Connect with us

Bulvár

Sikerült Alföldi Róbertet is belekeverni az Újszínház-botrányba!

Alföldi Róbert
Megosztás

„Nincs ügy! “ – szögezte le Mihályi Győző, aki szerint másnak szánják az Újszínházat, ezért sározták be. Hogy kire céloz a színész? Lehet találgatni….

Lejárató kampány sokadik fejezete

A Blikk megtudta, hogy a 14 igazgatói posztra pályázó között volt egy egykori ügyelő, aki megírta a levelet, amelyre a Fővárosi Önkormányzat, mint fenntartó elrendelte a vizsgálatot.

Reggel 9-kor a társulati ülésén kezdtem, ahol Dörner György igazgató felszólította a dolgozókat, hogy jelentkezzen akinek tudomása volt az állítólagos szexuális zaklatásról. Senki nem állt fel, ahogy korábban sem panaszkodott rám soha senki, pedig jelen volt a kolléga is. Gyakorlatilag nincs ügy, a nevemet besározták

– mondta a Blikknek Mihályi, aki a színházból egyenesen az általa korábban létrehozott szakszervezet etikai bizottságának meghallgatására siettet.

Mihályi szerint alaptalan a rágalom,

aminek egyetlen oka lehet, hogy az egykori kolléga egyszerűen utálja őt.

„Kemény szakmai konfliktusaink voltak és engem okolt, amiért nem lett igazgató. A politikai helyzet pedig most érett be, hogy ártani lehetett nekem, és a színház igazgatójának.

Én is csak folyosói pletykákra tudok hivatkozni, de a főváros másnak, a szóbeszéd szerint Alföldi Róbertnek szánja ezt a színházat.”

Így körbeért a rágalomhadjárat, amiből nem maradhatott ki Alföldi Róbert, akinek személye, pályafutása és sikere sok pályatársa szemét szúrhatja.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük