Sport
Súlyos magyar vereség Dániától a negyeddöntőben
A magyar férfi kézilabda-válogatott 40-23-ra kikapott a címvédő Dániától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntőjében, szerdán Stockholmban.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 40-23-ra kikapott a címvédő Dániától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntőjében, szerdán Stockholmban.
A magyarok 18 fős keretéből ezúttal Kovacsics Péter és Palasics Kristóf maradt ki
Három percben belül 3-0-ra ellépett a címvédő, de gyorsan felvette a mérkőzés fonalát a magyar csapat. A támadásban elkövetett hibákat szinte kivétel nélkül kihasználták a dánok, villámgyors ellenakciók végén betaláltak, és tovább növelték előnyüket. Védekezésben is rendkívül nehéz dolguk volt Bánhidi Bencééknek, mert a belső posztokon és a széleken is rendkívül mozgékonyak, gyorsak voltak az ellenfél játékosai.
José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány időkérésekkel és cserékkel próbálkozott, és bár játékosai kitartóan próbálkoztak, nagyon ritkán tudtak hatékonyan védekezni a továbbra is meglévő sebességkülönbség miatt. Az ellenfél a szünetben már kilenc góllal vezetett, egyáltalán nem látszott rajta, hogy a hét elején egy nappal kevesebbet pihenhetett, és akkor is utaznia kellett.
Az első félidő utolsó négy gólját a dánok szerezték, a másodikat pedig egy 5-1-es sorozattal kezdték (26-13), így 35 perc után már csak a végső különbség volt a kérdés. A magyar együttes nyitott védekezésre és létszámfölényes támadójátékra váltott, ennek eredményeképpen négy gólt lefaragott a hátrányából, de összességében nem változott a játék képe. A jelentős különbség ellenére a magyarok nem sokat cseréltek, nem pihentették kulcsembereiket a két nap múlva sorra kerülő következő meccsre.
Mikler Roland három, Székely Márton hat, a túloldalon Niklas Landin 12, Kevin Möller négy védést mutatott be.
A két csapat 44. egymás elleni mérkőzésén 19 magyar siker és négy döntetlen mellett 21. alkalommal nyertek a dánok.
Chema Rodríguez: nem harcoltunk, ez az én felelősségem
„Sokat beszélgettünk arról, hogy azt akarom látni, harcolunk, beleadunk mindent, megpróbálunk nyerni, és akkor lehet bármi a végeredmény. Most azonban nem tettük ezt meg, nem végeztük el a dolgunkat, és ha egy olyan csapat ellen, mint Dánia, nem harcolsz, akkor ez történik. Ez az én felelősségem, én vagyok a kapitány” – mondta a lefújás után az interjúzónában a magyarok spanyol edzője.
Hozzátette, számítottak rá, hogy ilyen gyors kézilabdával kezdenek majd a skandinávok, de szerinte csapata még nem áll készen az ilyen mérkőzésekre. Felidézte, hogy jól kezdtek, Mikler Rolandnak volt néhány védése, de a folytatásban nem voltak kellően kemények támadásban, nem passzoltak pontosan, nem próbálták javítani a hibáikat, hátul pedig nem blokkoltak eleget. Helyette elkezdték eladni a labdákat, amiből egymás után lőtte góljait az ellenfél.
„Az első tizenöt percben nem volt könnyű dolguk a védelmünkkel, de utána minden átbillent, nem értünk vissza védekezni, az ő kapusuk pedig remekül védett” .- magyarázta Chema Rodríguez
Bánhidi Bence elmondta, szerinte sem volt váratlan, amit ellenfelük produkált, számítottak arra a taktikára, hogy lerohanják őket a rendkívül gyors támadósorukat kihasználva.
„Védekezésben nagyon sok labdát szereztek és sok védésük is volt. A támadásunk ma katasztrofális volt, nem azt játszottuk, amit a szövetségi kapitányunk kért, ezekből pedig mindig gyors gólokat kaptunk” – idézte fel a Szeged beállója, akinek ezúttal csupán egy kapura lövése volt, de gólt nem szerzett.
Hangsúlyozta, kemény védekezésre törekedtek, de ez nem jött össze. A legfőbb különbségnek azt tartja, hogy a dánok körülbelül 15 gólt lőttek gyorsindításból, a magyarok pedig csak kettőt.
„Nem mondanám, hogy ekkora a különbség a két csapat között, de teljesen más dimenzióban kézilabdáztak” – ismerte el Bánhidi.
Mint mondta, az elején próbáltak futni, de ezekből csak technikai hibákat követtek el, nem voltak olyan labdabiztosak, mint ellenfelük, ezért nem tudták a gyors középkezdéseiket gólra váltani.
A beálló elárulta, a szünetben alapos fejmosást kaptak a szövetségi kapitánytól, mondván, egy negyeddöntőben nem lehet így játszani.
„Teljes mértékben igaza volt. Sajnos, úgy éreztem ezen a mérkőzésen, hogy a tizedik perc után semmi sanszot nem adtak arra, hogy mi pariban legyünk velük” – nyilatkozta.
Hozzátette, a meccs közben próbáltak a saját játékukra figyelni, de amikor a második félidő elején felnéztek az eredményjelzőre, már nagyon nagy volt a különbség, és onnantól csak becsületből kézilabdáztak.
A magyarok pénteken az 5-8. helyért Norvégiával játszanak, majd vasárnap kora délután egy helyosztóval zárják szereplésüket Stockholmban.
Kétszeri hosszabbítás után elődöntőben a spanyolok
A gdanski negyeddöntőben a norvégok az első félidőben többször is vezettek négy góllal, a spanyolok azonban felzárkóztak. A második játékrész már szorosabban alakult, ezzel együtt a skandinávok egészen közel álltak az elődöntőbe jutáshoz: 25-24-es vezetésüknél ők támadtak, de elvették tőlük a labdát, a spanyolok pedig – Daniel Dujshebaev révén – az utolsó másodpercben egyenlítettek.
Az első ráadásban sem bírtak egymással a csapatok, és a második is kiélezett küzdelmet hozott, végül a spanyolok kapusának bravúrja döntötte el az ütközetet: Gonzálo Pérez de Vargas négy másodperccel a vége előtt 35-34-es spanyol vezetésnél ziccert hárított.
A kétszeres világbajnok Spanyolország a nyolcadik vb-elődöntőjére készülhet, a fináléért Dániával mérkőzik majd pénteken.
A 2017-ben és 2019-ben egyformán ezüstérmes Norvégia harmadszor kerülhetett volna elődöntőbe, így viszont az 5-8. helyért folytatja, és először a magyar válogatottal játszik majd, szintén pénteken, Stockholmban.
Férfi kézilabda-világbajnokság
Negyeddöntő:
Dánia-Magyarország 40-23 (21-12)
Dánia: N. Landin, Möller (kapusok), M. Gidsel 9, Hald, Hansen 5 (1), Holm 2, Jakobsen 5, Jörgensen 2, Kirkelökke 4, M. Landin 1, Lauge, Mensah, Möllgaard, Pytlick 8, Saugstrup 4.
Magyarország: Mikler, Székely (kapusok), Ancsin 2, Bodó 6, Bujdosó, Bánhidi, Bóka 3, Hanusz, Ilic, Ligetvári, Lékai 6 (3), Rodriguez 2, Rosta 3 (1), Sipos, Szita 1, Szöllősi.
Spanyolország-Norvégia 35-34 (13-12, 25-25, 27-27, 29-29, 32-32) – kétszeri hosszabbítás után
Svédország-Egyiptom 26-22 (14-9)
Franciaország-Németország 35-28 (16-16)
A pénteki program
Elődöntők:
Dánia-Spanyolország, Gdansk 18.00
Svédország-Franciaország, Stockholm 20.30
Az 5-8. helyért, 1. játéknap:
Németország-Egyiptom, Stockholm 15.30
Magyarország-Norvégia, Stockholm 18.00
Forrás: MKSZ / MTI / SportXpert.hu
Szerző
Friss
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet