Alighanem senkit nem ért váratlanul, hogy a radikális baloldaliság ikonja, Szanyi Tibor hétfőn reggel elköszönt az MSZP-től. Ne feledjük, hogy ami Szanyi kapitányt és pártját az utóbbi időben összekötötte, inkább volt iszony, mint viszony.

Rövid üzenet kifejtős magyarázata

Szanyi jól érezte, hogy már-már művészieskedő, finomkodó Twitter üzenete után kell egy sokkal markánsabb, rusztikusabb magyarázat is, hiszen ahogy fogalmaz: “adódhatnak kérdések, s adódtak is”.

“1998-ban léptem be az MSZP-be, frissen megválasztott országgyűlési képviselőként. kezdődik a jegyzet. Magamat baloldalinak tartottam, de pártnak korábban nem voltam tagja. Elbűvölt az akkori szocialista közösség nyíltsága, őszintesége, professzionalizmusa. Aztán egyre dermedtebben néztem a kopást, főleg 2004 után. Alkalmi barát rengeteg volt, de magához a párthoz alig akart bárki csatlakozni. Viszont folyamatosan elmentek. Ma sincs másként.”

Törpe kisebbség voltunk

“Medgyessy Péter távozásának idején, 2004-ben írtam egy könyvet Minden másként lesz címmel. Ebben egy víziót vázoltam, milyen jövőt képzelek el egy igazi baloldali kormányzás eredményeként, s az jól kimutathatóan másféle út volt, mint a Gyurcsány Ferenc által akkor meghirdetett polgári út. Két évre rá Őszödön, de főleg az utána következő hónapokban a nézetkülönbség konfliktussá érett, s az akkori országgyűlési MSZP frakció amolyan belső ellenzéknek könyvelt el, kevesebb mint tíz hasonló gondolkodású képviselőtársammal együtt. Törpe kisebbség voltunk.”

Szanyi az első nagy vereséget, a 206-os önkormányzati választásokét is a neoliberális útiránynak tudja be. 2008-ban viszont már a világvaság kapujában álltunk és Szanyi szerint sehol a baloldali válaszok.

Balra magyar!

“2009. januárjában adtam közre a Balra, magyar! című dolgozatomat, ami mai szemmel is egy radikális fenntarthatósági, zöld és antikapitalista irat. 11 év után visszaolvasva sem találtam benne egyetlen olyan mondatot sem, amit ma ne vállalnék.
Aztán jött 2010. tavasza, az MSZP második totális veresége, és ráadásként az első összeomlása. Büszke vagyok arra, hogy egy erős ellenfél, belső árulás és még sok egyéb körülmény dacára mégis meg tudtam őrizni egyéni országgyűlési mandátumomat. Mindössze ketten voltunk az MSZP-ből, akik talpon maradtunk. Nem mellesleg mindketten a balszárnyon.”

Please, bitte, lécci!

Szanyi is arról beszél amit Hofi annak idején a sörösök kedvenc szlogenjének felelevenítésével jellemzett, ezt a mondatot akkor kiabálták amikor a pincébe gurították a hordót: Uraim, a hordó nem áll meg(!) és valóban, az MSZP sem állt meg a lejtőn.

“Összegezve, az MSZP 2006 ősze óta vereséget vereségre halmozott Már korábbról indítva, 2004. óta folyamatosan kérleltem a pártot, hogy balra, balra, balra, please, bitte, lécci! Hol halkabban, hol hangosabban, hol kerítésen belül, hol kicsit kívülről. Nem sikerült. Az összes kiemelt pártdokumentumunkban ott lapul a neoliberális métely, a rendszerkritika hiánya, a technologizálás. Szinte csak egyetlen (majdnem) jó mondatunk volt, hogy t.i. “Fizessenek a gazdagok!”, noha ez érthetőbb és megnyugtatóbb lett volna a “Fizessenek a gazdagok is!” formátumban. Érdemes (lenne) újraéleszteni.
Mi történt aztán 2019-ben az MSZP-vel? Tavasszal bekövetkezett az abszolút történelmi vereség (6,61 %), ősszel pedig néhány közös, helyi győzelem nem éppen baloldali pártokkal való összefogásban, jóllehet önkormányzati szinten sem sikerült megtörni a Fidesz 2/3-os uralmát.
A sorozatos vereségekből sajnos elmaradtak a valódi következtetések, az MSZP legfeljebb szavakban említette a megújulást, majd minden egyéb módon megismételte a baloldalinak festett, szakpolitikai mezbe öltöztetett zömmel neoliberális javaslatait.”

Ez a párt kómában van, magyarul agyhalott

“Lehet a fentiekkel vitatkozni, hogy nem úgy volt, meg nem így van stb. Ugyanakkor a népítélet szerint jelenleg 5 % jár az MSZP-nek. Márpedig a baloldal sehol Európában, meg talán a világon se 5 %-os súlyú. Magyarországon legalsó hangon egyharmados, de akár 50 %-os a baloldali szavazók aránya, csak éppen először a Fidesz, aztán a Jobbik hódította el őket az MSZP-től, legutóbb pedig az EP-ben a liberálisokhoz kis híján átülő DK, illetve a Liberálisokhoz ténylegesen beült Momentum.
2018-ban még azt javasoltam, hogy zárjuk be az MSZP feliratú “boltot”, és nyissunk valami radikális baloldalit, mondjuk Szocialisták néven. Attól tartok, ma már ez is kevés lenne.

Jó hír viszont, hogy az ökomozgalmak világszintű erősödése egyben a modern baloldal előtt is utat tör, hiszen közös platform a szolidaritás mindent átható igénye. Magyarországon is nap mint nap, ráadásul rohamosan bővül a baloldali műhelyek, portálok, blogok, podctast-ok, írások, rendezvények stb. száma és nyilvánossága, amely forgatagra az MSZP az észlelés szintjén sem reflektál, a párt Baloldali Tömörülésének egyébként roppant színes belső életét leszámítva. Fél éve úgy fakadtam ki, hogy ez a párt kómában van. Magyarul ez agyhalottat jelent.”

A politikus hisz benne!

Jegyzete végén Szanyi Tibor egy olyan jövőképet vázol fel, amiről nem tudni, -egyelőre- hogy reális-e, vagy csak egy párhuzamos univerzumban történhet meg.

“KÉPVISELETI SZINTEN VIZSGÁLVA A MAGYAR BALOLDAL JELENLEG MAJDHOGYNEM ÜRES. A BALOLDALI ÉRZELMŰ, ÉRTÉKRENDŰ EMBEREK EZT SZÍVESEN FELTÖLTENÉK, HA LÉLEKVILÁGUKNAK MEGFELELŐ ALAKULATOT LÁTNÁNAK. NOSZA, ALKOSSUK MEG!
SZÖVETKEZZÜNK AZOKKAL, AKIK A VÁLASZTÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEKET MEGHALADÓAN A JOGAINK ÉRVÉNYESÜLÉSÉÉRT KÜZDENEK, ÚGYMINT GYERMEKJOGOK, NŐI JOGOK, OKTATÁSI JOGOK, TÁPLÁLKOZÁSHOZ ÉS LAKHATÁSHOZ FŰZŐDŐ JOGOK, FOGYASZTÓVÉDELMI JOGOK, KLÍMAVÉDELMI JOGOK, EGÉSZSÉGHEZ FŰZŐDŐ JOGOK, DOLGOZÓ JOGOK (TISZTESSÉGES BÉR, ÉRDEKEGYEZTETÉS), MUNKAHELYI JOGOK (MUNKAVÉDELEM, ZAKLATÁSMENTESSÉG, TISZTESSÉGES SZERZŐDÉSEK), MINIMUMJÖVEDELMEZ VALÓ JOG, PIHENÉSHEZ ÉS A SZABADIDŐHÖZ VALÓ JOGOK, ALAPVETŐ SZOLGÁLTATÁSOKHOZ VALÓ JOG, MÉLTÁNYOS IDŐSKORHOZ VALÓ JOG…, HOGY CSAK NÉHÁNYAT EMLÍTSEK A BALOLDALI TÉMAKÉSZLETBŐL, AMELYEKRŐL OLY KEVÉS SZÓ ESIK A MAI MAGYARORSZÁGON.
EZ A JEGYZET NEM AZ ELLENFELEIMNEK, HANEM A BARÁTAIMNAK ÍRÓDOTT.”

1 hozzászólás

  1. Az a baj, hogy Szanyit le sem lehet vakarni. Rémálom ez az ember…sajnos lesznek követői(nem a kocsmára gondolok). Látni fogjuk nap, mint nap…pirospozsgás arccal, mindenféle okosságokat fog artikulálni…mi meg csak nézünk ki a fejünkből.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét