Connect with us

Banánköztársaság

Pozitív mintalevél a Kormánynak, hátha meghatódik! – Egy pennarágó segítsége a települési önkormányzatoknak

Megosztás

Hétfőnek napján, a kora reggeli órákban ezeket a sorokat olvastam a 444 hasábjain: „Ha pénz kell a kormánytól, akkor álljon le a kritizálásával“ – tanácsolta Jászberény ellenzéki polgármesterének, Budai Lórántnak az önkormányzati képviselőtestület Fidesz-frakciójának vezetője.

önkormányzati-levél
Megosztás

Hétfőnek napján, a kora reggeli órákban ezeket a sorokat olvastam a 444 hasábjain: „Ha pénz kell a kormánytól, akkor álljon le a kritizálásával“ – tanácsolta Jászberény ellenzéki polgármesterének, Budai Lórántnak a képviselőtestület Fidesz-frakciójának vezetője.

Tamás Zoltán a személyes tippadás után most a helyi tévében is megismételte javaslatát

„Úgy kellene kommunikálni, hogy addig, amíg pénzt kérünk, (..) szeretnénk támogatásokat kérni, szeretnénk engedményeket kérni, addig a negatív kampánnyal, a kormány szidásával, a képviselő úr (Pócs János) állandó ne-gatív színben való feltüntetésével álljon le. És akkor írjon pozitív levelet!“

– mondta a frakcióvezető.

Mi tagadás, nagy hirtelen Albert Einstein jutott eszembe,

aki egykor azt mondta:

„két dolog tűnik végtelennek, az univerzum és az emberi hülyeség, de az univerzumban nem vagyok biztos.“

Ám érettebb, alaposabb megfontolás után arra a következtetésre jutottam, hogy Orbán-Abszurdisztánban ami totál hülyeségnek látszik, valójában nagyon is célravezető lehet, mert a magyar illiberális keresztény szabadság tótágast álló világ, amelyben a hülyeség láthatóan kormányzati vezérelv, jóllehet a szószólói szózatokban ez csak a hallgatóságnak tűnik fel, a szóvivőknek nem. Mindenesetre betűvetőként kísérletet teszek a Tamás Zoltán képviselő úr által javasolt pozitív példa-levél megírására, – abban a reményben, hogy valamiféle mintaként az ellenzéki önkormányzatok felhasználhatják a szöveget – meglágyítandó az önkormányzati támogatásokról döntést hozó fideszes nagyemberek szívét.

Íme:

Kedves és mindenek felett tisztelt Kormány, (akárki, akármi)! Itt élünk mi, magyar testvérek, a Jászság (Ormánság, alföldi tanyavilág stb.) szülöttei nagytekintetű (fideszes) képviselő urunk földjén, akinek áldásos tevékenysége nyomán ez az ősi magyar ugar felvirágzott és tovább gyarapszik, Ott lebeg előttünk a derék Felcsút város példája, amely egykoron falusi lakóinak kiemelkedő szorgalma révén immár édes hazánk legelső településévé vált, s mi itteniek a nemes Kormány támogató segítségével szeretnénk a példát követni. A képviselő-testület ehhez konkrét terveket is készített, amelyek megvalósításához ugyan vannak saját forrásaink is, ámde a várható költségek fedezetére ezek valószínűleg nem lesznek elegendők, ezért folyamodunk teljes tisztelettel a magas Kormány jóindulatáért.

A következő fontosabb célokra kérünk támogatást:

  • A város katolikus templomának ablakait ideje lenne színes festett üvegre cserélni, hogy a hívők áhítata szép színes megvilágítást kapjon. (10 millió Ft)
  • A városi gyeplabdastadion megépítését a testület ( a lakosság sürgető kívánságainak hatására) már régebb óta tervezi, s már a jelenleg még birkalegelő-ként szolgáló telket is kiválasztotta, ámde az építkezés költségvetése szerint (amelyben a gyep fűtése és az automata öntözőrendszer is szerepel) a jelenleg 10 ezer forintnyi saját erő talán nem lenne elég a kivitelezéshez, ezért folyamodunk a tekintetes Kormányhoz 500 milliós támogatásért.
  •  Településünk jelentékeny történelmi szerepe közismert és a legfrissebb kutatások szerint feltehető, hogy a város környékén feltétlenül szükséges lenne ásatásokat folytatni, talán még Lehel vezér és egyik-másik katonájának csontváza is fellelhető lenne, ha az önkormányzat tudományos és pénzügyi segítséget (min. 150 milliót) kapna a feltárásokhoz. A munka sikere felmérhetetlen jelen-tőségű lehetne történelmi nemzettudatunk erősítésében.
  • Városunk régi szándéka, hogy élénk testvérvárosi kapcsolatokat létesítsen valamely, sokféle hátrányban szenvedő erdélyi magyarlakta településsel, nemkülönben a Kína szívében található, mindössze 600 ezer lelket számláló kis településsel. E kapcsolatok kiépítésére és ápolására kérünk a T. Kormánytól (lehetőségek szerint) tisztes összeget, például 100 millió forintot. (Tudomásunk szerint képviselő urunk is a Fidesz színeiben erősen támogatja a testvérvárosi kapcsolatok gondozását.)
  • E tervek mellett városunk régi, dédelgetett álma, hogy településünk bekapcsolódjon a nemzetközi gazdasági vérkeringésbe, ezért kérünk a mélyen tisztelt Kormánytól hozzájárulást egy nemzetközi repülőtér építésének előkészítésére. (Itt szállhatna le például nagyobb feltűnés nélkül a Maldív szigeteket, Brazíliát és Dubait megjáró kormányzati magánrepülőgép, hogy röpködése ne legyen feltűnő a sorosliberális sajtó számára.)

Ha mind e fontos vagy legalább néhány kiemelt nemzeti célra a Nemzeti Kormány tisztes nemzeti támogatást nyújtana,

minden bizonnyal módunkban állna a helyi vízmű zökkenőmentes működtetése, az óvónők bérének emelése és a szociális támogató rendszer további fenntartása a Kormány és az önkormányzat nagyobb dicsőségére.

Még talán kátyúzhatnánk is a Főúton, habár városunk balga módon nem kormánypárti, hanem ellenzéki többségre bízta a város irányítását.

Teljes, sőt a feletti tisztelettel: XY település polgármestere + a testület.

P.s.: Aggyatok már vissza pár fillért a saját jövedelmeinkből, mer‘ felkopik az állunk!

 

drágul, jövedékiadó, füst,

illusztráció: V.K.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük