Szájer József megválik diplomata-útlevelétől

Szájer József úgy döntött, visszaküldi diplomata-útlevelét. Ezt a Blikk kérdésére közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Azt nem írták, mikor, de válaszuk alapján vélhetően a közeljövőben. Ez azért fontos, mert amíg diplomáciai mentességet élvez, addig nem indulhat ellene büntetőeljárás a kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt.

Nyomozhat a belga ügyészség

A volt fideszes képviselő miután lemondott mandátumáról eltűnt a nyilvánosság elől. Mostanra kiürítette irodáját, leadta a kulcsait, az igazolványát és a szavazókártyáját. Szájer József jogosultsága a diplomata-útlevélre képviselői megbízatása végével megszűnt.

A speciális útlevél egyet jelent a diplomáciai mentességgel, a nemzetközi jog alapján, még hazájában is. Amíg azt a küldő állam fel nem oldja, az illető érinthetetlen

– mondta az ügy kényessége miatt egy neve elhallgatását kérő nemzetközi jogász.

A belga ügyészség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott további tájékoztatást a Szájer-ügyben, de a Blikk emlékeztet rá,

a kábítószerrel való visszaélés miatt 3-5 év közötti szabadságvesztést, illetve 8 ezertől 800 ezer euróig terjedő bírságot róhat ki a belga bíróság.

Egy hozzászólás itt: “Szájer József megválik diplomata-útlevelétől

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük