Sorra fújják le az omikron okán a hagyományos szilveszteri bulikat a nagyvárosokban! – ….ezzel szemben Budapesten?

Az Akropolisz feletti tűzijáték is elmarad, német nagyvárosok is lemondták a rendezvényeket, és Londonban is törölték a Trafalgar térre tervezett eseményt. Berlinben, Münchenben és Frankfurtban sem lesznek nagy események, ahogy Rómában sem tartják meg a nagy szilveszteri bulikat.

Ahol komolyan veszik….

Velencében is lemondták a szabad téri koncerteket és tűzijátékokat, és a párizsi vezetés is bejelentette, hogy nem lesz tűzijáték a Champs-Elysées felett

– összegezte a Telex a CNN alapján. Görögország fővárosában minden nyilvános karácsonyi és újévi ünnepséget töröltek, és Újdelhiben sem lehet tömeges összejöveteleket tartani. New Yorkban a Times Square-en ugyan megtartják a hagyományos újévi bulit, de csak

korlátozott létszámban és kizárólag maszkban lehet részt venni rajta.

Ahol máshogy döntöttek….

Las Vegasban, Dubajban és Tajpejben is megtartják a tűzijátékot, és Fokvárosban is engedélyezik az újévi ünnepségeket. Sydney-ben előzetesen jegyet kell venni a résztvevőknek.

Rio de Janeiróban egyszer már lefújták az újévi bulit, de szakértőkkel konzultálva a város vezetése úgy döntött, hogy mégis megünneplik a szilvesztert,

„nyugodt, békés és szervezett módon.”

Magyarországon….

Egyelőre annyi biztos, hogy azok után, hogy tavaly év végén a kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében mindenfajta pirotechnikai eszköz árusítását és használatát betiltja szilveszterkor, idén nem marad el a szezon. Így, aki szeretne, kedvére gyújtogathatja egymás után a szilveszteri tűzijátékokat. Azaz idén szilveszterkor szabadon lehet értékesíteni és felhasználni a különböző pirotechnikai eszközöket.

Hivatalos adatok…

A világon 279 468 752 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 396 662 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban világon 278 884 214 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 392 403 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 52 095 411. A halálos áldozatok száma 816 463.

  • Indiában 34 779 815 fertőzöttet és 479 520 halálos áldozatot jegyeztek fel.
  • Brazíliában 22 238 369 fertőzöttről és 618 686 halálos áldozatról tudni.
  • Az Egyesült Királyságban 11 958 928 a fertőzöttek száma, és 148 324-en haltak meg a betegségben.
  • Oroszországban 10 189 722-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 297 223-ra emelkedett.
  • Törökországban 9 268 486 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 81 258.
  • Franciaországban 9 192 843 fertőzöttet és 123 531 halálos áldozatot regisztráltak.
  • Németországban 6 999 476 fertőzöttet és 110 367 halottat tartanak nyilván.
  • Iránban 6 182 905 a fertőzöttek és 131 348 a halottak száma.
  • Spanyolországban 5 718 007 fertőzöttet és 89 019 halálos áldozatot regisztráltak.
  • Olaszországban 5 622 431 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 136 530.
  • Lengyelországban 4 043 585 fertőzöttet és 94 311 halálesetet tartanak nyilván.
  • Ukrajnában 3 820 891 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 100 727 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.

Ne várjon kormány-utasításra! Gondolkozzon, mielőtt bulizni megy és, ha a részvétel mellett dönt, viseljen maszkot! Önből csak egy van!

 

Sorra fújják le az omikron okán a hagyományos szilveszteri bulikat a nagyvárosokban! - ....ezzel szemben Budapesten?

Egy hozzászólás itt: “Sorra fújják le az omikron okán a hagyományos szilveszteri bulikat a nagyvárosokban! – ….ezzel szemben Budapesten?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük