Connect with us

labdarúgó-vb

Szaúd-Arábia varázslatos győzelme Argentína ellen

Megosztás

A végső győzelemre esélyesek között számon tartott argentin válogatott 2-1-re kikapott Szaúd-Arábia csapatától kedden a katari labdarúgó-világbajnokság C csoportjának első mérkőzésén.

Megosztás

A végső győzelemre esélyesek között számon tartott argentin válogatott 2-1-re kikapott Szaúd-Arábia csapatától kedden a katari labdarúgó-világbajnokság C csoportjának első mérkőzésén.

A dél-amerikai együttes legutóbb 2012-ben játszott az arab együttessel, akkor egy barátságos meccsen gól nélküli döntetlent játszott egymással a két válogatott

Ezen a meccsen hamar eldőlt, hogy az eredmény nem ismétlődik meg, ugyanis a nyolcadik percben a játékvezető VAR-t is segítségül hívva tizenegyest ítélt Argentínának. 

A labda mögé a biztosan az utolsó vébéjén szereplő Lionel Messi állt és a hétszeres aranylabdás higgadtan értékesítette a büntetőt (1-0).

A PSG sztárja az első argentin lett, aki négy vb-n is gólt szerzett, az eddigi csúcsot Messi mellett Diego Maradona és Gabriel Batistua tartotta hárommal. Az első félidőben három lesgólt is szerzett Lionel Scaloni együttese, s míg két esetben egyértelmű volt a helyzet, addig a 27. percben Lautaro Martinez találatánál csupán a milliméterek döntöttek. Épp emiatt is elsőre érvényesnek ítélte a játékvezető gólt, majd a VAR-ral végül visszavonta azt.

A 48. percben a félpályánál szereztek labdát a szaúdiak, középre, al-Sehrihez került a labda; aki bevezette a tizenhatoson belülre, meghúzta Romero mellett, majd 8 méterről a bal alsóba lőtt (1-1).

Öt perccel később az argentínok nem tudtak felszabadítani, al-Davszari elé került a labda Romero nagy mentése után, két embert is kicselezett, majd 16 méterről, fordulásból jobbal a bal felsőbe lőtt (1-2).

A 64. percben szögletet rúghatott Messi, de a védők kifejelték a labdát. Visszakerült hozzá, gyönyörűen megjátszották, végül a kaputól néhány lépésre álló Tagliaficóról pattant kapura, al-Ovajsz bravúrral mentett szögletre. 

A 73. percben Messi nagy labdát tálalt jobbra Di Maríának, aki üggyel-bajjal szelídítette meg a labdát, majd éles szögből lőtt, al-Ovajsz védett.

C csoport, 1. forduló:

Argentína – Szaúd-Arábia 1-2 (1-0)
Luszail Stadion, 88 012 néző, v.: Slavko Vincic (szlovén)
Gól: Messi (10., 11-esből), illetve al-Sehri (48.), Sz. al-Davszari (53.)
Argentína: Emeliano Martínez – Nahuel Molina, Cristian Romero (Lisandro Martínez, 59.), Nicolas Otamendi, Nicolas Tagliafico (Marcos Acuna, 71.)- Rodrigo De Paul, Leandro Paredes (Enzo Fernández, 59.)- Ángel Di María, Lionel Messi, Alejandro Gómez (Julián Álvarez, 59.) – Lautaro Martínez.
Szaúd-Arábia: Mohamed al-Ovajsz – Szaud Abdulhamid, Hasszan al-Tambakti, Ali al-Bulaihi, Jasszer al-Sahrani (Mohammed al-Burajk, 99.) – Szaleh al-Sehri (Szultan al-Ganam, 78.), Mohamed Kanno, Abdulelah al-Malki, Szalem al-Davszari – Szalman al-Faradzs (Navaf al-Abid, 45+3., Abdulelah al-Amri, 88.)), Firasz al-Buraikan (Haitam Asziri, 89.)

Forrás: M4 Sport / NSO

Gareth Bale büntetőből egyenlített az Egyesült Államok ellen

Szerző