Connect with us

Kerítésen innen

A HírTV dolgozói Csintalanodnak

hirtv
Megosztás

Amelyik HírTV-s munkatárs eddig nem tudta magáról, a pestisracok.hu főszerkesztő-helyettese ráébresztette őket, hogy rém gátlástalanok, mert forognak, mint a szélkakas, vagyis Csintalanodnak.

Ki tartja el a Hír-tv dolgozóit? – kérdezi a közpénz-kitartott

Az ECHO TV Troll című műsorának illusztris vendégei ezúttal az objektivitásukról elhíresült Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap lapszerkesztője, Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Bándy Péter, a Magyar Demokrata vezető szerkesztője voltak.

Szarvas visszanyúlt irodalmi élményéhez – nem könyv, ne tessék aggódni, egy filmsorozat –  a Csillagközi rombolóból idézett:

Az árulás gyakorlatilag mindent megfojt és megfojtja az elmét.

A HírTV-sek dühösek és – félmosoly, a kajánabbikból – lassan lekapcsolhatják a villanyt, örömködött a felelős polgárinak mondott médiamunkás. Az meg, hogy közben  százával maradnak munka nélkül a kollégáik ki nem szarja le az ő köreikben.

Szegény Kálmán Olga

Kiörömködték magukat a műsorvezető felvetése után azon is, hogy, Kálmán Olga ázsiójának annyi. Ezt követően rákanyarodtak kedvenc mantrájukra, hogy már csak páran hajlandók vele leülni, azoknak is könyörögnie kell a riport lehetőségéért.  Bándy Péter – a demokratás – megállapította, hogy

már a kutya sem nézi…

Az RTL klubon tudják őt elképzelni, ahogy egy éjszakai beszélgetős műsorral próbálkozik.

Dévényi megélhetési áruló

Dévényi Istvánról nem lehet azt mondani, hogy baloldali lenne, egyszerűen csak tele lett a puttonya azzal a jobboldaliságnak nevezett bármivel, ami a Fideszt jelenti.

https://varosikurir.hu/magyar-hang-mentes-ovezet-2018-magyarorszagan/

Soros György és a civilek sem úszták meg

Szarvas szerint, aki nem Fidesz-újságíró az félhülye.

„Mikor döbben rá Soros György, hogy hiába vannak milliárdjai, azért félhülye és analfabéta újságírókkal, meg aktivistákkal nem lehet kormányt és rendszert váltani…”

30 évre tervez

Az meg egy külön csodálatos világ lesz, amikor az indexes Földes András majd Steve Bannonhoz fog pályázni pénzért, de az emailje visszapattan spamként (… ) ez csak egy üzenet, hogy a következő 30 év is a miénk lesz és nem mi fogunk diétázni….

Így mulatoztak Mészáros Lőrinc közpénzen megvásárolt tévéjében a szintén közpénzből, kerítésen belül uralkodó perc-újságírók. A hecc kedvéért ki kellene próbálni, hogy élesben, piaci alapon melyikőjüket venné fel médiamunkásnak egy igazi portál és aláírnának-e bármelyikükkel 30 éves szerződést? Lenne nagy pofára esés!

https://varosikurir.hu/kirugtak-a-hirtv-tol-veiszer-alindat-es-m-kiss-csabat/

https://varosikurir.hu/szurrealis-simicska-tevejeben-kalman-olga-beszelget-a-nacinak-kikialtott-vona-gaborral-a-demokraciarol/

https://varosikurir.hu/nem-kell-az-adomany/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük