Connect with us

Koronavírus

Balog miniszter megint az életünkkel játszik – Súlyos politikai „szövődményei” is lehetnek az elmaradt rákszűrésnek

Megosztás

Másfél éve kellet volna megkezdeni a lakosság vastagbélrák-szűrését, ám mindeddig nem történt semmi. A vizsgálat ingyenes és sok esetben életmentő lett volna. A rákszűrés ilyen formájának  elmaradása miatt több százan haltak meg. Ám nemcsak ezért lehetnek súlyos politikai szövődményei az ügynek. Elgondolkodtató, hogy ezúttal az orvosok nem csatlakoztak a jajveszékelők és a felelőst követelők csoportjához.

Több száz életet lehetett volna megmenteni

A Hír TV hozta nyilvánosságra azt a belső levelezést, amelyben az uniós fejlesztésekért felelős államtitkár számon kéri a projektért felelős Szentes Tamáson az elmaradt vastagbélrákszűrési programot.

A raportra hívásnak nemcsak az az oka, hogy becslések szerint többszáz életet lehetett volna megmenteni a betegség kezdeti stádiumában. Meglehet ugyanis, hogy a mulasztás miatt az erre adott uniós pénzt is vissza kell fizetni.

Míg tíz éve hétezer embernél diagnosztizáltak vastagbélrákot Magyarországon, ma már ez a szám tízezerre nőtt.

A betegek túlélési aránya stádiumtól függően, amikor felfedezik a vastagbél- vagy végbélrákot, körülbelül öt év, és akkor van esély, hogy meggyógyuljon ebből a betegségből valaki, ha korai stádiumban fedezik fel. Akkor viszont 90 százalékban gyógyítható

– mondta el a Meggyógyulhatsz Egyesület elnöke, Pintér Györgyi Ildikó.

A levélben megszólított Szentes Tamás helyettes államtitkári megbízatása mellett plasztikai sebész is. Magánrendelőjében azonban a Hír TV stábja nem találta.

Nyilatkozott viszont az egyik kilencedik kerületi háziorvos. Mint mondta, az ő rendelőjük is részt vesz a programban, az orvosok és az asszisztensek a képzést elvégezték és le is vizsgáztak, de azóta nem történt semmi.

A Fidesz frakció szóvivője, Halász János nem tud a programról, és arról sem, hogy az uniós támogatás veszélybe került. Az egészségügyi államtitkár kitérő választ adott a Hír TV kérdésére, de azt ígérte, hogy utánanéz a pontos számoknak. A belső levelezés szerint a programban eddig egyetlen ingyenes szűrést sem végeztek el.

Most már késő

Érthetetlen okok miatt

elúszhat az a 2016 februárja óta folyamatosan újra és újra bejelentett, uniós forrással megtámogatott vastagbélrák szűrési projekt, amely 3 év alatt 75 ezer ember szűrésével 10 százalékkal csökkentené a rendkívül rossz magyarországi halálozási rátát

– írta a minap a MedicalOnline egészségügyi szakportál. Pedig a szűrőprogram első lépcsőjére uniós és hazai forrásokból összesen már tavaly rendelkezésre állt a szükséges 6,4 milliárd forint – olvasható a portál cikkében.

A 2018 november 30-án lejáró határidőig akkor sem tudnák végrehajtani a programot, ha holnap megérkeznének a háziorvosi rendelőkbe a szükséges eszközök. Azonban ezek közbeszerzésére is csak egy éves késéssel, idén februárban írta ki a tendert a projekt gazdája az ÁNTSZ, illetve annak jogutóda, az Emmi Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkársága. Emellett még a szűrés elvégzésére jelentkező 700 háziorvosi praxissal sem szerződtek a portál szerint.

A csúszás okát a MedicalOnline az egészségügyi államtitkárság helyettes államtitkárától, Mészáros Jánostól egy konferencián kérdezte, választ azonban nem kaptak. Ugyanakkor kedd este az egészségügyi államtitkárság közleményben reagált a cikkre, mondván álhírterjesztés zajlik.

 

Az érintett tárca szűrés helyett „közleményez”

A közlemény szerint „Hazánkban az egészségügyi intézmények évente több mint 90 ezer colonoscopia vizsgálatot végeznek el közfinanszírozott ellátás keretében, amely a vastagbélszűrés elsődleges beavatkozása. Míg 2010-ben 78 ezer vizsgálatot finanszírozott a társadalombiztosítás, 2017-ben már 95 ezer colonoscopiás beavatkozást végeztek el. Ez azt jelenti, hogy míg 2010-ben 74 ezer, 2017-ben már 92 ezer ember vizsgálata valósulhatott meg.

Csakhogy – mint a MedicalOnline rámutat – a közlemény nem más, mint szándékos félremagyarázás. A cáfolat összemossa a szűrést és a panasz esetén, szakorvosi beutalóval elvégzett kolonoszkópiás vizsgálatokat. A lakossági vastag- és végbélszűrése elsődlegesen a székletben lévő esetleges vér kimutatásán alapul, és csak azoknál jön szóba a további, kolonoszkóppal végzett vizsgálat, akiknek az első tesztje pozitív eredményt hozott. Ez lenne a „Komplex népegészségügyi szűrések” elnevezésű kiemelt projekt, amelyben azt vállalták, hogy 10 százalékkal – ez nagyjából 500 ember – csökkentik a halálozási rátát.

Az államtitkárság közleményében szereplő számok azonban nem erre a programra vonatkoznak, ebben ugyanis még egyetlen szűrést sem végeztek el. Szűrés jelleggel a kolonoszkópiát nem is finanszírozza a NEAK – emlékeztet a portál. A cáfolatban szereplő számok mögött azok a betegek állnak, akik már különböző panaszokkal megjelentek a szakrendeléseken, és több hónapos várakozás után eljutottak a vizsgálatokra.

Ez nem változtat azon a tényen, hogy a szűrőprogram érthetetlen befagyása már eddig félezer ember életébe került.

Megkérdeztünk gyakorló orvosokat is

A Városi Kurír több orvost is megkérdezett az „ügy” kapcsán. Meglepő válaszokat kaptunk.

A többség szerint túlzás azt állítani, hogy többszáz haláleset írható az elmaradt szűrés számlájára. Mint fogalmaznak, a szűrés – jellegéből adódóan – nem minden esetben ad megbízható eredményt.

A legnagyobb problémát a doktorok szerint az jelenti, hogy ha ki is szűrik a „gyanús” eseteket, az esetleges későbbi műtéti és egyéb eljárások, vagyis a gyógyítás személyi és anyagi feltételei korántsem adottak.

Kiderült például, hogy az állami finanszírozású intézmények nem tudják elszámolni a későbbi vizsgálatokhoz kellő eszközök beszerzését, karbantartását, sőt, legtöbbször a sterilizálás költségeit sem. Úgy vélik, a halogatás hátterében ezek a szempontok is meghúzódhatnak.

Portálunk úgy tudja, jelenleg van olyan ellátó, ahol több hónapos előjegyzéssel tudják csak megvizsgálni a vastagbélrák – gyanúval beutalt betegeket…

(Köves István olvasónk dokumentumai alapján)

Kapcsolódó

Az időben diagnosztizált rák többsége gyógyítható, ehhez kellene még néhány a PET/CT központ

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük