Connect with us

Sport

Sergio Pérez nyert Monte-Carlóban

Megosztás

Sergio Pérez idei első, pályafutása harmadik futamgyőzelmét aratta, legutóbb a tavalyi Azeri Nagydíjon állt a dobogó tetején.

Megosztás

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat. A 32 éves pilóta idei első, pályafutása harmadik futamgyőzelmét aratta, legutóbb a tavalyi Azeri Nagydíjon állt a dobogó tetején.

A napsütéses első két napot követően a futam napján már eső vártá a pilótákat, ami miatt a mezőny bő negyedórás késéssel indult útjára

Ráadásul a vizes pályán nem klasszikus, hanem biztonsági autó mögötti indulást terveztek. A pilóták két kör megtétele után a boxutcába hajtottak, mert annyira szakadt az eső, hogy a látási viszonyok nem voltak megfelelőek.

A futam végül 65 perc csúszással rajtolt el valójában, a felvezető körben ketten csúsztak a falba, ezt követően azonban jobbára eseménytelen körözés következett: minden pilóta nagyon óvatosan vezetett, mert a pálya rendkívül csúszós volt, többen alig tudták elkerülni a falat.

Körről körre gyorsultak a versenyzők

Az átmeneti esőgumira váltók egyre kedvezőbb helyzetbe kerültek, a monacói Charles Leclerc (Ferrari) vezette élmezőny tagjai a 18. körben cseréltek kereket. Mögötte ekkor Carlos Sainz Jr. (Ferrari), majd a két Red Bull haladt Sergio Pérez, Max Verstappensorrendben, a kiállások során azonban a mexikóinak sikerült Leclerc elé kerülnie, így amikor Sainz is kiment kerékcserére, átvette a vezetést.

A két Ferrari-pilóta egyből száraz pályára alkalmas kerekeket kapott

Leclerc – aki csak másodszorra kapta meg a kemény keverékű abroncsot – a negyedik helyre esett vissza. Az élen Pérez haladt, mögötte Sainz, majd Verstappen száguldott, a 27. körben Mick Schumacher (Haas) hatalmas balesete miatt pedig újra érkezett a biztonsági autó. A német pilóta kocsija egy kigyorsításkor megcsúszott, majd a gumifalba csapódáskor kettétört.

Három körrel később piros zászlóval ismét megszakították a versenyt – a megsérült védőborítást rendbe kellett hozni -, amely mintegy húsz perc elteltével indult újra. A Ferrarik kemény, a Red Bullok közepes keverékű gumikon folytatták, és ekkor már biztos volt, hogy a mezőny nem fogja tudni teljesíteni a háromórás limitidőn belül a teljes távot.

Az utolsó harminc percben elmaradtak az izgalmak, bár a Red Bull abroncsai jelentősen vesztettek a tapadásukból, az élmezőny tagjai előzés nélkül, 64 kör után értek célba ugyanabban a pozícióban, amiből az újraindítás során rajtoltak.

Monacói Nagydíj, Monte-Carlo (64 kör, 213,568 km, a pontszerzők):

1. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:56:30.265 óra
2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1.154 másodperc hátrány
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1.419 mp h.
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2.922 mp h.
5. George Russell (brit, Mercedes) 11.968 mp h.
6. Lando Norris (brit, McLaren) 12.231 mp h.
7. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 46.358 mp h.
8. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 50.388 mp h.
9. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 52.525 mp h.
10. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 53.536 mp h.
Leggyorsabb kör: Norris (1:14.693 perc, 55. kör)

A vb-pontversenyek állása 7 futam után (még 15 van hátra):

Versenyzők:
1. Verstappen 125 pont
2. Leclerc 116
3. Pérez 110
4. Russell 84
5. Sainz 83
6. Hamilton 50
7. Norris 48

A világbajnokság két hét múlva a bakui Azeri Nagydíjjal folytatódik.

(MTI)

Max Verstappen győzött és élre állt az összetettben

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Pingback: Fernando Alonso a Forma-1 új csúcstartója - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük