Connect with us

Kiemelt hírek

Semmi káosz, csak a tudomány halad előre nap, mint nap – Karikó Katalin a harmadik oltásról

Megosztás

A szakember a harmadik oltások engedélyezése apropóján beszélt a további lehetőségekről.  Karikó  Katalin most  korrigálta azt a véleményét amikor a Népszavának még úgy nyilatkozott, mivel klinikai vizsgálatok nem támasztják alá, jelenleg nem támogatják az oltóanyagok felcserélhetőségét és kombinált alkalmazását.

Karikó
Megosztás

A szakember a harmadik oltások engedélyezése apropóján beszélt a további lehetőségekről. Karikó  Katalin most korrigálta azt a véleményét, amikor a Népszavának még úgy nyilatkozott, hogy mivel klinikai vizsgálatok nem támasztják alá, jelenleg nem támogatják az oltóanyagok felcserélhetőségét és kombinált alkalmazását.

Közben Kásler és Merkely

Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszter elmondta, a kormány azt javasolja, hogy a harmadik oltás eltérő típusú legyen, mint az előző kettő – írta meg többek között a Liner.hu is.  A  Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla arról beszélt, Németországban és Nagy-Britanniában AstraZenecára adnak Pfizert, és fordítva:

„Amit nem tanácsolok, hogy vektoralapú vakcinák esetében a harmadik oltás is vektoralapú legyen, mert nagy valószínűséggel a harmadik vektoralapú oltás esetében már a vektor vírus ellen kezd védekezni a szervezet, így az oltás nagy valószínűséggel nem lesz hatásos.”

Karikó Katalin

Az RTL Klub Híradónak adott interjújában Karikó Katalin, a BioNTech alelnöke elmondta,

az AstraZeneca és Szputnyik esetében a harmadik oltásnak mindenképpen másnak kell lennie, azonban az mRNS-t tartalmazó vakcinákat, úgymint a Pfizer és a Moderna készítményeit akárhányszor be lehet adni, akár más vakcinák után is.

Mindez érdekes kijelentés Karikó részéről, hiszen korábban a Népszavának még úgy nyilatkozott,mivel klinikai vizsgálatok nem támasztják alá, jelenleg nem támogatják az oltóanyagok felcserélhetőségét és kombinált alkalmazását.

A harmadik oltás főként azok számára lesz majd szükséges, akik a gyengébb vakcinák valamelyikéből kaptak, és nem alakult ki náluk a megfelelő immunitás – leginkább a Sinopharm-oltásban részesülők lehetnek érintettek.

Mielőtt „túl gondolkodja”, hogy mit tegyen, gondolja végig, hogy nyakunkon a negyedik hullám és nem jövőidőben, hanem -akár érzékeli, akár nem- nagyon is a jelenben.

Kapcsolódó

 

Karikó

Szerző

14 hozzászólás

14 Comments

  1. Pingback: Harmadik, vagy első? - Mit akarnak a háziorvosok? - Városi Kurír

  2. Pingback: Müller Cecília megint lejáratta magát! - Városi Kurír

  3. Pingback: Az oltásellenesek el se olvassák! Jó hírt közölt a Pfizer - Városi Kurír

  4. Pingback: A siker útja, a vakcinák mixelése? - De azért maszkra fel - Városi Kurír

  5. Pingback: Falus András immunológus: súlyos szakmai hiba volt a hatalom részéről az idősebbeknek adni a kínai vakcinát - Városi Kurír

  6. Marika

    2021.08.11 23:32 at 23:32

    Nem szegyenlik magukat ezek a nagy tudosok, ossze vissza beszelnek, nem tudnak semmit, legalabb valljak be! Ha most kezdenek az oltast semmi mast nem fogadnek el csak a Phizert, az jo a tobbi nem!!! Zenekat kaptam es rettegek hogy baj lesz a veremmel!!! Arrol nem beszelve, hogy sorra kapjak el az oltottak is a virust.!!!

  7. Pingback: HBO sorozat Karikó Katalinról! - Városi Kurír

  8. Sebastian Maciejko

    2024.11.26 10:21 at 10:21

    You are a very intelligent individual!

  9. SEO uyumlu bağlantılar

    2024.12.14 14:45 at 14:45

    Real good information can be found on website. „Search others for their virtues, thyself for thy vices.” by Benjamin Franklin.

  10. uncle empire

    2025.01.12 12:30 at 12:30

    F*ckin’ awesome things here. I’m very glad to see your post. Thanks a lot and i’m looking forward to contact you. Will you please drop me a mail?

  11. magnetfeldtherapie kosten

    2025.02.06 12:26 at 12:26

    Wow that was odd. I just wrote an really long comment but after I clicked submit my comment didn’t appear. Grrrr… well I’m not writing all that over again. Regardless, just wanted to say excellent blog!

  12. سایت شرط بندی خارجی 1xbet

    2025.02.08 18:40 at 18:40

    You made some decent factors there. I seemed on the internet for the problem and found most people will associate with together with your website.

  13. برنامه تک بت

    2025.02.09 12:16 at 12:16

    You really make it seem really easy together with your presentation but I in finding this topic to be really something that I feel I would never understand. It kind of feels too complex and very large for me. I’m looking forward in your next submit, I’ll attempt to get the cling of it!

  14. مگاپاری

    2025.02.09 18:13 at 18:13

    Generally I don’t learn post on blogs, however I would like to say that this write-up very forced me to try and do so! Your writing style has been amazed me. Thanks, very nice post.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük