Connect with us

Blogbazár

Szalai Kriszta: Most vegyetek egy nagy levegőt kedves Szülőtársak!

szalai-kriszta
Megosztás

Most vegyetek egy nagy levegőt kedves Szülőtársak. Egy apuka nevében írom le, mert ő még rettegett attól, milyen hozzászólások érkeznek, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy tudjatok a történtekről.

Balázsék túlságosan sokkolt állapotban vannak még

Ezért kérlek benneteket méltósággal álljatok az ügyhöz, Mindannyiunk ügyéhez. Augusztus végén történt a Széll Kálmán téren. 15 éves fia barátjával ment arra, amikor egy nála fiatalabb fiú a hátába vert, majd még öten ugrottak rá. Bordatöréssel és mínusz 2 foggal végezte.

A Metro biztonsági őre elfordult, a járókelők csak akkor szóltak már, amikor a 6 fős csapat zsebéből a kések is előkerültek. Az édesapa ezután fiával éjfélig ült a rendőrségen, akik széttárták karjukat, hogy úgysem lehet semmit csinálni. A borda törött és fogatlan, vérző gyermeket éjfélig irodai munkával és várakoztatással alázták.

Feljelentést tettek, de mondták a rendőrségen úgyis minek

Sőt, azt is elmondták a rendőrök, ugyanez a csapat rabolgat a 61-es villamoson is. Egyébként a mínusz két fog még nem indok egy eljárás megkezdéséhez, ha legalább négy foga hiányozna, azzal tudnának foglalkozni. A János Kórházba csak ezután mehettek be, ahol egy teljesen szétvert gyermek már feküdt a banda áldozataként, s akkor hoztak be egy újabb megvert áldozatot.

Nem szégyen a futás…

Következő héten kiderült, hogy már többekkel történt ez, de nem mertek róla hiúsági okokból beszélni. Az áldozat, tudjuk szégyenként éli meg, ami vele történik. S a rendőrség nem tesz semmit. Én ugyan nem értem. Kiskorú bandáról van szó. Az apuka még gondolkozik, bevállalna-e akár sajtószereplést, hogy hangosan eljusson a jogalkotókhoz, s a közbiztonság felelőseihez, hogy meg kell oldani a helyzetet. Én mindenesetre felkészítettem fiamat és barátait, legyenek figyelemmel, s nem szégyen a futás.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük