Connect with us

Állati

Simicska terv, Simicska nélkül – Elitcsere klientúrára

Simicska terv, Simicska nélkül - Elitcsere klientúrára
Megosztás

Kolosi Tamás, a Tárki Társadalomkutatási Intézet elnöke, a Heti Világgazdaság legújabb számában a klientúraépítés és a pártfinanszírozás új módjairól beszélt a vele készített interjúban. 

A társadalom krónikus betegei: Oktatás, egészségügy

A szociológus úgy látja, hogy az utóbbi évek javuló tendenciái ellenére a volt szocialista országok közül hazánk produkálja a legkisebb gazdasági fejlődést:

„A magyar társadalomnak 20-25 százalékáról mondható el, hogy minden tekintetben, így életszínvonalában is európai polgárnak érezheti magát. A lakosság harmada azonban továbbra is olyan körülmények között él, mint a legtöbben a harmadik világban, és nem csupán anyagi, hanem mentális értelemben is.”  /…../  ” Nem hiszem, hogy ezt a réteget ki lehet mozdítani a helyzetéből, viszont arra törekedni kellene, hogy legalább a gyerekeinek esélyt adjunk, ám a jelen oktatási rendszer képtelen erre.”

Magyarország a világ azon három országa között van, ahol a gyerekek tanulmányi eredményét leginkább a szülők iskolai végzettsége és társadalmi helyzete határozza meg. Kolosi Tamás meggyőződése:

„A munkaerőpiaci problémákat nem az alacsony színvonalú szakoktatás oldja meg, amit a kormány preferál, hanem az élethosszig tartó tanulás.”

Úgy véli, hogy az oktatás mellett az ország másik rendkívül elhanyagolt állapotban levő nagy rendszere az egészségügy. Hozzátette az ágazat problémái nem 2010-ben kezdődtek:

” nem a mostani kormánynak köszönhetjük, hogy Magyarországon jött létre a világ egyik legkorruptabb egészségügyi rendszere, de nem javított, sőt inkább rontott rajta. Még az előző kormányok gyengécske kezdeményezéseit –vizitdíj, magánbiztosítók–is blokkolta a Fidesz, ha rövid távú politikai céljai így kívánták.”

Azt állítja, hogy az unióban–a paraszolvenciát is figyelembe véve–a magyaroknak kerül a legtöbbe, ha betegek:

„Így tehát finanszírozható volna a jelenleginél magasabb színvonalú egészségügy, de csak úgy, hogy a társadalombiztosítás alapszolgáltatásaira a magánbiztosítók pluszszolgáltatásai épülnének.”  /…./  ” Ha a politikai marketing tudói egyszer úgy ítélik meg, hogy az egészségügy átalakítása hoz politikai hasznot, nincs kétségem, hogy a kormány rövid idő alatt átállna erre.” 

Felsorakoztunk Oroszország mögé

Úgy látja, hogy Orbán Viktor a 2002-es vereség után széles értelemben vett elitcserére szánta rá magát:

„Elit helyett azonban klientúra épült ki, nemcsak szellemi, hanem gazdasági területen is. Számos kollégámmal ellentétben én nem hiszem, hogy ez a folyamat valamiféle maffiaállamot, vagy diktatúrát eredményezett volna, de kétségtelen, hogy bizonyos demokratikus kontrollokat zárójelbe tesz.”

Egy tíz évvel ezelőtti kutatásban arra jutott Kolosi Tamás és Szelényi Ivánn, hogy a térségben egy olyan ország található, ahol a meggazdagodás döntően a politikától függött: Oroszországot:

„Most úgy érzem, az utóbbi tíz ében felsorakoztunk Oroszország mögé. Annyiban más a helyzet, hogy a politikának nem szimpatikus elemeket nálunk nem száműzik Szibériába, vagy nem kényszerítik emigrációba. Az biztos azonban, hogy ha megtetszik egy új kliensnek valamelyik vállalkozás, azt igyekszik megszerezni, de tapasztalataim szerint nem nyílt erőszakkal, hanem – állami jogalkotási és anyagi mankóval megtámogatva–kivásárlással.”

Simicska terv, Simicska nélkül

A klientúraépítést a pártfinanszírozás új módjának tartja

” 2005 körül épp Simicska találta ki, hogy csúszópénzek helyett vásároljanak fel és lássanak el állami, önkormányzati megrendelésekkel nyereséges cégeket. Ezt a tervet valósítja  meg most a Fidesz, igaz Simicska nélkül.”

Ezt minden következmény nélkül tehetik Orbánék, hiszen nem találkoznak valódi társadalmi ellenállással:

„A társadalom zömét valójában nem érdekli, ki van hatalmon, nem érzékeny arra, hogy versenyhelyzetben  vagy korrupció segítséggel jöttek létre a vagyonok. A magyar történelemben soha nem volt ugyanis olyan erős polgári középréteg, amely ezeket számon tudta volna kérni.”

A társadalomtudós nem lát olyan ellenzéki narratívát és személyt, ami, illetve aki rövid távon alternatívát kínálna a Fidesszel szemben a választóknak:

„Eddig működik Orbán technikája a jobboldali és baloldali ellenzékének megosztására. Ha képes lenne összefogni a Jobbik, a polgári kisebb pártok és a baloldal, talán lenne némi esély a Fidesz megszorongatására, de amíg ez nem következik be, legfeljebb a párton belül indulhat el változás. Ennek a potenciáját látom, de a csíráját nem.” 

Ezek voltak talán a legizgalmasabb gondolatok Kolosi Tamás interjújában.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük