Connect with us

Kerítésen túl

Soros György: felszólítom az EU-t, hogy legyen Magyarország a „tesztalany”!

soros györgy
Megosztás

Hihetetlen pálya nyílt Kovács Zoltán és Varga Judit következő pár hetes munkásságában azzal, hogy a CEU kapcsán megszólalt Soros György és nem rejtette véka alá véleményét a magyar kormánnyal kapcsolatban.

Jöhet a felháborodott „elfogadhatatlan”, meg a „visszautasítjuk”,

és a „Soros diktál az EU-nak”, pláne a „hogy jön ahhoz, hogy beleavatkozzon…”! Mindeközben a Covid-19 „felmenő ágban” dúl Magyarországon és éppen kedden sikerült egy tollvonással egymásnak ugrasztani az orvosokat és a nővéreket. Szóval, ha szájmaszkban és kellő távolságban egymástól is, de mozgalmas időszaknak nézünk elébe.

Soros: az EU alapértékeinek a győzelme a mai ítélet, a CEU-nak már késő

Az Euronews kérdezte az amerikai-magyar üzletembert az Európai Unió bíróságának ítélete után, amiben jogsértőnek minősítette a 2017-ben elfogadott, lex-CEU-ként elhíresült magyar felsőoktatási törvénymódosítást.

A döntés értelmében a vitatott részeket a magyar parlamentnek hatályon kívül kell helyeznie.

Emlékeznek még?

A felsőoktatási törvény 2017-es módosítása főleg a Soros György által létrehozott Közép-Európai Egyetemet (CEU) érintette. Annak értelmében Magyarországon csak úgy működhet külföldi oktatási intézmény, ha saját hazájában is végez tényleges oktatási tevékenységet, és az együttműködést nemzetközi szerződés rögzíti. Az Európai Bíróság az alábbi területeken állapított meg jogsértést:

  • a Lex CEU sérti a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) keretében kötött, a Szolgáltatások Kereskedelméről szóló Általános Egyezményt,
  • sérti a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának az elveit, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló uniós irányelvet,
  • a kifogásolt rendelkezések a tudományos élet szabadságára, az oktatási intézmény alapításához való jogra, továbbá a vállalkozás szabadságára vonatkozó EU-s rendelkezésekkel is ellentétesek.

A vitatott intézkedések alkalmasak arra,

hogy veszélyeztessék az érintett külföldi felsőoktatási intézmények Magyarországon folytatott tudományos tevékenységét, és ennélfogva megfosszák az érintett egyetemeket a tudományos kutatásaik végzéséhez és oktatási tevékenységük gyakorlásához szükséges autonóm infrastruktúrától. Az intézkedések korlátozzák a tudományos élet szabadságát, ezenfelül az említett jogokba való beavatkozásnak minősülnek

– tette hozzá indoklásában a luxembourgi székhelyű EU-bíróság.

A döntés értelmében a vitatott részeket a magyar parlamentnek hatályon kívül kell helyeznie

Közben a bizonytalan helyzet miatt a Közép-Európai Egyetem Bécsbe helyezte át a székhelyét, és ott kezdte meg hétszáz hallgatóval ezt a tanévet.

Soros: az EU alapértékeinek a győzelme a mai ítélet, a CEU-nak már késő

Az Európai Unió Bíróságának mai döntése, mely szerint Magyarország megsértette az uniós jogot győzelem az EU alapvető értékeinek. A döntés a CEU-nak már túl későn született

– közölte az Euronews megkeresésére Soros György.

Már nem tudunk visszatérni Magyarországra, mert az érvényben lévő törvények nem felelnek meg az akadémiai szabadság követelményeinek

– tette hozzá a magyar-amerikai üzletember.

A magyar kormány folytatja az EU jogainak a lábbal tiprását,

a legutóbbi áldozata a világhírű Színház- és Filmművészeti Egyetem. Az EU jelenleg arról vitázik, hogy miként biztosítsa, hogy a támogatásokat a jogállamisággal összhangban használják fel.

Felszólítom az EU-t, hogy legyen Magyarország a „tesztalany”.

soros györgy

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük