Némi segítség a vendéglátósoknak – tessék kérem, lehet másolni!
Sokak kedvenc itala, a Jägermeister is bekapcsolódott a vendéglátóhelyek megmentésére indított országos akcióba, melynek keretében egyedi kezdeményezéssel próbálnak segíteni, támogatást nyújtani a bezárások miatt nehézséggel küszködő, biztos anyagi jövedelem nélkül maradt helyeken, illetve dolgozókon.
„Mentsük meg az éjszakát!”
„A Jägermeister világa szorosan kapcsolódik az éjszakai élethez. Amikor kiderült, hogy újra bezárnak a pubok, szórakozóhelyek a márka azonnal elkezdett gondolkodni, hogyan tudna segíteni a számára nagyon fontos pultos, bártender közösségen. Ezért indítjuk el a „Keep the Night Alive” elnevezésű kezdeményezést. Nagyon fontos számunkra, hogy a fogyasztóinknak is valami különlegeset nyújtsunk, így jött a gondolat, hogy underground művészek által tervezett címkék kerüljenek a limitált kiadású palackokra. A grafikák tervezésénél az alkotók szinte teljes szabadságot kaptak.”
– mondta Becs József, a Jägermeister márkamenedzsere. A hétféle elismert underground művész által tervezett címkét viselő palack december 18-tól került forgalomba.
“Számomra az éjszakák általában a munkát jelentik. Akkor vagyok a legtermékenyebb, de ha tavaly előre tudtam volna, hogy idén majdnem az egész évet otthon fogom tölteni és nem hogy koncertekre, de en bloc szórakozóhelyekre sem járhatok majd el, minden hétvégén elnéztem volna valahova.”
Labrosse Dani francia-magyar képzőművész, illusztrátor, művészeti vezető és animátor.
A tervezésre felkért művészek:
• Fork Imre
• Kiss-Benedek Kristóf a.k.a Kisjustk
• Brunkszkó László a.k.a NikonOne
• Pápay Fanny
• Bálint Bianka a.k.a Bianicon
• Labrosse Daniel
• Kóka Barbara a.k.a Miss KK
Jägermeister kirakat galéria
A művészek által tervezett Jägermeisterek nemcsak az online térben és a boltok polcain jelennek meg, hanem néhány, a márkához köthető bár kirakatában is megtekinthetők lesznek.
A kirakatokban egyesével helyezik ki a limitált széria darabjait, mindegyiket az alkotója által tervezett installációban.
A projektről a kampány weboldalán és a kapcsolódó social media felületeken lehet tájékozódni. A kampány végén az eredeti, dedikált üvegeket egy online árverésen értékesítik, ezt a bevételt is az éjszakai életben dolgozók támogatására fordítják.
Összesen 20 millió forintnyi támogatást oszt szét a márka, eredményhirdetés pedig 2021. február elsején lesz. Irja a Roadster.
Hajrá! Most már van miről másolni, megvan az a bizonyos régen várt út kijelölés.