Sermer Ádám: a liberális szavazóknak az előválasztás első fordulójában nincs dolguk 0 145

A liberális budapesti szavazóknak a főpolgármester-jelölti előválasztás első fordulójában nincs dolguk, mert az csak az abban részt vevő baloldali pártok jelöltjének kiválasztásáról szól – mondta Sermer Ádám, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


Polgári Budapest

Sermer Ádám arra hívta fel a figyelmet, hogy a most folyó előválasztási forduló a baloldal belső ügye, ugyanakkor azok a liberálisok, akik úgy látják jónak, akár részt is vehetnek abban.

Közölte, az első forduló után kezdődhetnek a tárgyalások a közös tartalmi pontokról, demokratikus minimumokról, valamint a nyári, immár összdemokratikus forduló lebonyolításának részleteiről.

Közölte, ebben a második fordulóban ő fog gondoskodni a liberális alternatíváról, a „Polgári Budapest” című programjával, és egy kiutat vázol majd fel abból az állapotból, amit Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester, a Fidesz helytartójaként idézett elő.

Szerinte ha nem lesz második forduló, akkor előfordulhat, hogy Tarlós István marad a főpolgármester. Hozzátette: ha azonban végigviszik az előválasztási folyamatot és a végén a teljes demokratikus ellenzéki paletta egy jelölt mögött áll ki, akkor Budapestnek új főpolgármestere lesz. Szerinte ez a matek nyelvén is egyértelmű.

Kérdezné a baloldali jelölteket, még a második forduló előtt

Elmondta, a két baloldali jelölttől – a szocialista Horváth Csabától és a párbeszédes Karácsony Gergelytől – több kérdésre is választ vár még a baloldali előválasztás lezárulta előtt.

Sermer Ádám egyebek mellett a baloldali jelölteknek a szélsőjobboldali politikával és szervezetekkel való viszonyulásukat szeretné tisztázni, azt hogy „hol húzzák meg a velük való együttműködés határait?.

A Librálisok kizártnak tartanak a Jobbikkal való bármilyen választási együttműködést – szögezte le.

„Politikai együttműködés pusztán taktikai alapon nem létezik, az egy teljesen hiteltelen, értelmetlen elgondolás” – fogalmazott.

Közölte, Karácsony Gergelytől arra is választ vár, mit jelent az a nyilatkozata, amely szerint sajnálna leváltani bizonyos fideszes polgármestereket.


(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Sermer: pártokon túlnyúló együttműködés körvonalazódik az ellenzéki oldalon

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

szunyog

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Éppen mostanság nyírják ki az MTA-t, mondván, semmi szükség a felesleges tudásra, tessék …

pofatlan

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Komolyan gondolom, hogy a gödörnek biztosan van alja, de a Fidesz nap, mint …

fopolgarmester-jeloltek

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Nagy nézeteltérések nélkül tartottak vitát pénteken este a budapesti ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás indulói: …

viking

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn A 15 millió forintos óvadék fejében szabadlábra helyezett Jurij C., a Viking Sygn …

Pin It on Pinterest