Voks 2024
Simicskó a bolygónk pusztulását vizionálja, amitől csak Orbán védhet meg minket – … és még 11 nap van a választásig
Mivé válhat még Orbán Viktor a választásig fennmaradó időben? 11 nap sok mindenre elég, de mi lehet még feljebb a „galaxis őrzője” címnél? Elszabadult hajóágyúként működteti a propagandaminisztérium a hergeléssel egybekötött kampány-örületet, de mi lehet a mesterterv június 10-e után? Addigra a hívők és a megtévesztettek már zsigerleg lesznek bekódolva a rettegésre!
Mit érdemel az a bűnös…?
Simicskó István a videós bejegyzésben felidézte, hogy több mint két éve tart az orosz-ukrán háború, és szerinte az egész nyugati világ háborús pszichózisban szenved, a magyar kormány pedig az egyetlen, amely a kezdetektől fogva a mielőbbi békekötés szükségességét hangsúlyozza. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: ennyi idő elteltével nemhogy a két háborús fél közötti enyhülés nem indult el, hanem a NATO-tagországok vezetői is egyre-másra „felelőtlen kijelentésekkel dobálóznak”, amely a konfliktus elhúzódását, sőt az észak-atlanti katonai szövetség háborúba sodródásának veszélyét jelenti. – írj az MTI.
Simicskó István kifejtette, hogy az indulatok gerjesztése helyett a valós helyzet reális felmérésére, a korábbi hibás döntések felülvizsgálatára, és kellő bölcsességre volna szükség, tekintettel arra, hogy – mint fogalmazott – a brüsszeli szankciós politika nem működött, Oroszország nem hátrált meg, és a számolatlanul küldött fegyverek és pénz csupán a háborút táplálja, a bizonytalanságot növeli, és az Ukrajnában élők szenvedését hosszabbítja meg.
Végveszély a spájzban?
Nemcsak az ott élő emberek, hanem az európaiak biztonsága, jövője a tét, amelyet csak higgadt és előrelátó, békepárti hozzáállással lehet megőrizni, mondta a volt honvédelmi miniszter. Azonnali fegyverszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazott, kiemelve, hogy nincs szükség még több halott katonára, megnyomorított családokra és földig rombolt településekre.
„Oroszország a legnagyobb atomhatalom, ezért el kell kerülni, hogy az orosz-ukrán konfliktus világháborúvá alakuljon, mert ez könnyen bolygónk pusztulását jelentené”
– hangsúlyozta. Elmondta, hogy a Fidesszel szövetségben azért dolgoznak, hogy megóvják a családokat, a gyermekeket és Európa népeit az esztelen öldökléstől. Brüsszelben békepárti fordulat kell – hangoztatta Simicskó István, aki a Fidesz-KDNP-re való szavazásra buzdított.
Főkép: Cseri László
Szerző
Friss
- Nem tudom eldönteni, mi érdemli meg jobban az utóbbi 10 nap hülyeségdíját… – Hétvégi Lendvaiságok
- Magyar Péter úgy kell a kormány prop.-nak, mint egy falat kenyér – Na jó, most Ukrajna is bejött a képbe, de megvan az összefüggés
- Ezeknek a csillagjegyeknek igazán bulis hétvégéje lehet
- Így indult a Momentum mai tüntetése a Szuverenitásvédelmi Hivatal előtt
- Ameddig a kormány fosztogat Szentkirályi osztogat
- Michael J. Fox újra forgat – Még mindig nem vagy nyuszi, McFly
- Magyar György: áttelelő „poloskák”, nem betojni, hanem ellenállni kell
- Kiengedték a börtönből Kiss Lászlót – -A fidesz azonnal gondoskodott arról, hogy érezze a törődést
- Lázár János karjára vette fonott kosarát és bevásárolt – A cucc: pár budapesti lakás
- Péntektől a kis szabálysértések esetében is használhatja a rendőrség az arcképfelismerő rendszert