Connect with us

Ez a nap

Szándékosan rongálták meg a Szojuz űrhajót?

Megosztás

Utasítást kaptak az orosz űrhajósok arra, hogy gyűjtsék össze a bizonyítékokat arról, hogy miként keletkezett egy furat a Szojuz MSZ-09 űrhajó burkolatán.

a megrongált Szojuz
Megosztás

Utasítást kaptak az orosz űrhajósok arra, hogy gyűjtsék össze az arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy miként keletkezett egy furat a Szojuz MSZ-09 űrhajó burkolatán – közölte egy, az űripar kérdéseiben jól értesült forrás a RIA Novosztyival.

Az orosz állami hírügynökség által pénteken közölt nyilatkozatában az informátor elmondta, hogy a kozmonauták a furatról készített fotó- és videoanyagokat, valamint az azzal kapcsolatos mérési adatokat már eljuttatták a Földre. A feladat most az, hogy mintát vegyenek abból a ragasztóból, amellyel az alumíniumfalon fúrt lyukat elfedő szövetet rögzítették, valamint hogy kutassák fel az egyéb nyomokat, a többi között a fúrásból keletkezett fémforgácsokat.

Az összegyűjtött bizonyítékokat a legközelebb visszainduló űrhajóval, október elején fogják eljuttatni a Földre. A Szojuz MSZ-09-es decemberig lesz a Nemzetközi Űrállomás komplexumának része.

Lehet, hogy szándékosan okozták a légszivárgást

A TASZSZ hírügynökség csütörtöki, ugyancsak névtelen forrásokra hivatkozó jelentése szerint az Energia űrkutatási vállalat belső vizsgálóbizottsága nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a Szojuz űrhajóban szándékosan és rosszhiszeműen okozhatták a légszivárgást. A forrás szerint a gyártási eljárás nem irányoz elő semmilyen két milliméteres átmérőjű fúrást az űrhajó törzsében, és ha valaki fúrógépet használt rajta, szándékosan tette. A Szojuzokat egyedileg kézzel, fúró használata nélkül szerelik össze.

„Az egyik verzió, hogy minden az űrhajó végső összeszerelése után történt, és ha így van, akkor szándékosságról van szó” – idéz a TASZSZ egy másik, szintén névtelenül nyilatkozó személyt.

„Két próbamozdulat a fúróval – és ott a lyuk. A kérdés az, kinek volt szüksége arra, hogy egy fúróval bemásszon (az űrhajóba), leszakítsa a burkolat egy részét, fúrni próbáljon egy nehezen hozzáférhető helyen, leragassza a helyet és újból elfedje azt? A rossz szándék verziója ebben az esetben magától kínálkozik.”

Az Energia mellett a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat is igyekszik megállapítani az űrhajóban keletkezett rendkívül helyzet okát, egyebek között a gyártási hiba lehetőségét, valamint azt, hogy a Szojuz sérülése nem már a Nemzetközi Űrállomással való összekapcsolódása után történt-e.

Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezérigazgatója hétfőn közölte, hogy az addigi feltételezésekkel szemben nem mikrometeorit, hanem fúrófejjel okozott belső sérülés miatt keletkezett a hajszálrepedés, majd lépett fel levegőszivárgás múlt szerda éjjel a Szojuz MSZ-09 űrhajón. A részletek ismertetésekor Rogozin nem zárta ki a szándékos károkozást sem.

A mintegy 2 milliméteres hajszálrepedést az űrhajósoknak péntekre sikerült behegeszteniük, helyreállítaniuk a légnyomás normális szintjét a Nemzetközi Űrállomáson, amelyhez az űrhajót csatlakoztatták.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Három űrhajóst indítottak el Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomásra

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük