjteni a terápia árát

Jelenleg 142.005.077 Ft + 19.022 Euro + 5.522 Fontnál tartunk ami nagyon kevés… A kezelést 2 éves koráig, december 20-ig meg kell kapnia Leventének. Csak akkor van esélye rá, hogy futni, focizni tudjon, mint hasonló kis társai. Előtte a szervezetét elő kell készíteni a beavatkozásra, így október 31. az utolsó határidő az összeg előteremtéséig.

Hiszünk abban, hogy összefogással egy újabb gyermeknek adhatjuk meg a teljes élet örömét, ezért kérjük Önöket, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten, támogassák Önök is Levi gyógyulását az alábbi számlaszámok valamelyikén.

A támogatás összegéről az alapítvány igazolást tud kiállítani.
Számlaszám: Összefogás Levente Lépteiért Alapítvány
10402221-50526856-49831002
IBAN szám: HU21 10402221-50526856-49831002
Devizaszámla EUR: 10402221-50526856-49831019
IBAN szám: HU47 10402221-50526856-49831019
SWIFT kód: OKHBHUHB

Együttműködő segítségét hálásan köszönöm Levente és családja nevében.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük