Connect with us

Kerítésen innen

Soros-maszkoktól rémüldöztek a polgármesterek

Megosztás

10 órakor kezdődött a Bálnában a Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke által összehívott „Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben” elnevezésű rendezvény.

A Bálna előterében a Momentum aktivistáinak egy része Soros-maszkban ijesztgette a meghívottakat. Volt, aki bevallotta, hogy még a Mikulástól is megijed, ha az váratlanul érkezik, nemhogy egy Soros-maszkos embertől.

Berg Dánielt, a párt a kaposvári jelöltjét a biztonsági őrök lökdösve, rángatva távolították el a rendezvényről.

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere korábban azt mondta:

Az Európai Parlament olyan határozatot fogadott el, amelyben nagy szerepet szán a civil szervezeteknek a bevándorlás szervezésében, Soros György pedig több százezer dollárt szán hálózatának megerősítésére és bevándorlásszervező pontokat kíván létrehozni. Ilyen civil szervezetek megjelentek már Pécsett és Debrecenben is.

Szita Károly közölte, többen is veszélyesnek és aggasztónak tartják ezeket a fejleményeket, ezért kérik a polgármestereket, beszéljenek erről a pénteki budapesti konferencián.

A rendezvény meghívójában az áll, hogy

Szerencsés történelmi időkben egy polgármesternek aligha kell azon gondolkodnia, hogyan őrizze meg településén azt a közösséget, amely több évszázad nemzeti hagyománya és kultúrája révén alakult ki. Ma sajnos nem ilyen időket élünk! Mert bár falvaink és városaink előtt soha korábban nem nyílt annyi lehetőség a fejlődésre, mint most, közben minden korábbinál nagyobb veszély fenyeget bennünket.

(Forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük