Kerítésen innen

Solymáron másodfokú vízkorlátozást rendeltek el, az FKF Pesthidegkútról szállít vizet

Solymár

Solymáron péntektől másodfokú vízkorlátozást rendeltek el – közölte a település polgármesteri hivatala a Facebook-oldalán. Megnyitottak egy tűzcsapot Pesthidegkúton, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) munkatársai onnan viszik a vizet Solymárra, ahol jelentős vízhiány lépett fel.

A naponta 10 köbméter átlagfogyasztást meghaladó, gazdálkodó szervezetnek minősülő felhasználóknak a napi fogyasztási igényüket 10 százalékkal szükséges csökkenteniük

Emellett a vízkorlátozás időtartama alatt Solymár Nagyközség közigazgatási területén a vízfogyasztók kötelesek “a takarékos ivóvíz-felhasználás megvalósítására” – fogalmaztak.

Továbbá tilos minden tömlős locsolás és mosás a település egész területén; az automata öntöző berendezések működtetése; a járdák, utak mosása; gépjárművek tömlős mosása; valamint a medencék töltése.

A most elrendelt másodfokú vízkorlátozás visszavonásig van érvényben

Solymár
Vízosztás Solymáron

A polgármesteri határozat indokolásában azt írták: a korábban elrendelt elsőfokú részleges vízkorlátozás nem hozott érdemi eredményt, valamint az elmúlt hét rendkívüli magas hőmérsékletű, csapadék nélküli napjai miatt fokozódott a vízfelhasználás, ami a közüzemi hálózatban nyomáscsökkenést, vízhiányt idézett elő regionális szinten – tették hozzá.

A hőségben megnövekedett vízfogyasztás további emelkedése, illetve műszaki meghibásodás esetén már napok óta nyomásesés vagy átmeneti vízhiány tapasztalható több Pest megyei településen. A vízszolgáltató Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. szerdán a fogyasztás csökkentését kérte a fogyasztóktól.

Az érintett településeken a katasztrófavédelem ötfős operatív törzset állított fel

Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője súlyos vízhiányról számolt be csütörtökön. Másnap elmondta azt is: kizárólag helyben nem lehet a solymári problémát orvosolni, ezért a településsel egy vízhálózaton lévő 10 településen – Ürömön, Pilisborosjenőn, Pilisvörösváron, Pilisszentkereszten, Budakalászon, Pomázon, Szentendrén, Pilisszántón, Pilisszentivánon és Csobánkán – is vízkorlátozásra van szükség. Az érintett települések vezetőivel is egyeztetett a fideszes politikus.

Pesthidegkút

Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere azt írta, Budapest szerencsés helyzetben van, jó minőségű és biztos a vízellátása, az agglomeráció közműveit azonban nem ekkora igénybevételre szabták. Pénteken több településen vízkorlátozást vezettek be, kérték a lakosságot, hogy észszerűen használják fel az ivóvizet – jelezte.

A főpolgármester szerint hosszú távú megoldásokra, a kormány és az önkormányzatok közös gondolkodására van szükség a kérdésben, például át kellene gondolni az agglomerációs települések szerepét, és ha az infrastruktúra nincs felkészülve, “akkor értelmetlen folytatni az esztelen beépítést”.

Hozzátette: a nyarak egyre melegebbek lesznek, “a vízhiány pedig hamarosan még komolyabb gondokat fog okozni”.

Budapest vezetése már csütörtökön egy-egy öt köbméteres lajtos kocsit bocsátott Solymár és Szentendre rendelkezésére, a Budapesti Közművek további két, hét köbméteres, ivóvízszállításra fenntartott locsolóautót is küldött Solymárra.

Péntek délután megérkezett Solymárra és munkába állt a Magyar Honvédség két, nyolc köbméteres vízszállító autója

A helyszínen Menczer Tamás az MTI-nek elmondta: ezzel megduplázták a tengelyen, vagyis autóval történő vízszállítási kapacitást.

Hozzátette: a honvédség autói a nagyméretű járművekkel is megközelíthető, Panoráma utcai víztározó medencét töltik folyamatosan, míg a vízszolgáltató két autója a Jókai utcait, ahonnan szivattyúval juttatják el a vízhiányos területeket ellátó legfelső medencébe a vizet.

Solymár

A négy, összesen 32 köbméter kapacitású autó napi 24 órában dolgozik, egy “kör” – vagyis a víz felvétele, Solymárra szállítása és betáplálása a medencébe – másfél órát vesz igénybe. A tározók kétszáz köbméteresek.

Menczer Tamás hangsúlyozta: a csütörtökön két autóval, éjjel-nappal folytatott feltöltésnek is volt eredménye, péntek reggel Hutweide településrészen olyan helyeken is volt – igaz, csak rövid ideig – víz, ahol már napok óta nem folyt a csapból.

“Láttuk tehát, hogy az autós rátöltésnek van értelme” – mondta, és reményét fejezte ki, hogy a megduplázott kapacitással elérik, hogy legalább időszakosan Solymár valamennyi településrészén legyen víz.

“Ez a cél, ezért dolgozunk minden erőnkkel” – tette hozzá Menczer Tamás.

Forrás: MTI

Ma tetőzik a kánikula! –  Az UV-sugárzás szintje országszerte elérheti a nagyon erős szintet

Friss híreink

About Author

Comments (2)

  1. […] Solymáron másodfokú vízkorlátozást rendeltek el, az FKF Pesthidegkútról szállít vizet […]

  2. Ha nincs víz, a wc öblítés kezd el először hiányozni. Mi már 12 éve a mosógép vizét használjuk egy tartályon keresztül. Ha nincs víz, 1 napig simán kihúzzuk, van videó is róla: https://www.youtube.com/watch?v=utan3QT3IkE

Szólj hozzá!