Connect with us

Kerítésen innen

Simó Endre: A regnáló hatalom és médiája keresztény értékként tünteti fel a kirekesztést

Magyar György: választási Fidesz-piszkatúra
Megosztás

Magyar egyházi személyiségek részvételével vasárnap tartottak a Magyar Békekör rendezésében kerekasztal konferenciáját „Egyházak és vallások, hívők és nem hívők, különböző világnézetű emberek békés együttélésének és együtt munkálkodásának fontosságáról” címmel.

Simó Endre, a Békekör elnöke

A regnáló hatalom és médiája keresztény értékként tünteti fel a kirekesztést, bűnnek Szent István befogadási intelmét, nemkívánatosnak a könyörületességet, üldözendőnek a bajba jutott megsegítését. Morális értékké avatják a bűnt, s bűnné a morális értéket. El akarják hitetni velünk, hogy a torz értékrend elfogadásán a haza sorsa múlik.

Figyelmeztetett a társadalom iránti felelősségre, a hallgatásból és az elbátortalanodásból fakadó veszélyre, s azt mondta, nem kell végigjárni az elembertelenedés stációit, ha egyszer el is lehet kerülni őket.

Beer Miklós püspök

emlékeztetett a Holokausztra, és a XX. század háborúira, népirtásaira, majd azt mondta, hogy le kell szerelni az újratermelődő veszélyt. Gyógyítani kell az óriási társadalmi egyenlőtlenséget, mert az igazságtalanság ellentéteket szül. Megkülönböztetés nélkül segíteni kell a bajba jutott embernek. Elismerte, e téren a katolikus egyháznak is akad tennivalója:

„Nem büszkélkedhetünk azzal, hogy a hívők értenék, mit is akart Jézus”.

Bolek Zoltán, az Iszlám Közösség elnöke

a tettek és a közös munkafontosságára hívta fel a figyelmet. Abból kell kiindulnunk, hogy Isten mindnyájunknak közös. Az iszlám közösség mindig beilleszkedett a magyar társadalomba. Az egymásra uszítás eszköz a figyelem elterelésére a társadalmi gondokról. Fel kell lépni ellene, mielőtt minket tuszkolnának marhavagonokba – mondta.

Kardos Péter főrabbi

visszautasította a második főméltóság kijelentését, hogy

„Az érdek felülírja az erkölcsöt”.

Minden ember élete érték,származásától függetlenül. Emlékeztetett a II. Vatikáni Zsinat együttműködő szellemiségére, a kézfogásra zsidók és katolikusok között. Az emberi nem egy tőről fakad. El kell hárítani a politikát az egyházak együttműködésének útjából!

Menyhárt János kormányzó plébános

feltette a kérdést:

Merünk-e jó emberek, hívők lenni, akár a politikával szemben is?

Isten előtt sokkal fontosabbak a tanúságtevők, akik vállalják, hogy követ dobálnak rájuk. Jézus arra tanít, hogy föl kell vállalni a harcot.

János atya Beer püspökkel együtt menekülteket fogadott be. Kiállásáért az ember, az igazságosság mellett feljelentették Vác püspökénél. Hangsúlyozta a szeretet fontosságát az emberi kapcsolatok építésében.

Meg kell találnunk egymás kezét

Záróbeszédében Simó Endre felajánlotta az egyházaknak a Békekör segítségét az emberek, népek közti békés együttműködés közös céljáért, s konkrét együttmunkálkodást javasolt.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük