Lázár János aktuális kampánysüketelése szerint kétféle politikus küzd itt egymással. Egyik szolgálja, a másik árulja a hazáját. Aki árulja a hazáját, az „árulja a szülőföldjét, az országát, amelyet képvisel, csak vigyék, csak adjanak valamit érte”. Fekete. Aki szolgálja a hazáját, az „azért megy Brüsszelbe, hogy a nemzeti érdek… a makói magyar érdek érvényesüljön”. Fehér. Vagy ha nem, hát kisnyúl. Vagy fácán. De rengeteg! Terítéken…


Skatulyákba sorolva

Na mármost, ami a lényeget illeti: úgy tűnik, tényleg kétféle ember van, és ez alól még a honfitársak és a politikusok sem kivételek. Sőt, ők a legkevésbé!

Az egyik – ha csak teheti – két csoportra osztja, két skatulyába akarja begyömöszölni az összes embert (a honfitársait és a politikusokat is). A másik viszont (beleértve a honfitársait és a politikusokat is) képes tudomásul venni, hogy bizony az emberek (a honfitársai, még a politikusok is) sokfélék, és mindenről sokféleképp vélekedhetnek. Ha valakivel nem ért egyet, legföljebb vitába száll vele, de semmi pénzért sem mondana neki ilyen beskatulyázós marhaságokat. Talán, mert zsigerből irtózik a primitív, megosztó, az embertársai (a honfitársai és a politikustársai) egy részével szemben gyűlöletet gerjesztő, árnyalatlan, és kizárólag az ellenségképzést szolgáló, manipulatív megjegyzésektől. Szóval, ez a másik egyáltalán nem osztaná két csoportra az embereket. Számára sokkal bonyolultabb a világ.

Pedig mennyire csábító is az előbbi, a pocsékabb út! Vegyünk csak például egy erőszakos bűncselekményt, rablást, amit egy, mondjuk hatalmi pozícióban lévő ember (akár honfitárs, politikus) követ el a másik, mondjuk épp a hatalmon és a pikszisen kívüli ember (akár honfitárs, politikus) ellen! Már kínálkozik is a lehetőség a két skatulyára: az egyik bűnös, a másik áldozat. Mármint akkor, ha „mi” épp úgy akarjuk, és „mi” olyan törvényt hozunk, ami védi az áldozatot. Mert akkor jogilag is így van. Ha meg „mi” épp nem így akarjuk, akkor nincs így. Akkor legitim a bűn, és jaj a legyőzötteknek!

És a nép?

Jó, jó, de ebben a kétosztatú, egyszerűsített „rendszerben” hová tegyük a többieket? Melyik dobozba tuszkoljuk bele a népet? Kik is  ők?  Érdek-vezérelt megalkuvók? Képmutató álszentek? Önálló döntésre képtelen, kiszolgáltatott helyzetű, megfélemlített bégető birkák? Bugris szolgahad? Erkölcsi hulladék? Megvezetettek? Mind „vétkesek közt cinkos, aki néma”? Paranoiásan gyanakvó, összesküvéselmélet hívők? Felelőtlen álmodozók? Örök elégedetlen rebellisek? Forrófejű éretlenek? Semmi legitim tekintélyt el nem ismerő lázongók? Hitetlen „hazaárulók”? Hadd ne folytassam a végetlenségig…

A vadász persze láthatja egyszerűnek, feketének-fehérnek a világot, a társadalmat, a politikát. Mert van hatalma, van fegyvere, és látcsöve is, amin át észreveheti (ha épp nem vak), hogy amire/akire lőni akar, az vad-e vagy hajtó, netán egy másik vadász. És ugye ő az, akit űz a vadászat olthatatlan szenvedélye, a zsákmányszerzés mohó vágya, s nem a kiszemelt zsákmány, nem is a pecsenyére azért éhes, de a vadászat luxusát már magának megengedni nem tudó nép rajong „a vadászat nemzeti szent ügyéért”…

Egyébként, ha valami téboly folytán mi mindannyian (összes honfitársainkat és a politikusokat is beleértve) vadászni akarnánk, akkor az embereket végső soron akár mindig két csoportra oszthatnánk: lennének ugye győztesek és vesztesek. Félidőben térfél- és mezcsere… Szóval végül is kétféle játékot játszhatunk. Keményet izomból. Ebben a játékban rövid szünetekkel diktatúra és ellen-diktatúra váltja egymást. De dönthetünk úgy is, ésszel: inkább legyen sokkal színesebb, árnyaltabb, szerethetőbb, békésebb, életigenlőbb, mindenkivel méltányosabb a játék. Rémlik? Vagy elfelejtettétek már? Egyetlen szóval írják, jelző nélkül: demokrácia…

Kapcsolódó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét