Kedd este nagyot futott a kiegyensúlyozottság nemes jelzőjéért az M1. Híradójában elmondták, hogy Tarlós és Karácsony leadta a szükséges ajánlást a főpolgátmesteri posztért folytatott versenyben, majd egy fidesz-csellel behívtak a stúdióba egy versenyzőt a “futottak még” kategóriából.


“Mindenkit igyekszünk bemutatni…”

Mint arról beszámoltunk, a múlt héten előkerült három teljesen ismeretlen aspiráns is. Közülük választott a köz(?)média zászlóshaj-műsora egyet: Schlagmüller Gábor, foglalkozására nézve postai kézbesítőt.

 

Negyven éve dolgozik postásként…..

Iskolázottsága közlése szerint

„sajnos alacsony”,

A főnökei megmondták neki, hogy postásként nem gyűjthet ajánlásokat, de szabadidejében ráfekszik majd erre is. Kiforrott programmal még nem rendelkezik, de azt leszögezte, hogy a levegő a legfontosabb.

Minden média azt harsogja, elfogy a víz, nos ez így nem igaz. Amennyit veszítünk a légkörön keresztül, körülbelül annyi jön a világűrből, persze az ember képes bármire, talán még ezt az egyensúlyt is felboríthatja, de szerencsére még nem tartunk ott

A keddi interjúból megtudhatta még a nagyérdemű, hogy

„elég gyengén”

áll az ajánlások összegyűjtésében, pedig egy postásnak ez aligha jelenthet gondot, napi szinten találkozik a levelek, értesítések, csekkek tulajdonosaival. Azzal indokolta a lemaradást, hogy egyedül van.

17 pontos program

Arra a kérdésre, hogy honnan jött az ötlet, hogy jelentkezzen főpolgármester-jelöltnek, azt válaszolta, hogy kevésnek találta a két jelöltet, mert júniusban találta ki, hogy jelentkezik, akkor ugyanis rájött, hogy ha akar jó dolgokat Budapesten, akkor meg kell próbálnia. Azt mondta, úgy érzi, közel áll a budapestiekhez, mert 40 éve köztük él, nincs autója és tömegközlekedéssel jár.

Tudja, hogy esélytelen, de….

Kérdésre elismerte, ő maga is úgy gondolja, hogy kevés veszélyt jelent a többi jelöltre, és azt is mondta, hogy nem tartja magát a Fidesz jelöltjének, mert ő kívül van a politikán. Hozzátette:

Nekem már kicsit elegem van a bal meg a jobból. Bocsánat, hogy pont itt mondok ilyeneket, de azért indulok függetlenként, meg azért indulok főleg, mert Budapestért kéne dolgozni.

megosztás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét