Sorting by

×

Szanyi Tibor: egyszerűen gáz van… (… azaz nincs gáz)!

Az orosz-ukrán háború a szemünk láttára feszíti szét az európai biztonsági és gazdasági kereteket. A kulcskérdés az energiaellátás, azon belül is a gázellátás. A széleskörű szankcióknak nevezett nyugati embargó szinte mindenre kiterjed, azonban pár termékkörre csak részlegesen, de a gázra egyáltalán nem. A jelenleg meghirdetett európai gáz-perspektíva az évtized végére rendeli elérni az orosz gáztól való függetlenséget.

Az európai országok helyzete roppant eltérő

A keleti részeken szinte teljes az orosz dominancia, s ahogy haladunk Nyugat felé, úgy lépnek be a közel-keleti, észak-afrikai, amerikai, avagy észak-európai alternatívák. Az európai gazdaság motorját jelentő Németország hatalmas gázfogyasztása azonban szintén rettenetesen ki van téve az orosz szállításoknak. A lehetséges gázembargó ügyében Németország zavarba ejtően hezitál. Erre a billenékeny, de inkább kényszerű álláspontra egy sor további keleti szomszédja, köztük Magyarország is felcsimpaszkodik, vagyis

inkább viselik a háború kapcsán előálló morális terheket, mintsem lemondanának az orosz szállításokról.

Ebben a feszült helyzetben sok minden megtörténhet

Az említett morális terhek, vagyis az agresszor sajátos finanszírozása akár azonnal leállhat, amennyiben Putyin rendszere túllép Ukrajnán, s beleharap például Moldovába, vagy az éppen a NATO-ba belépni készülő Finnországba, avagy akár valamelyik NATO-tagországba. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de az európai szabványos és az orosz/ukrán széles nyomtávú vasúti átrakodó pontok valamelyikének esetleges megbombázása alighanem egy olyan határesetté válhat, amelyet nem feltétlenül kezelnénk a NATO elleni támadásként,

de azért egy kicsit igen.

Ebben a helyzetben aligha folytatódhatna a ma még elvileg zavartalan gázkereskedelem. A zavartalanság azonban tényleg jobbára elvi síkú. Az orosz fél ugyanis a legkülönbözőbb, többnyire műszaki indokokkal 2019 óta folyamatosan csökkenti az Európába irányuló gázszállításokat. Jelenleg ott tartunk, hogy a magyar igényekhez képest jelentős hazai tározókapacitások kihasználtsága történelmi mélypontra süllyedt, vagyis

2022 április végén nagyjából két hónapnyi tartalékkal rendelkezünk. Ez hatalmas kockázat, hiszen ha a háború bármelyik aspektusa, avagy merő technikai okokból egy negyedévre leállnának a felénk jövő szállítások, akkor gyakorlatilag beállna a magyar krach.

A jelen helyzetünk tragikomikuma, hogy az EU által elrendelt gázembargó, avagy a gázcsapok oroszok általi elzárása nélkül is előállhat az abszolút gázhiány.

A nagyságrendekben való eligazodás végett

érdemes felidézni, hogy hazánk éves gázfogyasztása hozzávetőlegesen 10 milliárd köbméter, amelyből 1,5 milliárd köbméter a magyar termelés, a többi 8,5 pedig – döntően orosz – import.

A fogyasztásunk majdnem felét, azaz 4-5 milliárd köbmétert el is tudunk tárolni, ami elég jónak mondható, de ha tartani akarjuk a közös EU-célkitűzést, vagyis a tartalékolási kapacitások november elejéig történő, legalább 80 %-os feltöltését, akkor a folyamatos fogyasztásunkon túl alsó hangon 3 milliárd köbméter gázra lenne azonnali szükségünk. Nos, ez a mennyiség sajnos a láthatáron sincs.

Így talán jobban megértjük Orbán Viktor minapi kifakadását, miszerint nem a gáz ára az elsődleges kérdés, hanem az, hogy egyáltalán van-e gáz, vagy nincs?

Márpedig gáz éppenséggel akár lehetne is, ha csillagászati árakat lennénk hajlandó fizetni érte

Nemcsak a fentebb vázolt aktuális problémánk kapcsán, hanem úgy általában a belátható jövőben.

Nem szeretném riogatni az olvasókat, de pusztán piaci alapon a mai lakossági árak akár tízszeresre duzzadása sem kizárható.

Egy ekkora, ennyire sokkoló különbség nyilván nem szabadítható az emberekre és a vállalkozásokra még akár egy éves horizonton se. Márpedig ha fogytán a gázunk, az ára pedig az egekben, akkor a kormány nem maradhat tétlen.

Nyilván megjósolhatatlan, hogy a rendelkezésére álló eszközökből a kormány mi mindent, illetve milyen kombinációban vet be.

Az viszont jelenleg valós rémkép, hogy az idei őszi fűtési szezonba lényegében tartalékok nélkül lépünk be, ezen felül pedig a jelenlegi rögzített lakossági árakat merő költségvetési okokból jelentősen feljebb kell emelni.

Nem véletlen, hogy a covid-járvány enyhültével a kormány ismét rendkívüli jogrendet kíván bevezetni,

amelynek ellenzéki akadálya nyilván nem lesz, hiszen a sötét fellepek tényleg tőlünk független okokból tornyosulnak a fejünk fölé. Márpedig az energiahiány, illetve a megfizethetetlen árak, az egekbe szökő élelmiszerárakkal súlyosbítva bizony rég nem látott társadalmi feszültségeket gerjeszthetnek, amelyek sajnos erőszakos cselekményekbe is torkollhatnak.

Mit tehet ilyenkor egy felelős kormány?

Nos, megpróbálhat – szó szerint – a föld alól is gázt szerezni, fogyasztást korlátozni-adagolni, árat emelni, és hasonló klasszikus műveletekbe bonyolódni. Ám ha igazán jót akar – s ez fenntarthatósági értelemben független attól, hogy van-e gáz, vagy sincs – akkor minden lehetséges erejével a takarékosság, illetve az alternatív energiaforrások felé lép.

Kétségünk ne legyen! Ha gázszűke lép fel, akkor a lakosság a városokban az áram felé fog fordulni, a falvakban pedig bármit el fog tüzelni, ami éghető. Fát, műanyagot, szemetet, bármit. Ezek a pillanatnyi megoldások azonban elképesztő infrastrukturális kihívásokat gerjesztenek, s ezeken felül pedig beláthatatlan környezeti gondokat okoznak. És akkor a gépjárművek üzemeltetetéséről még nem is beszéltünk.

Készülni kell, tehát, készülni!

El kell takarítani az összes mesterséges, elsősorban szabályozási akadályt az új, illetve megújuló energiaforrások útjából! Az EU legfeljebb átmenetileg járulhat hozzá a lakosság szociális kedvezményezéséhez, viszont a zöld beruházásokat felettébb támogatni fogja, a fűtéskorszerűsítéstől kezdve a házak szigetelésén át az alternatív energiaellátásig sok mindent. Ehhez persze rendezni kell az EU-pénzforrásokhoz való hozzáférés politikai gubancait.

A kormány lehetőségei sorában azonban egyéb megfontolások is lehetnek

Az orosz befolyás elvtelen és maradéktalan kiszolgálása fejében esetleg lehetséges egy stabil ellátási rendszerben reménykedni, azonban ennek hosszabb távú következményei elég világosan kiszámíthatók. Az

“országomat a gázért” jelmondatú külpolitikai stratégia bizony benne van a pakliban,

bár személyes reményeim szerint nem ez lesz a kitörési pont, még akkor sem, ha Orbán számára rövid távon látszólag kecsegtethet reményekkel. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy magyar-orosz különalku esetében sem fog gáz érkezni Ukrajna felől (leszámítva egész Ukrajna orosz lerohanását), Nyugati irányból pláne nem, legfeljebb Délről oldható meg a folyamatos import, amihez – ugye – a szerbek és a törökök barátsága is szükséges, miközben a ‘köztes’ Bulgária sem hanyagolható. A vázolt gondoknak valójában nincs igazán jó megoldása. A drágább és még drágább opciók, valamint a jelentős és a még ennél is nagyobb politikai árak között válogathatunk. Ebben a szorult helyzetben egyedül a fokozott takarékossággal párosuló hazai alternatív energetikai megoldások ösztönzése mutatkozik olyan részmegoldásnak, amely a magyar szuverenitás ügyét hosszabb távon is szolgálná.

Kapcsolódó

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.