Connect with us

Ez a nap

Sok magyar fegyver volt az Iszlám Állam harcosainál

Megosztás

A kínai, román és orosz gyártmányú fegyverek után magyar fegyver volt a leggyakrabban az Iszlám Állam harcosainál.

A háborús zónákban használt fegyvereket és azok eredetét vizsgáló, EU-s forrásokból működő Conflict Armament Research 2017-es, „Az Iszlám Állam fegyverei” című jelentéséből derült ki, hogy az Iszlám Állam harcosainál Irakban és Szíriában összesen 132 magyar gyártású fegyvert találtak, mindkét országban 66-ot.

Ez azt jelenti, hogy az Iszlám Államnál talált fegyverek 7,21 százaléka Magyarországon készült.

A magyar fegyverek többsége, összesen 112 darab magyar gyártású AK-63F gépkarabély, vagyis kalasnyikov-másolat volt, a jelentés szerint ráadásul soknak a gyártási száma is elég közel van egymáshoz. Ezeket a fegyvereket még a FÉG magyar fegyvergyár gyártotta és olyan sok van belőle, hogy Magyarország NATO segélyként adományozott ilyeneket többek között az iraki hadseregnek. Azt már korábban is sejteni lehetett, hogy ezek közül sok az Iszlám Állam terroristáinál köt majd ki, de a CAR jelentése meg is erősíti ezt.

(Forrás: Index)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük