Connect with us

Kultúra

Újabb civil győzelem! – Sikerrel zárult az első vidéki színházmentő akció Pécsen

Megosztás

Sikerrel zárult a Pécsi Harmadik Színház megsegítésére meghirdetett első vidéki  Színházmentő akció elnevezésű támogatási kampány, amelyben több mint 21 millió forint gyűlt össze

Megosztás

Sikerrel zárult a Pécsi Harmadik Színház megsegítésére meghirdetett első vidéki  Színházmentő akció elnevezésű támogatási kampány, amelyben több mint 21 millió forint gyűlt össze – közölte a teátrum pénteken az MTI-vel. a színház segélykiáltását két hónapja mi is közöltük. 

A példa alighanem a budapesti Átrium színház lehetett

Az örömhírt, hogy a támogatási kampány végéig, csütörtök éjfélig – a számlájukra közvetlen utalással érkező támogatásokkal együtt – 21 millió 316 ezer forintot eredményezett az akció.

„Köszönetet mondunk mindenkinek, aki mellénk állt, akinek része volt bármilyen módon abban, hogy ma kijelenthetjük: bizakodva nézhetünk a jövőbe”

– fogalmaznak a közleményben.
Ezzel a támogatással Pécs patinás színháza, amely az amatőr státuszból kűzdötte fel, évtizedek alatt, magát a legfontosabb „kőszinházi” műhelyek közé a beérkezett támogatással  be tudja fejezni az évadot, és feltud készülni a következőre.

a gyűjtés indulásakor még úgy hitték, január 14-én tartják meg színházuk utolsó előadását.

„Ellehetetlenült gazdasági helyzetünk miatt kétségbeesetten kiáltottunk a világba mentőövért. A csodában bíztunk. És a csoda nem maradt el”

– fogalmaznak, kiemelve:

„sokan hallották meg szavunkat, siettek segítségükre, ki tettekkel, ki anyagi eszközökkel.”

Így kezdődött a színházmentés

A számlájukra elkezdtek érkezni a támogatások, majd Patartics Zorán építész kezdeményezésére és irányításával útjára indult a Színházmentő akció elnevezésű támogatási kampányuk, amely a magánszemélyek mellett a vállalkozások elérésére is törekedett.
A kampány 20 millió forint támogatás összegyűjtését célozta meg. A sikeresség minimumát a 20 milliós cél 70 százalékában, azaz 14 millió forintban határozták meg.
Mint kiemelik, érkeztek felajánlások művészektől, akik az előadásuk teljes bevételét a színháznak ajánlva léptek, lépnek fel. A sort Nagy Bandó András kezdte meg február 16-i Bajban ismerszik meg a baj című estjével, majd Koltai Róbert folytatta, akinek március 29-i műsorára a jegyek napok alatt fogytak el.
A Színházmentő akció több volt mint támogatási kampány, olyan konstrukció, mely folyamatosan épült. Kiemelik: Tamás Éva Dalommal hívlak közelebb című versét Tóth Álmos és Schulteisz Gábor zenésítette meg, és 40 színész énekelte videóra. Bacskó Tündével közös szervezésben a teátrumhoz kötődő színészek léptek föl március 15-én a Lenni vagy nem lenni? – Színészek színesen a Harmadik Színházért gálán.

Csak így tovább!

Április 11-én, a költészet napján Balogh Robert szervezésében Bársony nesz inog címmel olyan jótékonysági estet rendeznek, amelyen zenészek, írók, slammerek és Bacskó Tünde színész áll színpadra. Májusban Bősze Ádám érkezik egyik stand up műsorával. E két utóbbi esemény bevétele már a támogatási kampányon túl segíti a színházat.
Mint írják, Pécs Önkormányzata is segítségükre sietett azzal, hogy az éves öt millió forintos támogatást nem negyedévenkénti bontásban, hanem egy összegben utalta el. Mint kiemelik, a sikerben szerepe van annak is, hogy mindvégig érezték a média támogatását.

„Tudjuk, hogy az elkövetkező időszak sem lesz könnyű, és hogy ez a példátlan összefogás nem ismételhető”

– írja a színház, kiemelve, hogy a jövőt nem a hasonló akciókra, hanem új víziókra, stratégiákra kell építeniük.

Szerző