Connect with us

Kultúra

Spiró: „ajánlatos, ha mindenki a maga módján partizánkodik”

Megosztás

„Egy írónak illik ismernie azt a társadalmat, amelyben él” – mondta Spiró György író a Népszavának adott interjúban arra, hogyhogy őt nem kapta el a választás előtt reményteljes hangulat. Spiró ugyanis korábban azt nyilatkozta, Budapesten jó eredményt ér el az ellenzék, de Budapest nem az egész ország, ő nem számít változásra.

Manipulációs technikák

Most arról beszélt, hogy nem szokták hangulatok elkapni, „igyekszem reálisan nézni a dolgokat, úgy, hogy a vágyaim ne homályosítsák el a látásomat.”

Legutóbbi regénye, a Kőbéka egyik jelenetében azt tanítják egy kollégium hallgatóinak, miként lehet manipulálni a tömeget álvitákkal, üzenetek lebutításával, rágalmazással, ami hasonlít a kormány retorikájára is. Spiró ezzel kapcsolatban azt mondta, ezeket a manipulációs technikákat nem ettől a kormányzattól tanulta,

„mivel a kormányzatok ezekkel az eszközökkel mindig szoktak élni, és nem csak Magyarországon. A tömegtársadalom ezzel jár. Nem mentek fel senkit, aki emberellenes jelszavakkal szerzi meg a hatalmát, ha azt mondom: a módszer nem új. A korai Kádár-korszak vagy a Rákosi-korszak jelszavai sem voltak emberségesebbek. Nem tudom, hogyan lehet ez ellen intézményesen küzdeni, mindenesetre ajánlatos, ha mindenki a maga módján partizánkodik.”

(Forrás: Népszava)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük