Connect with us

Kerítésen innen

Semjén: lakossági igény esetén az egyházak további intézményeket is átvesznek

Semjén: lakossági igény esetén az egyházak további intézményeket is átvesznek
Megosztás

Semjén Zsolt hajlandó újragondolni a személyi jövedelemadó (szja) egyházaknak felajánlható 1 százalékával összefüggő kérdéseket és kiállt amellett, hogy külön kell választani a több száz éves egyházakat a „most kitalált vallási kísérletektől”. Mindezt kinevezése előtti meghallgatásán tette egyértelművé hétfőn a parlament igazságügyi bizottságában. 

Ígéretek

A kereszténydemokrata politikus példaként hozta, hogy az szja-csökkentés hatással van a támogatási rendszerre is, ezért felvetette, hogy a forrásokat a GDP-hez kellene kötni, mert az előbbi bizonytalanságokat eredményez. Mint mondta, megvan benne a nyitottság a változtatáshoz, ugyanakkor mivel az 1 százalékot jelenleg kiegészítik a teljes összegre, működhet a rendszer így is a továbbiakban.

A jelölt kiállt az állam és az egyház mellérendeltsége és a vallásszabadság mellett.

Semjén Zsolt beszámolt arról, hogy 2010-hez képest megduplázódott az egyházi fenntartású intézmények száma. Ismertette, a közoktatásban 6-ról 13, a szociális területen 11-ről 23 százalékra nőtt ez az arány. Híve annak, hogy lakossági igény esetén az egyházak további intézményeket is átvegyenek – erősítette meg.
Beszámolt arról, hogy jelenleg 270 ezer gyermek tanul hittant, az egyházak költségvetési támogatása pedig a 2010-es 24 milliárdról 55 milliárdra bővült. Emellett 80 százalékkal nőtt a kitelepülési lelkészek jövedelme, emelkednek a határon túli egyházi támogatások, a kormány számos óvodafejlesztést és programot támogatott. Utóbbiak közé sorolta a reformáció évét és a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítését.

A miniszterjelölt az egyházügyi törvényről

Értékelése szerint csak az egyházalapítás kapott nagy médiafigyelmet, pedig az csak egy kis szelete volt egy jól kidolgozott jogszabálynak. Kiállt amellett, hogy külön kell választani a több száz éves egyházakat a „most kitalált vallási kísérletektől”. A DK-s Arató Gergely – egyetlen kérdezőként – az emberi jogok európai bíróságának ítéletéről, az egyházi intézmények finanszírozásáról és a svédországi vadászatáról faggatta Semjén Zsoltot, aki így reagált:

kétharmados parlamenti többséggel megnyugtatóan rendezni fogják az ítéletében foglaltakat.

Felidézte: a kormány már az előző ciklusban benyújtotta a módosítást, annak elfogadásában azonban az ellenzék nem volt partner. Tárgyalásokat folytattak és nagyrészt kompromisszumra jutottak – hangoztatta. Visszautasította, hogy az egyházi intézmények háromszor annyi finanszírozást kapnának, mint az államiak.

Diszkrimináció az MSZP-SZDSZ-kormány alatt volt, most egyenlő finanszírozás van

A vadászatról szólva azt mondta, a parlament mentelmi bizottsága, az ügyészség és az adóhatóság is az ő álláspontját támasztotta alá, az eseményen nem képviselői minőségében vett részt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megállapította, hogy sem adó-, sem illetékkötelezettsége nincs

A miniszter kinevezését 7 kormánypárti igen szavazattal, 4 ellenzéki nem ellenében támogatta az igazságügyi bizottság.

(forrás: MTI)

Frissítve! Semjén sok millióval tartozhat a NAV-nak a svéd vadászatok miatt

Semjént meghosszabbították Svédországig – kiderítettük a vadászkaland pontos helyszínét!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük