Connect with us

Sport

Szabó Szebasztián hatodik, Hosszú Katinka hetedik

Megosztás

Szabó Szebasztián hatodik lett 50 méter pillangón, míg Hosszú Katinka a hetedik helyen végzett 200 méter vegyesen vasárnap a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Megosztás

Szabó Szebasztián hatodik lett 50 méter pillangón, míg Hosszú Katinka a hetedik helyen végzett 200 méter vegyesen vasárnap a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Szabó Szebasztián szám Európa-bajnoka a szombati elődöntőben mindössze egy századdal maradt el országos csúcsától (22.91), így az ötödik idővel várta az 50 pillangó fináléját.

A rajtot ugyan jól kapta el a győriek 26 éves versenyzője, aki 2019-ben Kvangdzsuban ötödik volt ebben a számban, azonban 23.01 másodperces idejével az érmekért folyó harcba nem tudott beleszólni.

„A helyezés miatt egy picit csalódott vagyok, hiszen ez a kedvenc számom, de tegnap és ma is nagyon élveztem az úszást, hallani, ahogy a közönség a nevemet skandálja. Azt gondolom, a vb-érem bennem van, már csak az a kérdés, mikor jön ki” – mondta a vegyes zónában Szabó.

A számot az amerikai Caeleb Dressel nyerte – megszerezve ezzel pályafutása 15. világbajnoki címét – a 42 éves brazil Nicholas Santos előtt. A dél-amerikai veterán a sportág történetének első negyedik „x-es” érmese lett.

Dressel
A győztes amerikai Caeleb Dressel (k), a második helyezett brazil Nicholas Araújo Dias dos Santos (b) és a harmadik helyezett amerikai Michael Andrew (j) a férfi 50 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Férfi 50 méter pillangó, világbajnok:
    
   Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 22.57 másodperc
2. Nicholas Santos (Brazília) 22.78
3. Michael Andrew (Egyesült Államok) 22.79
…6. SZABÓ SZEBASZTIÁN 23.01

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka a szám világcsúcstartójaként és a legutóbbi négy világbajnokság győzteseként, azonban már korántsem favoritként készült a fináléra, mivel nyolcadik helyen jutott be úgy, hogy idei legjobbját három századdal múlta felül.

A döntőben a 33 esztendős magyar úszó valamivel erősebben kezdett, mint egy nappal korábban, a táv felénél viszont már lassabb volt. Végül 2:11.37 perccel csapott célba, ami ugyan gyengébb, mint az elődöntős ideje, azonban egy helyet így is előre lépett összesítésben.

hetedik
Hosszú Katinka a női 200 méteres vegyesúszás döntőjében a vizes világbajnokságon a Duna Arénában. Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Nagyon boldog vagyok, amiért újra döntőt úszhattam és átélhettem, milyen hazai közönség előtt versenyezni. Csodálatos érzés volt, hogy az első pillanattól az utolsóig bíztattak, és ugyan hetedikként szálltam ki a medencéből, de akkor is ünnepeltek”

– nyilatkozta Hosszú, akinek a közönség soraiból egy párnát dobtak be, amin a „Jó pihenést bajnok” felirat olvasható. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, ő ezt úgy értelmezte, hogy két szám között – legközelebb kedden úszik majd 200 méter pillangón – regenerálódni tudjon.

A számot az amerikai Alex Walsh nyerte, egy másodperccel és egy századdal elmaradva Hosszú 2015-ben felállított világcsúcsától. 

Női 200 méter vegyes, világbajnok:
    
   Alex Walsh (Egyesült Államok) 2:07.13 perc
2. Kaylee McKeown (Ausztrália) 2:08.57
3. Leah Hayes (Egyesült Államok) 2:08.91
…7. HOSSZÚ KATINKA 2:11.37

Walsh
A győztes amerikai Alex Walsh (k), a második helyezett ausztrál Kaylee McKeown (b) és a harmadik helyezett amerikai Leah Hayes (j) a női 200 méteres vegyesúszás eredményhirdetésén a vizes világbajnokságon a Duna Arénában. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Férfi 100 méter mellen a szám egyeduralkodója, a brit Adam Peaty sérülés miatt hiányzott, megüresedett trónjára pedig az olasz Nicolo Martinenghi ült fel. Legutóbb 2013-ban, Barcelonában fordult elő, hogy ezt a számot nem Peaty nyerte, akkor az osztrák Christian Sprenger diadalmaskodott.

Női 100 méter pillangón a 19 éves amerikai Torri Huske győzött, 55.64 másodperces ideje mindössze 16 századdal maradt el Sarah Sjöström világcsúcsától, a svéd klasszis – aki még a 2016-os riói olimpián úszta ezt az időt – ebben a számban nem indult a Duna Arénában.

Férfi 100 m mell, világbajnok:
    
   Nicolo Martinenghi (Olaszország) 58.26 másodperc
2. Arno Kamminga (Hollandia) 58.62
3. Nic Fink (Egyesült Államok) 58.65

Női 100 m pillangó, világbajnok:
    
   Torri Huske (Egyesült Államok) 55.64 másodperc
2. Marie Wattel (Franciaország) 56.14
3. Csang Jü-fej (Kína) 56.41

(MTI)

Mihályvári-Farkas Viktória 12. lett 1500 méter gyorson

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Pingback: Milák és Kenderesi is elődöntős 200 méter pillangón - Városi Kurír

  2. Pingback: Milák és Kenderesi döntős 200 méter pillangón - Városi Kurír

  3. Pingback: Milák Kristóf világcsúccsal aranyérmes 200 méter pillangón - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük