Telekom Veszprém esélyeshez méltóan 34-22-ra legyőzte a vendég fehérorosz Meskov Breszt csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 12. fordulójában, és így továbbra is harcban van csoportjában a második helyért.
[mnky_ads id=”10551″]
Az előző idényben BL-bronzérmes Veszprém – amely története során egyszer sem kapott ki a Breszttől – eleinte szinte minden támadásából betalált, de mivel a védelme eleinte nem zárt rendesen, a 12. percben 7-6 volt az állás. Mivel a vendégek nem tudtak egyenlíteni, és 10-6 lett, ezért időt kértek. Azonban számukra nem volt visszaút: Momir Ilic vezérletével a 18. percben már 14-7 volt az állás. A szünetig tovább nőtt a különbség.
[mnky_ads id=”10552″]
A második félidőben sem volt kérdés, átlagban minden két hazai találatra egy válasz érkezett, szűk negyedórával a vége előtt 30-15-re lépett el Ljubomir Vranjes vezetőedző alakulata. A hajrában kicsit kiengedett a Veszprém, de így is gond nélkül tartotta otthon a két pontot.


Ljubomir Vranjes: “Remekül játszott, kiválóan védekezett a csapatom. A nagyszerű kapusteljesítményünknek köszönhetően ma a hibák is belefértek, hiszen Mikler ott volt mögöttük. Jól kezdtünk, s ezt így is terveztük. A szünetre nagy előnnyel mentünk, ami veszélyes lehet, hiszen csökkenhet a koncentráció. Ezt azonban elkerültük, hiszen akárki lépett pályára, kiválóan küzdött. A másodikban félidőben arra is volt lehetőség, hogy új dolgokat kipróbáljunk. Fantasztikus érzés volt újra itthon játszani a BL-ben, s érezni a közönség biztatását. Köszönöm a támogatásukat. Jövő hétvégén nehéz meccs vár ránk Flensburgban, innentől ellenük kell készülnünk.”

Petar Nenadics: “Fantasztikusan játszottunk hatvan percen keresztül, végig a magunk játékát tudtuk nyújtani. Köszönjük szurkolónknak a fantasztikus hangulatot. Egy hét múlva nagyon nehéz és fontos meccs vár ránk Flensburgban, erre kell minél jobban felkészülni.”

Jövő vasárnap a német Flensburg-Handewitt vendége lesz a magyar bajnok.

Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 12. forduló

B csoport:

Telekom Veszprém-Meskov Breszt (fehérorosz) 34-22 (20-11)
Veszprém: Alilovic, Mikler (kapusok), Blagotinsek 2, Gajic 6 (2), Ilics 8, Jamali, Lékai 2, Ligetvári 1, Manaszkov, Marguc, Nagy L. 5, Nenadics 2, Nilsson 2, Sulic, Terzic, Tönnesen 2, Ugalde 4.
Breszt: Pesic, Matskevics (kapusok), Asztrasapkin 3, Djordjics 2, Horak 1, Jascsanka 1, Jurinok 2, Nikulenkau 2, Poteko, Prodanovics, Razgor 1, D. Rutenka 2, Selvasiuk 2 (1), Szilovics 2, Sztojkovics 3 (1), Vukic 1.

PGE Vive Kielce (lengyel)-Celje Pivovarna Lasko (szlovén) 37-31 (21-17)
PSG Handball (francia)-Flensburg Handewitt (német) 29-21 (19-10)

Február 18., vasárnap:
16:50 Aalborg (dán)-THW Kiel (német)

A csoport állása: 1. PSG 20 p, 2. Veszprém 15 p, 3. Flensburg 14 p, 4. Kiel 13 p, 5. Kielce 10 p, 6. Breszt 8 p, 7. Celje 5 p, 8. Aalborg 5 p

A veszprémi Nagy László (k), Pavel Horak (b) és Vid Poteko, a fehérorosz Breszt játékosai a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében játszott Telekom Veszprém – Meskov Breszt mérkőzésen. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Szoros vendéggyőzelmek

A vendég Kisvárda és Siófok is szoros mérkőzésen győzött a női kézilabda NB I szombati játéknapján.

Az FTC nagy csatában győzött Dabason, a Tatabánya pedig a Budakalász ellen. A Gyöngyös nem bírt a vendég Komlóval, 26-26 lett a végeredmény, míg a Balatonfüred, valamint a Csurgó könnyedén szerezte meg a két pontot.

Férfi kézilabda NB I

Csurgói KK-Cegléd 36-27 (19-14)
Csurgó: Balogh Á, Balogh T. (kapusok), Cehte, Ferreira, Géczi, Hadziomerovic, Hanusz, Jerebie, Josic, Kovacevic, Oslak, Pavlovic, Radjenovic, Varjú, Vasic, Vasvári.
Cegléd: Pallag, Mojsilov (kapusok), Aleksza, Borsos, Dávid, Grbovic, Hajdu, Hódi, Juhász, Lászlai, Megyeri, Müller, Radnic, Radovic, Szabó B., Tóth K.

Orosházi FKSE-Balatonfüredi KSE 22-27 (10-13)
Orosháza: Herjeczki, Szabó L. (kapusok), Antal 1, Balázs 5, Braz, Ferenczi 1, Gyene 3 (3), John 3, Knezevic 2, Markoski 3, Mihály, Milosevic, Morva 2, Németh L., Pásztor M. 1, Stranigg 1.
Balatonfüred: Fazekas, Bősz (kapusok), Bóka 5, Déber 4, Debreczeni 2, Hornyák P. 2 (1), Kancel, Karvatski 2, Kasparek 1, Kemény 1, Máthé 1, Németh B. 1, Semenov, Szita 3, Topic 2, Varsandán 3 (2).

B.Braun Gyöngyös – Sport36-Komló 26-26 (12-12)
Gyöngyös: Hudák, Holló (kapusok), Duris 1 (1), Gábori 1, Gerdán, István, Krivokapic 6 (2), Lele 2 (1), Loncar, Markez 2, Martins 3, Mikita 4, Németh 2, Sipeki 1, Tóth M., Urbán 4.
Komló: Granic, Selymes (kapusok), Balázs, Gebhardt 5, Grünfelder 1, Hoffmann, Huesmann, Jerkovic 6, Katzirz, Kovács M., Marcsek, Markovic 8 (2), Obradovic 3, Sunajko 3, Szkokán, Wéber.

Grundfos Tatabánya KC-CYEB Budakalász 32-30 (16-14)
Tatabánya: Székely, Iancu (kapusok), Bozovic 6, Dénes, Grigoras 6, Harsányi 1, Ilyés 2, Juhász Á. 3, Pásztor Á. 2, Rosta, Sipos, Szöllősi B. 1, Szöllősi Sz. 2, Vranjes, Vrankovic 4, Vujovic 5 (2).
Budakalász: Váczi Boros (kapusok), Berggren 11 (2), Bohács 3, Fekete D. 3, Józsa 2, Koncz 2, Leimeter, Mazák 4, Nagy B., Nemes 2, Reznicek 1, Sinkovits 1, Sutka 1, Tamási, Tóth Á.

Dabas KC-Ferencvárosi TC 27-28 (15-14)
Dabas: Holló, Duleba (kapusok), Bíró 2, Halász 6, Kekezovity 3, Lepsényi 2, Országh 3, Perisic 1, Pocsai 7 (5), Priczel, Shinnosuke 1, Slachta 1, Szabó, Szöllősi, Tanaka, Zakics 1.
FTC: Nagy L., Zernovic (kapusok), Andelic 4, Bakos 1, Bali 4, Benmiloud 1, Bujdosó 3 (1), Grebenár, Kocsi, Marczinkó 1, Oláh 4, Pál, Pálos 8 (6), Pordán 2, Rédai, Tass.

A tabella:
1.  Győri Audi ETO KC           17 16   –   1  559-369  32 pont
2.  FTC-Rail Cargo Hungaria     15 15   –   –  490-342  30
3.  Érd HC                      14 11   –   3  425-339  22
4.  Siófok KC                   15 10   –   5  451-421  20
5.  Dunaújvárosi Kohász KA      14  9   1   4  388-348  19
6.  Kisvárdai KC                14  7   1   6  354-361  15
7.  GVM Europe-Vác              14  7   –   7  411-389  14
8.  DVSC-TVP                    14  6   –   8  352-391  12
9.  Budaörs                     15  5   1   9  408-455  11
10.  Alba Fehérvár KC            14  4   2   8  367-395  10
11.  MTK Budapest                15  2   3  10  381-444   7
12.  Kecskeméti NKSE             13  2   1  10  307-410   5
13.  Vasas SC                    14  1   1  12  309-445   3
14.  Békéscsabai ENKSE           14  1   –  13  345-438   2

Forrás: MKSZ/MTI/Vehirsport
[mnky_ads id=”10553″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét