Connect with us

Kerítésen innen

Simicska egy G*ci!

Simicska sperma
Megosztás

Simicska Lajos most a Magyar Nemzet és a lánchíd Rádió után a Heti Választ is bezárja. Tévedés ne essék, szíve joga, hiszen nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeit, mivel Magyarország miniszterelnökét továbbra is Orbán Viktornak hívják. Nem a bezárás ténye mutatja, hogy a tulaj semmiben nem különbözik a spermalétben egykori társától, hanem a mód, ahogy csinálja.

Lapsirató

A Heti válasz a „polgári oldal” intellektuális zászlós médiája volt. Nem kellett egyetérteni azzal amit írt, de a tartalom mindig megért egy kis elmélyült gondolkodást. Néhány kiváló és sok jó újságíró írta hétről hétre tele a lapot.  Mindig ott balanszíroztak a jó ízlés határán, és szinte soha nem billentek át a sötét oldalra. Nem volt ez egyszerű mutatvány a tulaj változó elvárásai mellett. Ne feledjük, hogy Simicska úr(?)  kezdetben a legnagyobb hatalmú oligarchának számított, majd pária lett. Végül ki tudja, hogy és miként, de ismét bebocsátást kért az akolba. Jelenleg alighanem a próbaidejét tölti.

A Borókai Gábor irányította lap egészen eddig a hétig, az utolsó papír alapú szám megjelenéséig vigyázva, és nagy diplomáciai készségről téve bizonyságot követte a főnök riszálós kacsatáncát a pénz körül. Aztán beütött a krach, és a héten vége. Az interneten azért ott lesznek, ámbár ami most következik, az szerintem sajnos nem más, mint az elhúzódó agónia újabb állomása.

Az egykori csodagyerek mára izzadékony botrányhős, most már csak a takaréklángon üzemeltetett Hír TV-t tartja meg. Azt is csak addig, ameddig úgy érzi, zsarolhatja vele a hatalmat.

Tánc a sajtó-pornográfia körül

Hogy milyen mélyre süllyedt  ez az ország, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy se a nagy múltú Népszabadságra, se a Magyar Nemzetre, se pedig a legutóbb Simicska által cserben hagyott Heti Válaszra nem jelentkezett vevő. Egy demokráciában ezekért a lapokért egymás sarkát taposnák a befektetők. Itt viszont mindenki tudja, mint kiderült még az Heti Válaszra jelentkezett amerikai vevő is, hogy a kormánykritikus lapoknak coki, így azután Ő is visszalépett.

Pontosan ezért G*ci Simicska

Az egykori APEH-elnök, a hosszú bájtok éjszakájának  állítólagos lovagja véleményét a sajtóról mi sem bizonyítja jobban, hogy anno megátkozta az egész szakmát. Simicska 1999. augusztus 30-án mondott le az APEH-elnökségről. Indoklása szerint, amelyet a Napi Magyarországban tett közre, apja, majd apósa is váratlanul halt meg, aminek szerinte az ellenzéki támadássorozat miatti stressz volt az oka.

„Megöltétek az apámat, az apósomat, az Úristen irgalmazzon néktek!”

Mondta 19 évvel és kb. 100 kilóval korábban.

Nos ebben a szellemben szabadította rá magát erre a szerinte haszontalan népségre, majd amikor nem jöttek a várt eredmények, kirúgta mindet, de nem akárhogy. Simicska ismét bebizonyította, hogy igazi rablólovag, aki magasról tesz az emberekre.

A TULAJDONOS a Heti Válasznak is pökhendin megüzente, keressenek maguknak új befektetőt. Nem tudom, csak az én gondolkodásomban okoz-e zavart, hogy egy tulajdonos ahelyett, hogy igyekezne mindent elkövetni azért, hogy ha ilyen-olyan okokból meg kell szabadulnia a tulajdonától, az jó kezekbe kerüljön.

Kaya Ibrahim és Joszip Tot egykori futtatójának azonban az emberek semmivel nem jelentenek többet, mint egy tűzőgép a fiókjában.

Gondolom, most tágra nyílt szemmel csodálkoznak mindazok, aki képesek voltak azután a bizonyos 2015-ös februári G-nap után egyik pillanatról a másikra elfogadni ezt a korpulens, izzadtmarkú oligarchát a demokrácia szőke hercegének!

Na ugye?

Simicska és az ő „jobb belátása” – Orbán állandó jelzőjére boruljon a múlt homálya

 

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük