Connect with us

Ez a nap

Sorra kerülnek elő sosem látott pártok jelöltjei

Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) információs kampányt indít, amelyben arra kérik a választókat, hogy listán csak a bejutásra esélyes demokrata pártokra szavazzanak, egyéniben pedig a legesélyesebb demokratikus ellenzéki jelöltet támogassák – jelentette be Arató Gergely.

Régi trükk

A DK politikusa hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Fidesz azért hozta létre az egyfordulós választási rendszert, hogy akkor is nyerhessen, ha kevesebb szavazatot kap, mint az ellenzék. A hódmezővásárhelyi polgármester-választás óta a kormánypárt látja, hogy ez nem fog működni, ezért elővettek egy régi trükköt. Már 2014-ben is látszott, hogy gomba módra szaporodtak a létező pártokra hasonlító nevű új kis pártocskák, amelyek jóval kevesebb szavazatot kaptak, mint ahány ajánlást leadtak – tette hozzá a képviselőjelölt.

Akadályozzák a legesélyesebb ellenzéki induló győzelmét

Most is sorra kerülnek elő sosem látott pártok jelöltjei vagy politikai múlt nélküli függetlennek. Ezeknek a jelölteknek egy jó része csak azért indul el a választásokon, hogy megossza az ellenzéket és akadályozza a legesélyesebb ellenzéki induló győzelmét – ismertette véleményét Arató Gergely.

Arra a kérdésre, hogy konkrétan kikre gondol, azt felelte, nem szeretné megnevezni ezeket a pártokat, a választókerületekben úgyis látható lesz, hogy melyek ezek.

Az LMP egyelőre nem válaszolt a DK egyéni választókerületi koordinációról szóló javaslatára, de az utolsó pillanatig „nyitva tartjuk ezt az ajtót” – válaszolta egy újabb kérdésre. Hozzátette, hogy a Jobbikkal viszont nem tárgyalnak, mert velük nem tudják elképzelni a formális együttműködést.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük