Fáj, hogy a következőkben egy lapon vagyok kénytelen említeni Kövér és Borkai urakat Horn Gyulával, ám a történelem úgy hozta, hogy Kövér László a minap nekiment egykori miniszterelnökünk emlékének, amúgy Borkai Zsolt apropóján.


Ez utóbbi még kevés ok lenne arra, hogy bárki is reagáljon

az ominózus verbális merényletre, hiszen Kövér és Borkai urak politikai és emberi súlycsoportja mikroszkopikusnak tekinthető Horn Gyuláéhoz képest. Mindazonáltal orvoslandónak tartom a helyzetet, hogy t.i. egyedül Horn Gyula családja, pontosabban fia legyen kénytelen az egykori miniszterelnök emberi méltóságát védelembe venni. Ha úgy tetszik, akkor a politika nevében állok a rokonok mellé, szebben fogalmazva szolidaritást vállalok velük.

“Halottról jót vagy semmit”,

tartja a magyar közhiedelem, bár a történészek, nyelvészek, bölcsészek és mások inkább a

“halottról jól vagy sehogy”

változatot tartják az eredeti, ókori görög mondás valós intelmének.

Ma ezt úgy tömöríthetjük, hogy a halottak emlékének különösen kijár a “fair play”

Ha pedig a történelem fintora egy ideje éppen Kövér Lászlót repítette a Magyar Országgyűlés házelnöki székébe, akkor eme átmeneti minőségében számára egyenesen kötelező lenne a “fair play”. Naivan azt mondhatnánk, ha erre képtelen, akkor távozzon!

Közhely, de az élők sorából távozott Horn Gyula sem állhat ki a saját védelmében. Ez esetben azt a Kövér-i kirohanást cáfolandó, hogy valaha is

“egy fegyverrel a saját népe ellen harcoló hazaáruló”

lett volna, miközben az ’56-os szerepe teljességgel közismert: 1956 decemberétől 1957 júniusáig – pártdelegáltként – a kádári karhatalom őrszolgálati állományában volt. A mai fogalmainkhoz többé-kevésbé közelítően szólva – 24 éves fejjel – fél éven át kvázi TEK-es volt. Az akkori időszak sajátosságait tekintve ez nem tudott a saját néppel vagy bárkivel szembeni fegyveres harcot jelenteni. Fegyveres szolgálatot igen, de például Kövér úr felfegyverzett Országgyűlési Őrségére sem illik mondani, hogy hazaáruló módjára harcolna a magyar néppel.

Horn Gyula és Kövér László pályafutásában viszont vannak bizonyos átfedések

Ezúttal csak kettőt említek. Bár eltérő munkakörökben, ám egy adott időben egyszerre voltak az egykori állampárt, az MSZMP szolgálatában. Ha akkor találkoztak volna, minden bizonnyal az elvtárs megszólítással üdvözölték volna egymást. Később, ugyancsak egyidejűleg, hosszú éveken át a Magyar Országgyűlés tagjai voltak, s e minőségükben biztos találkoztak, köszöntek egymásnak, tán még szót is váltottak. Nem kizárt, hogy Kövér úr itt-ott mormoghatott valamit az élő Horn Gyuláról, de az biztos, hogy a halott Horn Gyuláról most mondottakhoz korábban nem volt bátorsága.

FRISS HÍREK >>>>>>>>>>>>

Borkai úr káprázatos, noha nem önkéntesnek tűnő coming out-ja óta

friss, audiovizuális bizonyítékaink is vannak arról, hogy a politika nem feltétlenül a hófehér lelkű mesehősök világa. Ennek ellenére, bő két évtizednyi közéleti tapasztalattal a hátam mögött mondhatom, hogy a politika világában is többnyire rendes, becsületes emberek teszik a dolgukat, amint bármilyen más szakmában. És persze a politika világában is sajnos adódnak gazemberek, amint az élet valamennyi egyéb területén. A közéleti munka talán annyiban különbözik a többi tevékenységtől, hogy sokkal nagyobb a tét, és minden sokkal jobban látszik. Horn esetében a becsület és a hazaszeretet világszintű bizonyosságot nyert.

Kövér úr viszont jelentős lemaradásban van Horn Gyulához képest

Horn Gyula ugyanis már külügyminiszterként is európai politikai sztár volt, miniszterelnökként pedig egyenesen a szuperligába jutott. Szobrai vannak, utcákat neveznek el róla szerte Európában és máshol. Nem kizárt ugyan, bár nem is túl valószínű, hogy Kövér úr még világhírű, legendás külügyminiszterré, vagy miniszterelnökké válhat, azonban ha Horn Gyulát igyekezne utolérni, akkor jóval nagyobb sebességre kell kapcsoljon. Az országhatárainkon túli politika világában ugyanis igen kevesen vannak, akiknek Kövér úr neve bármit is mondana, vagy ha netán mégis, az nem éppen hízelgő hazánk számára.

Kövér úr ezúttal tehát az ordító egér szerepét vette fel a repertoárjába

Szavai azonban senkit nem orientálnak. Aki eddig se volt jó véleménnyel Horn Gyuláról, annak most sem lesznek rosszabb gondolatai, aki pedig tiszteli Horn Gyulát, az meg picit se fog megrendülni. Kövér úr igazából csak belemarkolt az árokba, nehogy esetleg feltöltődjék.

Horn Gyula édesapját 1944-ben a Gestapo vitte el. Soha nem került elő. Horn Gyula egyik testvére, Géza, 1956-ban lelte halálát. Horn Gyula rokonságából egyedül unokahúga, Havas Szonja aktív politikus, korábban országgyűlési képviselő, gyakorló orvos, 1994-től kezdve a mai napig folyamatosan beválasztva a Fővárosi Közgyűlés több szakbizottságába. Őket jegyzik a lexikonok, ám a család többi tagjának is kijár a tisztelet, azaz hogy ne kelljen goromba hazugságokat elviselniük.

A halottakról való “jót”, avagy “jól”

szólást ajánló antik bölcsesség bármelyik értelmezése is az élőket hivatott védeni. A “jót” esetében a közelállók lelki nyugalmának szolgálatáról van szó, a “jól” esetében pedig – az ókori görög hiedelem szerint – arról, hogy az elhunyt bosszújára ne adjunk okot. Jóllehet Horn Gyula se éltében, se holtában nem hozható egybe a bosszú fogalmával, Kövér Lászlónak azonban van oka Horn Gyula szellemétől rettegni, így hát nem meglepő, ha félelmében ordít.

Nosza! Váltsuk valóra Kövér úr rémálmait,

s vigyük győzelemre a nemzeti szolidaritás ügyét! Ez a Horn-i politikai örökség. Hazánk népe pedig legyen büszke a – sajnos nem túl sok – valódi államférfink sorát gyarapító Horn Gyulára.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét