A régi üzlettársak útjai már nagyjából két éve elváltak, de nem támadták egymást. Nyerges Zsolt megkapta a hazai Simicska-birodalmat, de ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa. Akárkié lesz a Közgép, állítólag visszatér a piacra, Simicska pedig Amerikában próbál szerencsét.
[mnky_ads id=”10551″]

Bár Nyergesnek külön érdekeltségei is voltak, és személyesen nem vett részt a 2015. februári G-nap eseményeiben, ő is kiesett a miniszterelnök kegyeiből. Több Nyerges-bizalmast is eltávolítottak az államapparátus különféle posztjairól. Az Orbán családhoz a kormányfő felesége, Lévai Anikó révén bekötött Nyerges azonban hamar kivonta magát a miniszterelnök és Simicska elmérgesedett harcából.
[mnky_ads id=”10552″]

A 24.hu információi szerint a különbékét segítette, hogy miközben az új kegyencek marakodtak Simicska örökségén és próbálták újraosztani a piacot, az építőiparbeli cégek szívesen látták volna a konfliktuskezelésben, szervezésben korábban bevált Nyergest. A visszatérésből nem lett semmi, aminek alighanem Orbán Viktor volt az oka. A szolnoki stadionátadóra ugyan elment Orbán, de úgy tudni, Nyerges érdeklődésére, hogy mi lesz, akkor még csupán annyi volt a válasz:

Ugye milyen rossz, mikor nem tudni mi lesz?

A 24.hu információja szerint körülbelül ebben az időben játszódott le Simicska és Nyerges szakítása is. A két régi üzlettárs mintegy hivatalosan deklarálta, hogy elválnak útjaik, és egyben meg nem támadási megállapodást is kötöttek annak tudatában, hogy Simicska a kemény Orbán-ellenes nyomvonalon maradva vág neki a választási kampánynak, és ehhez a Jobbik háttértámogatói pozícióját is bevállalja.

Meglehet, Nyerges csak közvetít, és a cégek hamarosan Mészáros Lőrinc portfóliójában landolnak

A Simicska-birodalom maradékának szerdán bejelentett átvétele után mindenki azt találgatja, hogy a régi üzlettárs mit kezd majd a média-, az építőipari és a mezőgazdasági cégekkel. A két üzletember nem fűzött semmilyen magyarázatot a százmilliárdokat érő érdekeltségek áttestálásához, de sokan úgy vélik, Nyerges csak közvetít, és a cégek hamarosan Mészáros Lőrinc portfóliójában landolnak majd.

Akárhogy alakulnak is később a tulajdoni viszonyok, a portál egy kormányközeli forrása valószínűsítette, hogy a Simicska nélküli Közgépet már rövid távon visszaengedik a piacra.

A NER-holdudvarnak Felcsúton tartott hűségszeánszon állítólag elhangzott, hogy „radar alatti” alvállalkozóként fogadnák vissza a céget, mert egyébként hiányoznak a közgépes szakemberek, a vasút- és a hídépítésben felhalmozott szaktudásuk. De az egykori építőipari nagyágyú visszavétele egybevág az Orbán által pártolt multimentesítő tervvel is.

Simicska Amerikában folytatja

A szerdai bejelentés szerint az átruházásnak a vagyon határokon belül látható része a tárgya, a külföldi érdekeltségekről nem emlékeztek meg. A piacon úgy tudják, Simicska igyekezett a határokon kívül is bástyákat kiépíteni, ám ezekről igen hézagosak az információk.

Még 2011-ben bukkant fel a Népszabadságban a hír a páros svájci bázisáról, illetve a Zollikonban bejegyzett cégükről, a Basis Invest GmbH-ról.

Simicskáról úgy hírlik, az utóbbi időben külföldre tette át üzletei súlypontját, egy ideje az Egyesült Államokban aktív.

(Forrás: 24.hu)

Kapcsolódó:

Simicska Lajos kiszáll üzleti érdekeltségeiből

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét