Connect with us

Sport

Stollár Fanny legyőzte Johanna Kontát

Megosztás

A mindössze 19 éves Stollár Fanny a Charlestonban zajló, 735 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztorna 2. fordulójában sima két játszmában győzte le Johanna Kontát.

A magyar származású, 6. helyen kiemelt brit teniszezőnő nem tudott mit kezdeni a világranglista 219. helyén álló magyar lány játékával.

Stollár Fanny az első játszmában háromszor is brékelt, ráadásul 3:3 után a saját adogatásait is nagyon magabiztosan hozta, így kisebb meglepetésre szettelőnybe került.

A második szettet ott folytatta, ahol az előzőt abbahagyta, harminc semminél abban bízhattunk, hogy azonnal elveszi a 26 éves ellenfele adogatójátékát, ám Konta megrázta magát, és behúzta a játékot. Stollár 3:3 után bréklabdához jutott, ám még ekkor sem tudott élni a lehetőséggel, nem úgy két játékkal később, amikor csupán egy pontot veszítve brékelni tudott.

Stollár az utolsó adogatása során sem remegett meg, magabiztosan játszva, összesen 28 nyerőt ütve, 1 óra 18 perc alatt legyőzte a világranglistán 22. teniszezőt.

Stollár Fanny a mérkőzés után a WTA honlapjának elmondta, hogy agresszív játékával végig nyomás alatt tudta tartani Kontát, akit ezzel a játékkal az alapvonal mögött tudott tartani.

A magyar lány a legjobb tizenhat között a 12. kiemelt holland, Kiki Bertensszel játszik.

Fotó: Volvo Car Open

A 2. fordulóban az 5. helyen kiemelt Julia Görges szetthátrányból nyert Kristie Ahn ellen. A nap legnagyobb meglepetését azonban Krystina Pliskova okozta, aki szintén szetthátrányból fordítva nyert a 2. helyen kiemelt Petra Kvitova ellen. Karolina ikertestvére Charlestonban először jutott be a legjobb 16 közé, ahol Jelina Vesznyina (orosz, 16.) lesz a következő ellenfele.

Volvo Car Open
Charleston

2. forduló:

Caroline Garcia (francia, 1.)-Varvara Lepchenko (amerikai) 6:2, 6:1
Alizé Cornet (francia, 14.)-Polona Hercog (szlovén) 6:2, 6:3
Kiki Bertens (holland, 12.)-Alekszandra Krunics (szerb) 6:4, 6:2
Stollár Fanny (magyar, Q)-Johanna Konta (brit, 6.) 6:3, 6:4
Bernarda Pera (amerikai)-Dajana Yasztremszka (ukrán, LL) 7:6(4), 1:6, 6:4
Sara Errani (olasz, WC)-Mihaela Buzarnescu (román, 15.) 3:6, 7:6(5), 6:2
Camila Giorgi (olasz)-Daria Gavrilova (ausztrál, 11.) 6:2, 2:6, 6:3
Madison Keys (amerikai, 7.)-Lara Arruabarrena (spanyol) 6:1, 3:6, 6:3
Julia Görges (német, 5.)-Kristie Ahn (amerikai) 2:6, 6:4, 7:6(1)
Naomi Osaka (japán, 10.)-Laura Siegemund (német) 6:3, 7:6(8)
Irina-Camelia Begu (román, 13.)-Claire Liu (amerikai, Q) 6:4, 6:2
Darija Kaszatkina (orosz, 3.)-Christina McHale (amerikai) 6:3, 3:6, 6:2
Anastasija Sevastova (lett, 8.)-Caroline Dolehide (amerikai, Q) 7:5, 6:7(5), 6:1
Ashleigh Barty (ausztrál, 9.)-Tatjana Maria (német) 4:6, 6:3, 6:2
Jelina Vesznyina (orosz, 16.)-Taylor Townsend (amerikai) 6:4, 6:1
Krystina Pliskova (cseh)-Petra Kvitova (cseh, 2.) 1:6, 6:1, 6:3

3. forduló:

Caroline Garcia (francia, 1.)-Alizé Cornet (francia, 14.)
Kiki Bertens (holland, 12.)-Stollár Fanny (magyar, Q)
Bernarda Pera (amerikai)-Sara Errani (olasz, WC)
Madison Keys (amerikai, 7.)-Camila Giorgi (olasz)
Julia Görges (német, 5.)-Naomi Osaka (japán, 10.)
Darija Kaszatkina (orosz, 3.)-Irina-Camelia Begu (román, 13.)
Anastasija Sevastova (lett, 8.)-Ashleigh Barty (ausztrál, 9.)
Jelina Vesznyina (orosz, 16.)-Krystina Pliskova (cseh)

Forrás: nso.hu/WTA

Kapcsolódó:

Stollár Fanny harmadik mérkőzését is megnyerte Charlestonban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük