Connect with us

Ez a nap

Sorrend: Karácsony, Kálmán, Kerpel-Fronius

Megosztás

Sajnos a Városi Kurír egy technikai hiba miatt lekéste a bejelentés élőben közvetítését, de így is örömmel jelentjük, hogy érvényes volt a budapesti előválasztás.

Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke az urnazárást követően, még az eredmények kihirdetése előtt elmondta, hogy minden rendben zajlott, komolyabb panasz nem érkezett, ami pedig volt, azt kivizsgálták, de nem találtak az eredményt befolyásoló szabálysértést. Az előválasztáson 68 ezer 240 fővárosi választó adott le érvényes szavazatot személyesen vagy online.

  • Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje 33 356 szavazattal nyert
  • Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció jelöltje, korábbi műsorvezető 25 093 szavazatot kapott,
  •  Kerpel-Fronius Gábor 9792 vokssal lett a harmadik

Kálmán Olga nem volt ott az eredményhirdetésen, Kerpel-Fronius Gábor,viszont gratulált a győztesnek és megígérte, hogy holnap felhívja Karácsony Gergelyt és megkérdezi, hogy miben segítheti a kampányát.

Karácsony beszédében a budapestieknek mondott köszönetet, és azt ígérte, hogy vele együtt a változás győzött, és győz az ősszel is. Elmondta, hogy addig, amíg a Fidesz jelöltjét egyetlen ember: Orbán Viktor választotta ki, addig ő mostantól a budapestiek jelöltje.

Ezzel véget ért egy hosszú sorozat középdöntője, döntő ősszel.

Kálmán Olga közösségi oldalán üzent:

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük