Svéd Tamás: Egy lélegeztetőgép önmagában annyit ér, mint egy repülőgép a hangárban

Megfelelő védőfelszerelések még mindig nem jutnak el számos egészségügyi ellátó helyre, miközben a betegek elemi érdeke, hogy a gyógyítók ne essenek ki a munkából, mert karanténba kerülnek, rosszabb esetben ne adhassák tovább a fertőzést betegeiknek. Erről is beszélt Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára, a 168 órának adott interjújában.

Svéd doktor szerint, kicsit túl értékelik a lélegeztető gépek szerepét

Elmondta, örömmel hallják a híreket, hogy milyen roppant sok eszköz érkezett az országba, ennek ellenére az orvosi kamara vezetése a kollégáktól továbbra is olyan híreket kap, hogy számos egészségügyi ellátó helyre a védőfelszerelések továbbra sem jutottak el, bármilyen nagy szükség is lenne azokra:

“Ezeket az eszközöket feltételezhetően tartalékolják az esetlegesen várható nagyobb rohamra. Ugyanakkor továbbra sem egyértelmű, hogy mikor, milyen esetben milyen védőeszköznek kellene rendelkezésre állnia. Igaz, a protokollok egyre pontosabbak és egyértelműbbek, mint korábban, csak az a gond, hogy ezeket nem mindig tudjuk érvényre juttatni. Így például, az alapellátásban rendelkezésre álló mennyiség és minőség még mindig nagyon messze van attól, amit a szabályok előírnak, mondjuk a 70 százalékban még mindig nyitva álló és szükség esetén betegeket fogadó közfinanszírozott fogorvosi rendeléseken. “

Svéd Tamás a MOK titkára kitért arra, hogy talán többet hallunk a lélegeztető gépekről, mint amekkora a valódi szerepük az ellátásban:

“Egy lélegeztetőgép önmagában annyit ér, mint egy repülőgép a hangárban. Ha nincs hozzá működtetéséhez megfelelő személyzet, akkor mindegy, hogy mennyi áll belőle használaton kívül. Egy hét alatt pedig nem lehet sem vadászpilótát, sem intenzív terápiás orvost kiképezni. A másik gondolat, ami talán még ennél is fontosabb, hogy egy beteget, akinek elégtelenné vált a légzése, sohasem csak lélegeztetünk. Egy ilyen beteg intenzív terápiás ellátást igényel, ami nem csak egy ágyból és egy lélegeztetőgépből áll, hanem számos egyéb dologra is szüksége van. Oxigénre, monitorozásra, gyógyszer beadására, táplálásra, ráadásul a beteget szakszerűen forgatni, mozgatni is kell. Ez nem úgy megy, hogy valakinek lenyomunk a torkán egy csövet, levegőt pumpálunk bele és kész./….. / “Önmagában a lélegeztető gép csatasorba állítása kevés a győzelemhez. Márpedig Magyarországon nincs 15 ezer azokból a berendezésekből, amelyeket a lélegeztető gépek mellé kellene tenni, hogy az intenzív ellátásra szoruló beteg életben maradjon.”

Melyek a valós számok, mi a terv, mi a koncepció?

A legnagyobb gondjuk, nem látják tisztán a helyzetet, a stratégiát, nem kapnak elegendő információt arról, hogy melyek a valós számok, mi a terv, mi a koncepció. Hol, hány beteg van, mennyien vannak már intenzív ellátásban, és hol, milyen kapacitás áll most rendelkezésre. Mindezt titokként kezelik:

” Pedig akkor, amikor valóban beindul a tömeges fertőzés szakasza, akkor nekem, orvosként óráról órára pontos információval kellene rendelkeznem arról, hogy miközben súlyos betegeket kezelek, mi a helyzet máshol. Tudnom kell, hogy miközben az én kórházamban egyetlen intenzív ágy maradt, a szomszéd kórházban hogy állnak kapacitással. Mert lehet, hogy nekem tíz percen belül döntenem kell, hogy a maradék helyet három egyszerre érkező súlyos állapotú beteg közül ki kapja. Rátehetem azt, akinek az állapota a legsúlyosabb, mert a másik kettőt továbbküldhetem egy olyan kórházba, amely három kilométernyire még rendelkezik szabad kapacitással. Vagy azt kellene választanom, akinek a legjobbak az életesélyei? Az információ életeket menthet.”

Mi jön a járvány után?

Svéd Tamás hangsúlyozta, hosszú távon, ha ez a járvány még hónapokig velünk marad, annyi beteg torlódik fel az egészségügy előtt műtétre, ellátásra várva, közben esetleg egyre romló állapotban, amennyi már menedzselhetetlen lesz:

“A koronavírussal fertőzött betegek, de a más panaszoktól szenvedők ellátását is jobban szolgálná, ha inkább szétválasztanánk a betegutakat. Lennének olyan kórházak, amelyek csak koronavírusos betegekkel foglalkoznak, és lennének olyan kijelölt kórházak, rendelőintézetek, osztályok, amelyek a többi sürgős gondoskodást igénylő beteget fogadnák, hogy újraindulhasson az ellátás. Ne fordulhasson elő, hogy miközben koronavírusos betegek elárasztják a kórházat, egy olyan húsz éves sérült, aki autóbalesetből került elő, egyáltalán ne, vagy csak sokkal hátrányosabb helyzetből indulva jusson ellátáshoz. A szívinfarktusos vagy daganatos beteget ne ugyanabban az intézményben ápoljuk, mint a vírusfertőzötteket! És persze szeretnénk továbbra is hangsúlyozni, hogy tesztelni kellene. Tesztelni, hogy tisztuljon a kép, hogy lássuk: valójában hány betegre kell számítanunk, milyen terv szerint, milyen elosztásban dolgozunk.”

(A teljes cikk a 168 órán olvasható)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük