Kerítésen innen
Selmeczi Gabriella leporolva előkerült a szekrény mélyéről
Selmeczi Gabriella régen csillogtatta csak rá jellemző meggyőzőkével tudományát. Most jött el az idő, -még véletlenül sem a nyugdíjígéretkor, még valakinek eszébe jutna a nyugdíjtakatékos 3.000 milliárd- amikor a WHO budapesti irodavezetője, Ledia Lazeri -végre valaki!- pozitívan nyilatkozott a magyar vírus elleni harcról.
Mégis csak egy nő….
Miután felfedezték egyetlen pozitívumát, újrahasznosítják a talonba tett fideszest. Azt a rém bátor feladatot kapta, hogy neve alatt futhat a közlemény, melyben
A Fidesz-frakció az Operatív Törzs meghallgatását kezdeményezi az Országgyűlés népjóléti bizottságában.
Ez ám a combos feladat!
A közleményben az áll, hogy
„A koronavírus elleni védekezésben számos előkészület folyt az elmúlt időszakban annak érdekében, hogy a járvány hazai tetőzésére legyen annyi orvos, ápoló, kórházi ágy és lélegeztetőkészülék, hogy a kórházak minden koronavírusos beteget fogadni tudjanak.
A bizottság összehívását jövő keddre javasoljuk.
Selmeczi Gabriella frakcióvezető-helyettes, a népjóléti bizottság alelnöke”
Megelőlegezve a bizottság véleményét, mindent a legnagyobb rendben fognak találni. Kalapot emelnek majd Türkék előtt, akik mindenben….. Esetleg elítékőleg nyilatkoznak majd Karácsony Gergelyről, meg talán Soros Györgyről is és minden bizonnyal megemlítik majd a menekülteket és persze az Európai Uniót, ami „nembarát”. Szóval kemény napok elé néz Selmeczi asszony, de hát ilyen a politikusnők élete!
Miben bízik Korózs Lajos?
Közben szintén kedden Korózs Lajos, a népjóléti bizottság elnöke közölte az MTI-vel, hogy
kezdeményezte az országos tisztifőorvos és az egészségügyért felelős miniszter (azaz Kásler Miklós, az Emmi vezetője) bizottsági meghallgatását,
de a Fidesz kezdeményezést elfogadva további meghívókat küld ki az operatív törzs tagjainak. Korózs szerint a meghívottaknak a parlament szakbizottsága előtt
„fontos, az egész társadalmat érintő és érdeklő kérdéseket kell megválaszolniuk“
Ön szerint erről lesz szó, vagy a fentiekről?
- Tényleg május 3-án tetőzik a járvány, mire alapozzák a dátumot?
- Hányan fertőződtek meg kórházakban, egészségügyi intézményekben?
- Miért volt szükség pont 36 ezer kórházi ágy felszabadítására, amellyel „nem egy esetben a betegek egészségét, életét sodorták veszélybe“?
- A kormányrendelet ellenére „miért hagyták magukra megfelelő védelem nélkül” az idősotthonok lakóit és dolgozóit a kormány illetékesei?
- Tényleg a járvány tetőzésekor akarja-e lebonyolítani az állam az érettségi vizsgákat?
- A védőfelszerelések miért a raktárakban állnak, és miért nem kerültek még kiosztásra
- Miért állítják vissza az első vonalba a vírus által leginkább veszélyeztetett 65 év feletti orvosokat abban az időszakban, amikor a járvány felfutására számítanak?
Végül néhány adalék Selmeczi Gabriella eddigi ténykedéséről, a teljesség igénye nélkül
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Győzött a MOME-forradalom – Van remény a ‘modellváltott’ egyetemeknek
- Ön elhiszi Lázár-bemondásra, hogy ki, mit sutyorgott a fülébe? – 25 milliárdba kerülne a fideszes istibizi
- Ki engedélyezi, írja alá a titkos megfigyeléseket?
- Gárdony, Velence és Sukoró már összefogott – Civilek tiltakozása a Sukoró-partszakasz beépítése ellen
- Gyógyszerhiány – Felelős válasz: ’ember, most jövök a….’
- Nyílt levél a szerkesztőimnek! Az USAID-nek! Trump-nak! Musknak! Orbánnak!
- Alaposan ‘megdrágultak’ a Pécsért dolgozó képviselők
- Megnevezték a rendőri felelősöket a meggyilkolt japán hölgy ügyében
- A rák és Magyaroroszág – Elsők vagyunk Európában a halálozások számában
- Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzés a Pázmányon – Ez a zsidó színészképző kihelyezett tagozata?
lacika
2020.04.22 22:07 at 22:07
Félelmetes ez a tonna-mennyiségű csúsztatás! A balliberális „mésztrim” média annyi gaztettet hajtott már végre az elmúlt 30 esztendőben, hogy életfogytiglani börtönbüntetést érdemelne. Jó lenne már, ha hiteles és valóban tárgyilagos zsurnaliszták dolgoznának a médiában. A tisztességes tájékoztatás a valódi demokrácia egyik alappillére.