Connect with us

Ez a nap

Szájer szerint elsöprő médiaerővel szemben kellett kampányolnia a Fidesznek

Szájer József
Megosztás

Szájer József fideszes EP-képviselő kedden egy hosszú emailben számolt be az országgyűlési választásokról az európai parlamenti frakciótársainak és az Európai Néppárt elnökének. Amit írt, az teljesen ellentétben áll  a valósággal:

„Mindegyik párt és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt. »Hét az egy ellen« harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért. Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak. (Szerencsére megosztottak voltak… a mi erőnk az egységünkben rejlett!) Az ő forrásaik gyakran erős külföldi támogatással jártak együtt, az önök országainak médiájától, politikai pártjaitól, az önök otthoni riválisaitól.”

Miközben a valóságban a Fidesznek van óriási médiafölénye, ráadásul közpénz milliárdokból kampányoltak. Az EBESZ megfigyelői szerint is az állam és a Fidesz sokkal több forráshoz fért hozzá az ellenzéknél, ezért sem volt egyenlő a verseny.

Szájer szerint abszurd az a vád, hogy a Fidesz sorosozó kampánya antiszemita volt. Azt is visszautasítja, hogy a kampány idegengyűlölő lett volna, ugyanis nem különböző származású emberek, hanem az ellenőrzés nélküli tömeges bevándorlás ellen szólt, és azok ellen a tehetetlennek tűnő politikusok ellen, akik azt akarták, hogy az folytatódjon.

Szájer szerint a legtöbb európai liberális sajtótermék kritika nélkül átvette a magyar ellenzéki lejárató támadás szlogenjeit, írja az EP-képviselő, és ezt azért szomorú, mert a külföldi olvasók nem tudtak utánajárni a tényeknek. Nem csoda, hogy ebben a torz tükörben minden Fidesz-politikus korruptnak látszik, és úgy tűnik, hogy egy rothadó, haveri alapon működő autoriter rendszert tartanak fönn – teszi hozzá zárójelben, és arra kéri a kollégáit, hogy ne higgyenek ezeknek a hazugságoknak, hiszen a magyar emberek sem hitték el őket. Ezt jelzi a választási eredmény.

Azt írta, hogy a Fidesz elleni politikai, ideológiai vádaskodások nem fognak elmúlni, és a céljuk az lesz, hogy gyengítsék az EPP-t az Európa jövőjéért való küzdelemben.

Niedermüller Péter: Szájer József nem tényszerűen tájékoztatta a néppárti EP-képviselőket

Szájer József fideszes európai parlamenti (EP) képviselő nem a tényeknek felelő módon tájékoztatta az Európai Néppárt képviselőit és elnökét a múlt hét végi magyar választások menetéről és eredményeiről nekik írt levelében – jelentette ki Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva szerdán.

A képviselő aláhúzta, fontos tájékoztatni az Európai Parlament képviselőit és a magyar választókat is arról, hogy vannak más értelmezések is a választásokkal kapcsolatban.

A DK-s politikus kiemelte, több nemzetközi szervezet is megállapította a Fidesz médiafölényét, ugyanakkor a fideszes képviselő szerint a magyar kormánypártnak mégis hétszeres médiatúlsúllyal kellett megküzdenie. Véleménye szerint a közszolgálati televízió is csak a törvény szabta öt percre hívta be az ellenzéki pártok képviselőit, miközben a kormánypártnak korlátlan idő állt rendelkezésre, hogy a hozzá közel álló, de még a velük nem szimpatizáló médiumokban is megnyilvánuljanak. Niedermüller Péter szerint a Fidesz kampánya „igaztalan dolgokon” alapult.

„Kifejezetten ellenséges, gyűlöletet keltő plakátokkal volt tele az ország” – fogalmazott.

A képviselő aláhúzta, gyűlöletkeltőnek számít, hogy a kampány alatt elhangzottak olyan kijelentések is, amelyek szerint „vége lesz Magyarországnak, vége a magyar kultúrának, vége a keresztény kultúrának Európában, vége azoknak a hagyományoknak, amelyekre felépítettük az országunkat”.

Végezetül kijelentette, nem ismer olyan nemzetközi felmérést és „nagy tekintélyű” újságot, amely „ne utalt volna arra határozottan és egyértelműen”, hogy nem igazságos és sportszerű a magyar választási rendszer, amelynek segítségével a Fidesz újra kétharmados többséghez jutott. Hozzátette, ezzel nem kívánja elterelni a figyelmet az ellenzék felelősségéről, ugyanis még ebben a rendszerben is le lehetett volna győzni a kormánypártot.

(Forrás: Index, MTI)

Kapcsolódó:

EBESZ-megfigyelők: nem egyenlő feltételek mellett küzdhettek a versenytársak

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük