Connect with us

Sport

Spanyolország először a kontinens trónján

Megosztás

Spanyolország nyerte meg a férfi kézilabda Európa-bajnokságot, miután vasárnap a zágrábi döntőben hat góllal legyőzte Svédországot.

A mérkőzés elején a svédek irányítottak, a 12. percben már három góllal (7-4) vezettek, előnyükből két gól maradt meg a szünetre (14-12). A második felvonás elején a spanyolok gyorsan fordítottak (34. perc, 15-14), utána pedig fokozatosan őrölték fel riválisukat, és már végig náluk volt a vezetés. A svédek egyre kisebb ellenállást tanúsítottak, a hajrát pedig úgy kezdték a csapatok, hogy nem maradt nyitott kérdés (52. perc, 25-17)

A spanyolok hetedik Eb-érmüket szerezték, de az első aranyat.

Ötödik alkalommal jutottak be a döntőbe, eddig négyszer veszítettek, 1998-ban éppen Svédország ellen.

A svédek a sportág első öt Európa-bajnoksága közül négyet megnyertek, de 2002 után most jutottak el először a döntőig.

A finálé egyben világbajnoki selejtező is volt, a győztes spanyolok kijutottak a jövő januári, német-dán közös rendezésű vb-re. A vesztes svédeknek júniusban selejtezőt kell játszaniuk Hollandiával.

Az Eb legértékesebb játékosa (MVP) a svéd Jim Gottfridsson lett.

Az Eb All Star-csapata: Vincent Gerard (francia) – Manel Strlek (horvát), Mikkel Hansen (dán), Sander Sagosen (norvég), Jesper Nielsen (svéd), Alex Dujshebaev (spanyol), Ferran Sole (spanyol), Jakov Gojun (horvát)

Férfi kézilabda Európa-bajnokság, döntő:

Spanyolország-Svédország 29-23 (12-14)
Gól: David Balaguer 5, Ferran Sole 5(3), Aitor Arino 4, Alex Dujshebaev 4(1), Raul Entrerrios 4, Aguinagalde 1, Figueras 1, Goni Leoz 1, Guardiola 1, Gurbindo 1, Rivera 1, Sarmiento 1, ill. Jesper Nielsen 5, Niclas Ekberg 4(1), Mattias Zachrisson 3, Hampus Wanne 3, Gottfridsson 2, Henningsson 2, Nilsson 2, Arnesson 1, Jeppson 1.

Franciaország a bronzérmes

A világbajnok franciák és az olimpiai bajnok dánok színvonalas, végig kiegyenlített mérkőzést vívtak. A találkozót az döntötte el, hogy az első félidő második felében a franciák rendkívül hatékonyan játszottak, és kétgólos hátrányukból (6-8) a szünetre háromgólos előny (17-14) lett.

A meccs legeredményesebb játékosaként a dán Hans Lindberg 14 kísérletből 12 gólt szerzett, a győztes franciáknál Nikola Karabatic 11 lövéséből 9 találat született.

A háromszoros Eb-győztes franciák ötödik Eb-érmüket szerezték meg, 2008 után másodszor végeztek a harmadik helyen.

A 3. helyért:
Franciaország-Dánia 32-29 (17-14)

(MTI)

Svédország nyerte a skandináv háborút

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük