Már-már monomániásan mondom egy ideje, hogy a mostani helyzet – rövid távon – kizárólag jövedelmi intézkedésekkel enyhíthetők, azaz pénzt kell adni az embereknek!

Gondoljuk végig!

Volt a minap egy nyúlfarknyi televíziós vitám Kendernay Jánossal az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Örülök, hogy van még Magyarországon olyan média, amely hajlandó áldozni a méregdrága műsoridejéből a jövőt firtató kérdésekre, pontosabban a mai ellenzék által javasolt megoldásokra.

Ha jól értettem az LMP társelnökének a szavait, akkor – nagyon lerövidítve – talán úgy foglalhatók össze, hogy ha egy következetes, zöld politikai menetrend szerint haladnánk, akkor az elvezetne minket a mai szociális problémák megoldásához (is). Egyébként pedig a múlt századot idézik a bal- és a jobboldali politikai iskolák.

Határozottan baloldali politikusként is elismerem, hogy létezhet olyan út, amely ötvözni tudja a közösségi (baloldali) és az egyéni (jobboldali) törekvéseket. Sőt, másfél évtizede Tony Blair, egykori brit miniszterelnök szellemi hátteréhez tartozó Policy Network egyik igazgatójaként, s nem elhallgatva, hogy ott Anthony Giddens hasonló szerepet töltött be, meglehetősen sokat foglalkoztunk a közösségi szolidaritás és az egyéni felelősség dialektikájával. Nos, ez volt az a bizonyos “harmadik út”, amely sajnos és egyelőre zsákutcának bizonyult.

Ne adjuk fel!

Ha a klasszikus ötvözési szándékok kudarca ellenére a “zöld” politika vezet el a globális szociális válság felszámolásához, akkor örömmel csapok Kendernay János kezébe (illetve most éppen csak képletesen, mert a kézfogás ellenjavallt tevékenység).

Csak győzzük kivárni! A magyar családok milliói most éppen kifogytak a kevéske tartalékaikból, és jelenleg egyre többfelé az a kérdések kérdése, hogy mit esznek a jövő héten? Attól tartok, ha ezek a családok nem tudják kivárni a kormány aktuális gazdasági mentőcsomagjának ki tudja mikori jótékonyságát, akkor ai LMP által a  még távolabbi jövőbe ígért kizöldülés aligha fog választ adni a napi, filléres gondokkal küszködő embereknek.

Most egy olyan járvány ütötte meg az emberiséget, amelyre még nem tudjuk az ellenszert, legfeljebb a terjedését tudjuk sikeresen mérsékelni. A nyomában járó, még soha nem tapasztalt szociális válság sem olyan, amelynek kezelgetéséhez léteznének jobb-rosszabb terápiák. Ezért mondom kitartóan, hogy a mostani helyzet – rövid távon – kizárólag jövedelmi intézkedésekkel enyhíthetők, azaz pénzt kell adni az embereknek!

Szóval akár tudjuk, akár nem, hogy egyszer majd mi lesz, azt még kevésbé tudjuk, hogy addig mi lesz. Ebben a helyzetben semmi más nem segít, mint az azonnali pénzjuttatás. Amúgy nem ingyen, hiszen itt az ideje, hogy a tőke visszaadjon valamit abból, amit az emberektől elszipkázott (ld. még ‘kizsákmányolás’) az elmúlt évtizedekben, sőt évszázadokban.

S ha már szóba hoztam Tony Blairt. Egyik kampányában is részt vettem önkéntesként. Mondtam egy Manchester külvárosában élő hölgynek, hogy a New Labour a digitális jövőt kínálja. Válaszul a hölgy rámutatott egy (vélhetően) patkányalagútra, s azt mondta, hogy ha kiírtjuk onnan a patkányokat, akkor nagyon fogja támogatni azt a bizonyos digitális jövőt.

Megfogadtam. Szóval a mai problémákat nem a jövőben kell megoldani. Ha megoldok ma valamit, csak az ad útlevelet a jövőhöz.

S hadd lépjek még tovább! Eleink roppant áldozatosan kezelték az akkori legnagyobb válságot, magyarul eltiporták a nácizmust, a fasizmust, a nyilasokat. Ma 75 éve. Ők győztek, mert az akkori ‘mában’ cselekedtek, a mi későbbi ‘jövőnkért’.

figyu

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét