Švejk a Karmelita kolostorban

A Népszava írta meg, hogy “Szakít a Gundel és a Karmelita kolostor”. A cég nem várta meg a bérleti díj elengedését, visszalépett a Karmelita Menza üzemeltetésétől.

Lassan egy hete jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy február 1. és május 31. között nem kell bérleti díjat fizetni az állami és önkormányzati ingatlanok után az éttermek, kávézók, konditermek üzemeltetőinek.

A bérleti díj eltörlése az állami tulajdonú ingatlanokra is érvényes

Az érintett helyiségek számáról, az így kieső állami bevétel nagyságáról megkérdeztük a Miniszterelnökséget, de lapzártánkig nem kaptunk választ. Egyelőre az sem tudható, hogy a kedvezmény a munkahelyi étkezdéket és büféket is megilleti-e. A menzákra ugyanis nem vonatkoznak a nyitvatartási korlátozások.

Az üzemi étkezdék nyitva lehetnek, és pont

Két hete a Telex.hu mutatta be a Külügyminisztériumtól néhány száz méterre üzemelő Kacsa utcai menzát, ahol nagyjából olyan a hangulat, a kiszolgálás és a tömeg, mint a járvány előtt. A Diákhitel Központ, a Magyar Turisztikai Ügynökség és Orbán Ráhel barátnője által vezetett divatügynökségnek az irodáit is magában foglaló épületben működő étkezdébe bárki betérhet.

Jelentős kedvezményt kapott az Országházban működő étkezdéket és büféket üzemeltető SÉF Asztala Étterem Kft. és a CER Kft. is, amelyeknek az eredeti – a járvány kitörése előtti utolsó percben aláírt – szerződés szerint 132 millió forintot fizettek volna (ez durván 2,6 millió forint havonta) 2020-tól 2025-ig tartó időszakra, amit azonban tavaly augusztusban előbb 115,34 millióra csökkentettek, majd öt nap múlva a nyárra elengedték a bérleti díjat, szeptember-októberre pedig 457 ezerre mérsékelték.

Orbán Viktor és Gulyás Gergely a menzán. Fotó: Miniszterelnökség

A Gundel Étterem bedobta a törülközőt

A Miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita Kolostor menzáját működtető Gundel Étterem viszont nem várta ki a bérleti díj csökkentést. A 2019-ben aláírt 5+5 éves üzemeltetési szerződést tavaly decemberben közös megegyezéssel felbontották. Így hiába veszi át májustól a Gundel és a Bagolyvár üzemeltetését az Eventrend Group, a Karmelita Menza nem tartozik hozzájuk.

Olimpikon katonaszakácsok főznek a Karmelita kolostornak

A karmelita menzát 2021 januárjától a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár üzemelteti. A karmelita menzáját jelenleg a Sándor-palotából pótolják ideiglenesen, illetve a nemzetközi sikereket elért, a szakácsolimpián díjakat nyert Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonaszakácsai főznek a karmelita számára is. A Szurmay katonaszakácsai erősítik, illetve a gerincét adják a Magyar Honvédség Katonaszakács Csapatának. Mesterszakácsok és mestercukrászok vannak közöttük.

De az is lehet, hogy a Karmelita kolostor megtalálta és leszerződtette

Švejk, a derék katonát, aki lágy tojást már biztosan nem tud készíteni

“Soha életemben nem foglalkoztatott afféle probléma, hogyan kell lágy tojást főzni, hosszabb megfontolás után azonban az a nézet érlelődött meg bennem, hogy a tojást főzni kell, attól fő meg!

A nehéz helyzetből ez az egyetlen lehetséges kiút, az egyetlen járható út, melyen haladva a tojás meglágyítható.

Be kell vallanom, hogy szívből szeretem a lágy tojást.

(…) Nem maradt más hátra, mint kísérleti módszerrel tanulmányozni és kidolgozni a tojásfőzés elméletét, s tanulmányaim alapján jutni kellő eredményre, esetleg néhány tojás feláldozása árán. Vettem egy spirituszfőzőt, öt liter denaturált szeszt és egy Papin-fazekat, melynek használatához ifjúkorom fizikaórái óta értek. Aztán munkához láttam. Vizet töltöttem a Papin-fazékba, a vízbe tojást raktam, és meggyújtottam a spirituszfőzőt.

Negyedóra múlva a Papin-fazékból kivettem a tojásokat. Megkocogtattam az első héját: még kemény volt. A második is kemény volt. Valamennyi tojás héja kemény volt. Letisztogattam a tojások héját, pucér belsejüket visszadobtam a fazékba, és egy óráig főztem. A tojások még mindig kemények voltak. Megint visszatettem őket a tűzre, illetve a spirituszfőzőre, és reggelig főztem. A tojás konokul kemény maradt.

Reggel arra ébredtem, hogy a tojásos kosárban fekszem, elkeseredve és kétségbeesetten, mert egyetlen tojást sem sikerült lágyra főznöm. A tojások fehéren és keményen röhögtek rám.”

Forrás: Jaroslav Hašek – Švejk, a derék katona a háború előtt és más furcsa történetek

 

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Egy hozzászólás itt: “Švejk a Karmelita kolostorban

  • Avatar
    2021.02.11 - 22:36
    Közvetlen hivatkozás

    Nagyon kivancsi lennek a “mesterszakacsok” es “mestercukraszok” lelkivilagara, akik abban latjak kiteljesedesuket, hogy fozzenek 1200 adag gulyaslevest. (Ebben max. annyi lehet a “mesteri”, hogy hogyan hozzak ki az anyaghanyadot ugy, hogy a leves meg emlekeztessen a nevere, de a szakacs meg a beszerzo jol jarjanak?)

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük