Connect with us

Kiemelt hírek

Szanyi Tibor: “egyedül vagy, Gyuri! Te meg a nácik! Meg a gyáva asztaltársaságod!”

Megosztás

Nem tudom, ‘Drágabolgárúr’ mikor írt legutóbb újságot, de tegnap inkább egy igazi neonáci aktivista szerepébe ugrott, s ahogy az egyik beszélgetőpartnere szemére is vetette, védte a védhetetlent – írta Szanyi Tibor. A politikus erős fogalmazása persze túlzó, ám arra mindenképpen jó, hogy elgondolkodjunk mindannyian a saját felelősségünkről is.

Hétfőn volt egy érdekes műsor a Klubrádióban….

„Döntően az előttünk álló, október 11-i, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei időközi országgyűlési választásról szólt. Az olvasóknak említem, hogy az évtizedek óta kedvelt műsorvezető, Bolgár György és beszélgetős műsora ezúttal picit más volt, mint a szokványos, ahol a műsorvezető – elvileg – újságíróként moderál. Nem tudom, ‘Drágabolgárúr’ mikor írt legutóbb újságot, de most inkább egy igazi neonáci aktivista szerepébe ugrott, s ahogy az egyik beszélgetőpartnere szemére is vetette, védte a védhetetlent.

Politikai veteránként kicsit máshogy értelmezem a belpolitikai híreket, főleg hogy a szereplők szinte mindegyikét jó ideje személyesen ismerem. Van fogalmam a személyes ambícióikról, s többé-kevésbé átlátom az érdekeiket.

Nos, hadd ne kerteljek!

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerület esete ugyanúgy más, amint a többi 105 körzet esete is más és más. Ezt (ezeket) nem lehet elintézni budapesti liberális lefetyeléssel, pontosabban lehet, de az azzal az “eredménnyel” jár, ami van 10 éve: totális ellenzéki sikertelenség.

A műsorban ‘Drábabolgárúr’ tolta az összefogásos mantrát, ami technikailag nyilván magyarázható, csak éppen maga a zsákutca.

Őszintén!

Mi a francból gondoljuk, hogy ha 10 éve nem sikerült egyik törpepártnak sem egy világos, szerethető politikával az élre jutnia, akkor egy ballib-neolib-újnáci-zöld keverék iránt majd kitör a közéleti rajongás? A tavalyi budapesti és megyeszékhelyi önkormányzati sikerek valóban adhatnak reményt, de csak a politikai vakoknak. Az önkormányzati térségek és az országgyűlési körzetek ugyanis gyökeresen eltérnek.

Ám ‘Drágabolgárúr’ tévedései ennél sokkal súlyosabbak

Ő igenis akar adni egy esélyt a náciknak. Mondván, hogy a szélsőségből elindultak valami mérsékeltebb irányba, s ezért szeressük őket! És most hadd forduljak a műsorvezető felé.

Egy szart, Gyuri! Arról van szó, hogy sem a DK-nak, sem a Momentumnak, sem az LMP-nek, sem a Párbeszédnek, sem a Liberálisoknak gyakorlatilag egy megveszekedett emberük sincs a kistelepülések világában, s a Jobbiknak vagy az MSZP-nek is alig, ha egyáltalán.

A konkrét választókörzetben pedig ez az összes párt 30 tagot se tudna felmutatni, miközben a lakosság 30 százaléka, kábé 30.000 ember cigány. Nos, nem volt véletlen Setét Jenő polgári aktivista kifakadása, hogy a magát ellenzéknek mondogató asztaltársaság azt a helyzetet tolja a cigányok képébe, hogy ebben a – lélegzetelállítóan gyönyörű – térségben választhatnak a Fidesz és a Jobbik közül.

Szanyi: ez vérlázító!

Ez a körzet egyébként nem a balhésnak tételezett cigányokról híres, hanem Mengyi Rolandról. Aki olyan gusztustalanul lopott, hogy az még a Fideszes tolvajbanda gyomrát is megfeküdte, és börtönbe vágták ezt a fickót. Szóval, nem egyszerű a múlt.(…)

 

Egyébként pedig honnan veszed a bátorságot, hogy bárki független jelöltet, konkrétan Tóth Ádámot leszóld?

Egy fiatal, életerős, őszinte, becsületes kisvállalkozót. Azzal a legyintéssel, hogy a ‘Szanyi’ pártjának a jelöltje, amely pártban rajtam kívül – szerinted – kvázi nincs senki.”

Ezt követően a politikus kitért nem régen alapított pártjára, amit a rádiós valóban lekezelően emlegetett a műsorban.

„Akkor kezdjük!

A párt alapítói között találhatod a párt jelenlegi elnökét, Huszti Andreát, szakszervezeti aktivistát, aki Bajnai Gordonnal együtt alapítója volt az általad korábban erősen favorizált Együtt-nek. Vele együtt volt az Együtt-ben alapító Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, jelenleg országgyűlési képviselő. Ugyancsak alapítók Galba-Deák Ádám, Kalmár Szilárd, Tamás Gábor, Zollai András, akik eddig számos baloldali formáció politikai vezetői voltak, továbbá egyik alelnökünk Szabóné Kállai Szilvia, akit az ország szinte valamennyi cigány közszereplője, mozgalmára ismer és tisztel. Alapítónk Szöllősi Istvánné, a Pedagógus Szakszervezet egykori főtitkára, korábbi országgyűlési képviselő, valahai kollégád Szekeres Szabolcs, de még sokan mások, mérnökök, tanárok, szociális vezetők, önkormányzati emberek, Holocaust túlélők és sok más, kiváló ember. A legfiatalabb tagunk 18 éves, a legidősebb 87.

Kétségtelen, nem éppen Honthy Hanna-i névsor,

de a magyar baloldal robotosai. Nem csak rájuk, hanem négyszeres egyéni képviselőségemre, kétszeres államtitkárságomra és egyszeres európai képviselőségemre is büszke vagyok.

A párt céljainak leírása után így folytatódik a bejegyzés: Támogatottunk (és nem jelöltünk!), Tóth Ádám fentiekkel azonosul, de ezen túl megannyi helyi elképzelése is van. És függetlenként, neki van a legnagyobb esélye a győzelemre. Nem utolsó sorban azért, mert ellenfelei nagyon sebezhetők, akik ha el is jutnak a választás napjáig, eléggé ki lesznek készítve.” A bejegyzés végezetül egy nagyon kemény szöveggel zárul.

(A teljes cikk a MUON-on olvasható)

szanyi

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük